Triatlon: Európa legjobbjai között a magyar juniorok

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.09.14. 17:52
Címkék
Az évad célegyenesére fordulva előkelő helyeken állnak a magyar triatlonosok a junior Európa-ranglistákon.

Büszkén tekinthetnek a magyar korosztályos triatlonosok a nemzetközi szövetség európai ranglistáira, amelyek a sportág juniorkorú képviselőit állítják sorredbe a kiemelt versenyeken elért eredmények alapján. Bár az évadnak még nincs vége, „csak” a célegyenesre fordult, az már biztos, hogy a hazai fiatalok szépen zárnak majd.

A rangsorban a versenyzők öt legjobb idei eredménye számít: egy Európa-kupa-győzelem 400 pontot ért, míg az Európa-bajnokság – érthető módon – a legtöbb egységet hozhatja a fiataloknak, az aranyérmes 600 pontot szerez. 

A listák hétfőn frissültek, a jelenlegi állás alapján pedig a fiúk között a korosztály Európa-bajnokságán augusztusban egyéniben és mixváltóban is ezüstérmet szerző

Hóbor Zalán vezet, méghozzá magabiztos előnnyel.

A kőszegi versenyző eddig 2125 pontot gyűjtött, őt majdnem 300-zal lemaradva követi az észt Gregor Rasva. A harmadik helyen ismét magyar versenyzőt köszönthetünk: Kovács Gyula 1667 egységgel áll a képzeletbeli dobogó harmadik fokán, rajta kívül pedig Kropkó Márton is top 10-es, 1483-mal hatodik. Soós Gergő is az élmezőny tagja, tizenkettedik (1191 pont).

A lányoknál sem kell sokáig keresgélni, hogy magyar triatlonossal találkozzunk:

Nádas Rominát mindössze 105 ponttal előzi meg a listavezető szlovák Vrablova.

A legjobb tíz közül éppen kicsúszott a 15 éves Szalai Fanni; esetében szembetűnő, hogy mindössze három olyan eseményen indult, aminek eredménye beleszámít a végeredménybe, ám így is odaér a tizenegyedik pozícióba, kereken 1000 ponttal. 

Ezek fényében nem meglepő, hogy a nemzetek rangsorában is jól állnak a magyarok, sőt! Az első helyet foglalják el a spanyol, francia, észt hármas előtt, közel 1000 pontos előnnyel.

Az állás nagyot már biztosan nem változik; az utolsó junior Európa-kupát a törökországi Yenisehirben rendezik meg, október 21-én. 

(Kiemelt képünkön: (balról) Kovács Gyula, Dobi Lili, Nádas Romina, Hóbor Zalán Forrás: MTSZ) 

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
4 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
4 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
5 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik