Ökölvívás: „Még emésztgetem, hogy az enyém a kvóta” – Hámori Luca

Nagy Dániel utanpotlassport.huNagy Dániel utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.07.08. 13:16
Címkék
Első magyar női ökölvívóként jutott ki az olimpiára a 22 éves Hámori Luca, aki az Európa Játékokon aratott sporttörténelmi siker után nyilatkozott az Utánpótlássportnak.

Június 28-a piros betűs ünnepként vonul be a ökölvívónaptárakba, hiszen a múlt hónap végén a lengyelországi Európa Játékokon két magyar versenyző is megszerezte aznap az olimpiai kvótát, így részt vehet a 2024-es párizsi játékokon. Kovács Richárd mellett a 22 éves, még U22-esnek számító Hámori Luca örülhetett, utóbbi ráadásul sporttörténelmi tettet hajtott végre, hiszen először kvalifikált az ötkarikás játékokra magyar női bokszoló.Hámori Luca örülhetett, utóbbi ráadásul sporttörténelmi tettet hajtott végre, hiszen először kvalifikált az ötkarikás játékokra magyar női bokszoló.

A kőszegi fiatal a 66 kilogrammosok kategóriájában nagy reményekkel vágott neki az eseménynek, nem titkolt célja volt a kvótaszerzés: az odáig vezető úton a legjobb 32 között cseh, a 16 között norvég ellenfelet vert egyhangú pontozással, így készülhetett élete eddigi legfontosabb mérkőzésére. A negyeddöntőben a 20 esztendős holland, Beeloo következett, aki ellen a győzelem a biztos éremszerzést, egyben az olimpiai kvalifikációt jelentette. Hámori ismét 5–0-ra nyert, amivel jegyet váltott Párizsba.

„A sorsolás után már biztos voltam, hogy – ha sikerül továbbjutnom – más-más stílusú mérkőzések várnak rám. Előre viszont nem terveztem ennél jobban, csak az adott meccsre fókuszáltam – emlékszik vissza Hámori. – A cseh lányt nem ismertem, de próbáltunk a kevés videó alapján felkészülni belőle; ő a profik közegéből tért vissza az amatőrök közé. A mérlegelésnél láttam, hogy nálam alacsonyabb versenyzőről van szó, így ezt is figyelembe vettük a taktika felállításánál. Kellemetlen ellenfél, sokat szabálytalankodott, de szerencsére nem okozott problémát. A norvég ellenfelemet jobban ismertem, hasonló stílusú, velem egymagas, ám rutinosabb bokszolóról van szó. Sikerült meglepnem, hiszen egy-egy találatnál még belenevetett az arcomba, ám a folytatásban fel tudtam őrölni.

A kvótát érő negyeddöntőnél már semmi sem számított, csak a győzelem lebegett a szemem előtt, hihetetlenül elszánt voltam. Hatalmas erőt adott, hogy a lelátóról figyelt a családom, köztük a bátyám (Hámori Ádám – A szerk.), aki a példaképem az ökölvívásban.

Alig vártam, hogy kezdjünk, szerencsére a kezdeti bizonytalanság után lenyugodtam, és hoztam, amit megbeszéltünk. A végén már éreztem, hogy az én kezem lendül majd a magasba; leírhatatlan élmény, nem tudom megfogalmazni, földöntúli boldogság.”

Hámori Luca a MÖSZ elnökével, Kurtucz Csabával és Kovács Richárddal (Forrás: MOB-Média)

Az elődöntőben végül megállították, ám ez egyáltalán nem befolyásolta az örömét.

„Be kell vallanom, a legjobb négy között már nehéz volt ugyanúgy feltüzelnem magamat, hiszen a célomat elértem. Ennek ellenére a belga lány ellen a kezdésre fel tudtam pörögni, ahol végül kijött a rutinbéli különbség. Nem bokszoltam rosszul, fontos tapasztalat volt, szerintem el tudom kapni, ha a jövőben találkozunk. Hogy ülepedett-e már az érzés az elmúlt napokban? Még most is ízlelgetem, hogy első magyar női ökölvívóként jutottam ki az olimpiára, ami csodálatos plusz amellett, hogy kiskori álmom volt a kvalifikáció. Nehéz felfogni, mit is jelent ez, amit elértem; több mint tíz éve dolgoztam ezért.

»Luca, olimpikon vagy« – ezt a mondatot még emésztgetni kell.

Játszadoztam már a gondolattal, hogy milyen lesz, amikor az olimpián szólítanak a ringbe, de most még hihetetlennek tűnik. Csak akkor tudom majd ezt leírni, ha már megtörtént, de nagyon motiváltan várom az egyéves felkészülést, és az olimpiát.”

(Kiemelt képünkön: Hámori Luca öröme a kvótaszerzés pillanatában Forrás: MOB-Média)

Legfrissebb hírek

„Nekünk voltak helyzeteink, a Paks jutott tovább” – a Maribor vezetőedzője a kiesés után

Európa-konferencialiga
23 perce

Megvan, melyik klub mentheti ki Garnachót Manchesterből – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
24 perce

Hosnyánszky Madarashoz hasonlította – Nagy Ákos megtisztelőnek tartja

Vízilabda
25 perce

Golomán György: Bízom magunkban, hiszek a sikerben

Kosárlabda
26 perce

Boczkó Gábor: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

Egyéb egyéni
51 perce

Kosárlabda: szombaton rajtol a miskolci B-divíziós U20-as női Eb

Utánpótlássport
1 órája

Akkora bombagóllal zárta a kiütést a Seattle, hogy a háló se rezdült

Minden más foci
1 órája

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik