Atlétika: éremhalmozások az U14-es és az U16-os területi bajnokságon

Vágólapra másolva!
2022.06.21. 14:45
Címkék
Az U14-es és az U16-os atléták területi bajnokságának második fordulóját is megrendezték az elmúlt napokban.

A múlt hét végén az U14-es és az U16-os atléták számára a területi bajnokság második fordulóját rendezték a Kelet és a Centrál régiókban, a Nyugat viadalát egy héttel korábban bonyolították le. Ahogyan az első fordulóban, ezúttal is számos egyéni csúcs született a megméretéseken, amelyeken az is előfordult, hogy a lányok egyes versenyszámokban jobban teljesítettek, mint a fiúk. A bajnokságon most is volt olyan ígéret, aki nem érte be egy elsőséggel, és a duplázók mellett is akadtak triplázók, akik háromszor állhattak fel a dobogó legfelső fokára.

A Győri AC 40 érmet érdemelt ki Forrás: Győri AC
A Győri AC 40 érmet érdemelt ki Forrás: Győri AC

A Győri AC 40 érmet érdemelt ki  •  Forrás: Győri AC

A Nyugat versenyének a székesfehérvári Regionális Atlétikai Központ volt a házigazdája. A seregszemlén a Győri AC fiataljai szerezték a legtöbb aranyat, 18-at, míg emellett 22 érem került az egyesülethez. A győriek U14-es reménysége, Polgár Zsófia az első fordulóhoz hasonlóan triplázott: megnyerte a 80 és a 300 méter, valamint a távolugrást (legutóbb a 300 méter helyett magasugrásban indult). Az U14-esek között továbbá a Győrnek szerzett két aranyat Fekete Sára (600 m, 2000 m), a VEDAC-nak Mireider Gergő (2000 m, 1000 m akadály) az MMAC-nak Forrai Attila (80 m gát, távol), a Szombathelyi SI-nek pedig Windisch Dávid (diszkosz, kalapács), Gérnyi Zoé (súly, gerely), valamint Seper Zsófia Bíborka (diszkosz, kalapács). Az U16-osok mezőnyében duplázott a győri Valacsai Zsolt (távol, ötös), a tatabányai Beke Dávid (300 m, 800 m), a Feketehegy SE-t erősítő Fülöp László (diszkosz, kalapács) és a szombathelyi Pápai Nerina (300 m, 800 m).

A legutóbb triplázó Tas Nóra most két arany mellé egy ezüstöt nyert Forrás: Csepeli DAC
A legutóbb triplázó Tas Nóra most két arany mellé egy ezüstöt nyert Forrás: Csepeli DAC

A legutóbb triplázó Tas Nóra most két arany mellé egy ezüstöt nyert  •  Forrás: Csepeli DAC

A Centrum tinédzserei az Ikarus Sporttelepen igyekeztek bizonyítani. A versenyen összesen 19 különböző klub nyert legalább egy aranyérmet. Az első helyek gyűjtésében élen járt a Csepeli DAC, melynek fiataljai 11 alkalommal ünnepelhettek győzelmet. Az U14-esek között Dévald Boglárka mindjárt háromszor is, hiszen nyert 80 méteren, 80 gáton és ötösugrásban. Ebben a korosztályban a klubtársa, Vágó Zsófia a súlylökés a gerelyhajítás aranyérmese lett, míg ugyanezen versenyszámokban nem talált legyőzőre a szekszárdi Gréczy Bálint sem. Az U16-osoknál a szintén csepeli, és legutóbb triplázni tudó Tas Nóra most „csak” a súlylökést és a gerelyhajítást nyerte meg (diszkosszal második lett) és a dobószámokban remekelt a Tamási versenyzője, Beke Zétény is, aki súlylökésben és kalapácsvetésben volt a legjobb. Külön dicséret illeti még a REAC két duplázóját, Szabó Leventét (300 m, 300 gát) és Bátori Liliannát (magas, ötös), valamint a szintén kettős sikert arató UTE-s Katona Emmát (100 m, 300 m), és az Ikarusban edződő Molnár Ádámot (magas, távol).

Szőke Gréta Debrecenben tartott három aranyat Fotó: Ásztai Csaba
Szőke Gréta Debrecenben tartott három aranyat Fotó: Ásztai Csaba

Szőke Gréta Debrecenben tartott három aranyat  •  Fotó: Ásztai Csaba

A Kelet viadalának a debreceni Gyulai István Atlétikai Stadion adott otthont. Itt is remek és izgalmasak versenyek zajlottak, bár voltak olyan számok, melyekre igen kevesen vállalkoztak. Mindenesetre az U14-es fiúk között a szolnoki Milicz Marcell és a MATE-GEAC-ban pallérozódó Karkóczki Bence ugyanúgy három aranyat gyűjtött, mint az első fordulóban. Előbbi a 80 gát, az ötös- és a távolugrás, utóbbi a súlylökés, a diszkoszvetés és kalapácsvetés legjobbja lett (bár kalapácsvetésben nem volt vetélytársa). A debrecenieknek Szőke Gréta szolgáltatta az aranyakat, aki ezúttal 80 és 300 méteren, valamint távolugrásban is nyert. Duplázott továbbá a szolnoki Kalina Eliza (akinek sokoldalúságát jelzi, hogy magasugrásban és diszkoszvetésben zárt az élen), a nyíregyházi Hegedüs Zorka (80 gát, ötös) és az egyaránt váci Mohaupt Zsolt (rúd, gerely), valamint Földesi Fanni (súly, gerely). Az U16-osok versenyén a Miskolci Sportiskolának Hajdu Áron 100 méteren és távolugrásban nyert aranyat, klubtársának, Pocsai Leventének pedig 3000 méteren és 1500 akadályon is egyedül kellett teljesítenie a távot, amit becsületesen meg is tett. Hasonló cipőben járt a gödöllői Fazakas Soma is 300 gáton, akinek magasugrásban már akadtak kihívói, de legyőzni nem tudták. A szolnoki Farkas Emese a magasugrást és a súlylökést nyerte meg (mindkettőben kettő induló volt), a MATE-GEAC napját pedig Janocha Donát (súly, diszkosz) és Gelle Zsófia (800 m, 1500 m) tette még fényesebbé, és az ő első helyeiket is beleszámítva a gödöllőiek 17 arannyal gazdagodtak Debrecenben.

A Nyugat versenyének részletes eredményei ITT érhetők el.
A Centrum versenyének részletes eredményei ITT érhetők el.
A Kelet versenyének részletes eredményei ITT érhetők el.

További korosztályos hírekATLÉTIKÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik