Birkózás: Losonczi Dávid az U23-as Európa-bajnokság döntőjében

Vágólapra másolva!
2023.03.13. 19:17
Címkék
Losonczi Dávid​​​​​​ a bukaresti U23-as Európa-bajnokság nyitónapján a döntőbe jutott, miután küzdelmes összecsapáson 7–3-ra legyőzte török vetélytársát.

A kötöttfogású 87 kilogrammos Losonczi Dávid bejutott a bukaresti U23-as Európa-bajnokság döntőjébe, miután a lengyel Szymonowiczot 8–0-ra, majd az ukrán Aljekszjejevet 11–7-re, majd a négy között a török Sariciceket 7–3-ra múlta felül a nyitónapon – számolt be a Magyar Birkózó Szövetség hivatalos honlapján. A tavalyi, belgrádi világbajnokság magyar bronzérmesének nem indult jól a török elleni elődöntő, hiszen 3–0-s hátrányba került, ám a mérkőzés utolsó percében sikerült egy négypontos ledöntéssel fordítania, ezt követően a török a tusveszélyes helyzetből kimenekült, így újabb két pontot kapott a magyar birkózó, aki végül 7–3-ra legyőzte vetélytársát.Losonczi Dávid bejutott a bukaresti U23-as Európa-bajnokság döntőjébe, miután a lengyel Szymonowiczot 8–0-ra, majd az ukrán Aljekszjejevet 11–7-re, majd a négy között a török Sariciceket 7–3-ra múlta felül a nyitónapon  – számolt be a Magyar Birkózó Szövetség hivatalos honlapján. A tavalyi, belgrádi világbajnokság magyar bronzérmesének nem indult jól a török elleni elődöntő, hiszen 3–0-s hátrányba került, ám a mérkőzés utolsó percében sikerült egy négypontos ledöntéssel fordítania, ezt követően a török a tusveszélyes helyzetből kimenekült, így újabb két pontot kapott a magyar birkózó, aki végül 7–3-ra legyőzte vetélytársát.

Losonczi Dávid a kedd esti programban a felnőtt Európa-bajnok, vb-ezüstérmes dán Bisultanovval mérkőzik meg az U23-as Európa-bajnoki címért.

A 77 kilogrammosok mezőnyében induló Tösmagi Attila a selejtezőben örmény Kirakoszjant múlta felül 7–3-as pontozással, ám a négy közé jutásért nagy csatában alulmaradt az ukrán Politajevvel szemben, és ezzel búcsúzni kényszerült az év első világversenyétől.

 

A hétfői versenynap magyar mérkőzései:
Selejtezők:

77 kg: Tösmagi Attila – Asot Kirakoszjan (örmény) 7–3
87 kg: Losonczi Dávid – Szymon Szymonowicz (lengyel) 8–0
Negyeddöntők:
77 kg: Mikita Politajev (ukrán) – Tösmagi Attila 1–1 (később szerzett ponttal)
87 kg: Losonczi Dávid – Mikita Aljekszjejev (ukrán) 11–7
Elődöntők:
87 kg: Losonczi Dávid – Muhitdin Saricicek (török) 7–3
Döntők:
87 kg: Losonczi Dávid – Turpal Bisultanov (dán)

 

(Kiemelt kép: Losonczi Dávid (pirosban). Forrás: birkozoszov.hu)

Legfrissebb hírek

Böde Dániel előre aláírná az 1–1-et a kolozsváriak ellen

Európa-liga
7 perce

A para-asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet nyert Las Vegasban

Egyéb egyéni
16 perce

Argentínába szerződik az AS Roma világbajnok középpályása

Minden más foci
31 perce

Már a csoportkörben is lesz mit nézni a férfi vízilabda-vb-n

Vizes vb 2025
54 perce

Kölcsönben folytathatja a Barcelona magyar kapusa – sajtóhír

Légiósok
54 perce

Megműtötték a Paks válogatott játékosát

Európa-liga
1 órája

Pethő Ákosnak csak egy meccs miatt van hiányérzete

Kosárlabda
1 órája

Öttusa: négy nővér – sikersztori folytatásokban

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik