Kézilabda: tíz év után búcsúzik a NEKA-tól ifj. Kiss Szilárd

Nagy Dániel utanpotlassport.huNagy Dániel utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.06.07. 21:42
Címkék
Egy évtized után bajnoki címmel köszönt el ifj. Kiss Szilárd a Nemzeti Kézilabda Akadémiától; a szakembert a hibátlan évadról, az elmúlt évekről és a jövővel kapcsolatban is kérdeztük.

Felsorolni is nehéz lenne, hány bajnoki címet és érmet ünnepelhetett a NEKA kötelékében ifj. Kiss Szilárd, aki tartalmas tíz évet követően az U17-es leánycsapat vezetőedzőjeként bajnoki címmel köszönt el a balatonboglári akadémiától. Ráadásul nem is akármilyen teljesítménnyel: a fiatalok hibátlanok maradtak az évadban, az alapszakaszban mind a huszonhat mérkőzésüket, a négyes döntőben pedig az elődöntőt és a finálét is megnyerték.ifj. Kiss Szilárd, aki tartalmas tíz évet követően az U17-es leánycsapat vezetőedzőjeként bajnoki címmel köszönt el a balatonboglári akadémiától. Ráadásul nem is akármilyen teljesítménnyel: a fiatalok hibátlanok maradtak az évadban, az alapszakaszban mind a huszonhat mérkőzésüket, a négyes döntőben pedig az elődöntőt és a finálét is megnyerték.

„Nem volt és nem is lehet célként kitűzni, hogy hibátlanul nyerjen egy csapat magyar bajnokságot, az utánpótlás esetében pedig teljesen felesleges. Nagy öröm, hogy minden ellenfelünket legyőztük, ám ez felvet bennem kérdéseket, gondolatokat. Korábban meg volt a lehetőség, hogy ez a korosztály is szerepeljen az U19-esek között, ebben az évadban viszont nem indíthattunk második csapatot a legidősebbek között, emiatt van hiányérzetem; a gyerekeknek több olyan meccsre lett volna szükségük, ami szorosabb végeredménnyel zárul – mondja a szakember. – Egész életemben azt vallottam, hogy az eredményeket a helyén kell kezelni, a földön kell maradni, ám természetesen örültünk neki, hiszen két évnyi munkánkat koronáztuk meg az aranyéremmel.

Az alapszakasz folyamán nem szoktam az eredménnyel foglalkozni, a négyes döntőre viszont már egyértelműen győzelemcentrikus gondolkodásmóddal utazunk el, szerintem ez is kell a fiatalok fejlődéséhez.

A csapat – amelynek egy része lehetőséget kapott az ifjúsági korosztályban is – az alapszakaszban is játszott rangadókat.

„A Győr és a Siófok elleni négy meccs kimondottan magas színvonalú és hasznos volt. Felkészült együttesekről van szó, rávilágítottak a hibáinkra is. Az ifik között is tudtak páran tapasztalatot szerezni, illetve az NB II-ben is, de ennél jobb, ha folyamatosan magasabb korosztályú bajnokságban szerepelhetnek, a túl sok mérkőzés helyett. Aminek külön örültem, hogy a 2007-es és a 2008-as játékosainkra is számíthattam, ráadásul a még döntőben is tudtak segíteni a csapatunknak – magyarázza a szakember, akit a 17 esztendős játékosáról, Pálmai Lizáról is kérdeztünk, aki az ősszel súlyost sérülést szenvedett a Győri ETO elleni bajnokin, tavasszal viszont visszatért, majd a döntőben négy gólt is szerzett. – Mindenki előtt példaként állhat a hozzáállása. A jelenet sokkoló volt, félbe is szakadt a meccs, ám szerintem hamar feldolgozta a történteket, mindenben támogattuk a felépülésben. Elképesztő szorgalma és akaratereje van, emiatt tudott így visszatérni. Szerencsés vagyok, mert rajta kívül is számos olyan kézilabdázónk van, aki hasonló erővel rendelkezik.”

A szakembernek a döntő jelentette az utolsó mérkőzését a NEKA kispadján, ami után az elérzékenyülő játékosok megható módon köszönték meg a vezetőedző munkáját.

A NEKA U17-es bajnokcsapata Fotó: Csonka Tamás, NEKA

„Az eredmény tekintetében a lehető legszebben zártuk le ezt a fejezetet, ami sokat jelent, hiszen a junior leányválogatottal az utolsó meccsemen vb-döntőt veszítettünk, ami – bevallom őszintén – a mai napig ott motoszkál bennem.

Akkor öt-öt és féléves munkát zártunk le, míg június elején a NEKA U17-eseivel kétéveset, az akadémia szempontjából én tízéveset, egyébként pedig harminc öt éve dolgozom utánpótlásedzőként, amit most abbahagyok.

A jövőben még lehet, hogy újra lesz korosztályos csapatom, ám az egyik legrégebbi álmomat szeretném és fogom megvalósítani, hogy felnőttcsapatot eddzek – jövőre lesz először, hogy közben utánpótlással nem foglalkozom majd. (Információink szerint a szakember a férfi NB I-ből kieső Budai Farkasok vezetőedzője lesz, bár hivatalos bejelentés még nem történt – A szerk.) Tele szép emlékekkel köszönök el, ám két igazán meghatározó dolgot tudok kiemelni a karrieremből: az egyik a 2019-es celjei ifi Eb megnyerése után álló tapsviharral fogadott minket a többi csapat a közös vacsoránál.

A másik emléket most, a négyes döntő után kaptam a gyerekektől, akik a döntő után az ünneplés közepette leszaladtak a pálya egyik sarkába, mindannyian egy-egy betűt ábrázoló pólót húztak, majd összeálltak, hogy olvashatóvá váljon a szöveg: »KÖSZÖNJÜK, SZILÁRD BÁCSI!« Láttam a könnyeket a szemekben, én is meghatódtam, ezt sosem felejtem el.

Edzőként pedagógusok is vagyunk, így nagyon jól esett a gesztus; édesanyám is eszembe jutott, aki szintén pedagógusként dolgozott, emlékeztem, mennyire szerették a gyerekek. Amit még hozzátennék: köszönöm a kollégák segítségét, a közös munkát, hiszen az akadémián mi is egy csapatot alkottunk, közösen értük el a sikereket.”

(Kiemelt képünkön: ifj. Kiss Szilárd örül a játékosaival Fotó: Csonka Tamás, NEKA)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik