Birkózás: hétfőn rajtol a tiranai U17-es Európa-bajnokság

Vágólapra másolva!
2023.06.10. 17:18
Címkék
Huszonöt fős magyar csapat indul a jövő hétfőtől vasárnapig tartó, tiranai U17-es birkózó Európa-bajnokságon. Bácsi Péter, a hazai szövetség (MBSZ) szakmai igazgatója szerint három, de akár hat érem is reális lehet a kontinensviadalon.

Június 12. és 18. között Albánia fővárosa, Tirana ad otthont az idei U17-es birkózó Európa-bajnokságnak, amelyen a lehetséges 30 súlycsoportból 25-ben lép szőnyegre magyar versenyző, s közülük jó néhányan vérmes éremszerzési esélyekkel vághatnak neki az Eb-nek.

„Az alapcél természetesen minden világversenyen az, hogy teljes csapattal álljunk ki.

Ezúttal több olyan súlycsoport is akadt, amelyben U15-ös versenyző szerezte meg a címeres mezt, márpedig nekik a saját korosztályuk Eb-je az év legfőbb megméretése, különösen azért, mert itthon, Kaposváron rendezzük július hatodika és kilencedike között.

Mindemellett vannak olyan kategóriák, amelyben úgy ítéltük meg, az érintett serdülő birkózó még nem elég érett az U17-es nemzetközi mezőnyhöz” – mondta a Magyar Birkózók Szövetsége szakmai igazgatója, Bácsi Péter az MBSZ honlapján arról, miért nem indulnak a mieink teljes, 30 tagú válogatottal Albániában.

A versennyel kapcsolatban elmondta: a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal sem ideális időpontban rendezik, hiszen a tanév még nem ért véget, így a közvetlen felkészülést sem volt egyszerű hatékonyan megoldani.

A programot a kötöttfogásúak nyitják, a kilencfős magyar küldöttségben egyetlen olyan versenyzőt találunk, aki tavaly dobogóra állhatott Eb-n; a 48 kilogrammosok között Zsitovoz Petro az U15-ösök között nyert ezüstérmet. 

Az ötvenegy kilós Tótok Péter idén eddig kiemelkedő teljesítményt nyújtott, gyakorlatilag minden versenyt megnyert, amelyen elindult, s nem akármilyeneket, többek között Iránban rendezett nemzetközi viadalon is diadalmaskodott

 – folytatta Bácsi Péter a várakozásokról. – Rajta kívül is akadnak olyan sportolóink, akik esélyesek az éremszerzésre: Czuczor Dominikért kicsit aggódom, mert megsérült a válla, de bízunk abban, hogy az Eb-rajtig kipiheni, és harcra kész állapotban birkózhat. Azt várom a srácoktól, amit a teljes csapattól is: birkózzák ki magukat, nyújtsák a lehető legtöbbet, és meglátjuk, ez mire elég.”

A lányoknál teljes sorcsere történt, a tavalyi U17-es csapattól átvették a stafétabotot a fiatalabbak, akik tavaly fantasztikus eredményeket értek el a zágrábi U15-ös Európa-bajnokságon: mindhárom akkori aranyérmesünknek, Balázs Édának (61 kg), Pupp Viktóriának (65 kg) és a még jelenleg is serdülőkorú Ritter Sophie-nak (57 kg), valamint a második helyen záró Kollár Alexandrának (69 kg) is szoríthatunk Tiranában.

A lányok tavaly történelmi eredményeket értek el a serdülők között, hiszen tíz súlycsoportból kilencben a mi versenyzőnk is dobogóra állhatott. Kíváncsian várjuk, hogy ez a rendkívül tehetséges generáció mire lehet képes az eggyel nagyobbak mezőnyében.

Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az idei esztendő más, mint a tavalyi, hiszen a nemzetközi szövetség nemrégiben zöld utat adott az U15-ös és U17-es orosz, valamint fehérorosz birkózóknak, így ők immár részt vehetnek a világversenyeken, erre az orosz-ukrán háború tavaly februári kirobbanása óta nem volt példa” – teszi hozzá a kötöttfogásban kétszeres világ- és Európa-bajnok szakember, aki a szabadfogásúak esélyeiről így vélekedett.

 „Tavaly meglehetősen szép eredményeket értek el a srácok, Laposa Márk például ezüstérmes lett az U15-ös kontinensbajnokságon.

Ez a csapat is fiatal még, de bízom abban, hogy néhányon odaérhetnek a dobogóra. Úgy hiszem, erre akár két-három súlycsoportban is lehet esély.

Az MBSZ szakmai igazgatója kifejtette, ebben a korosztályban biológiai érettségben még hatalmas különbségek adódhatnak a versenyzők között, épp ezért különösen nehéz előre megmondani, pontosan mit vár a mieinktől. Úgy véli,

három-hat érem reális lehet, közte egy-két arannyal, s bízik abban, hogy mindhárom szakágban lesz legalább egy dobogósunk.
U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, TIRANA (ALBÁNIA)
A magyarok és a verseny programja:
Kötöttfogás:
Hétfő-kedd. 48 kg:
 Zsitovoz Petro (ESMTK-KIMBA), 55 kg: Olasz Bende (ESMTK-KIMBA), 65 kg: Józsa Attila (Budapesti Honvéd SE), 80 kg: Szinay Szabolcs (Diósgyőri VTK), 110 kg: Szilágyi Dániel (Dorogi AC).
Kedd-szerda. 45 kg: nincs magyar induló. 51 kg: Tótok Péter (Vasas SC-KIMBA), 60 kg: Zóni Dániel (Dorogi AC-KIMBA), 71 kg: Czuczor Dominik (Budapesti Honvéd SE), 92 kg: Vitai Vendel (Egri VSE-KIMBA).
Női birkózás:
Szerda-csütörtök. 43 kg:
 nincs magyar induló. 49 kg: Köblő Anna (Csepel TC-KIMBA), 57 kg: Ritter Sophie (Csepel TC-KIMBA), 65 kg: Pupp Viktória (Dunaújvárosi KSE-KIMBA), 73 kg: Müller Petra (Soltvadkerti TE-KIMBA).
Csütörtök-péntek. 40 kg: nincs magyar induló. 46 kg: nincs magyar induló. 53 kg: Kapuvári Liliána (Újpesti TE-KIMBA), 61 kg: Balázs Éda (Diósgyőri VTK), 69 kg: Kollár Alexandra (Dorogi AC-KIMBA).
Szabadfogás:
Péntek-szombat. 48 kg:
 Majer Barnabás (Kertvárosi SE-KIMBA), 55 kg: Arsunkaev Ahmad (Vasas SC), 65 kg: Varga Máté Bendegúz (Adács-KIMBA), 80 kg: Mizsei Ádám (CVSE), 110 kg: Fábián Bálint (HVSE-KIMBA).
Szombat-vasárnap. 45 kg: nincs magyar induló. 51 kg: Baráth Károly (Vasas SC), 60 kg: Tóvölgyi Marcell (Vasas SC), 71 kg: Laposa Márk (Újpesti TE-KIMBA), 92 kg: Veress Bence (Vasas SC).

(Kiemelt képen: Tótok Péter (zöldben) Forrás: UWW/MBSZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik