Evezés: tizenhárom magyar fiatalnak szurkolhatunk az ifi Eb-n

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2023.05.19. 09:26
Címkék
A franciaországi Brive-la-Gaillarde ad otthont május 20-21. között az ifjúsági evezős Európa-bajnokságnak, amelyen hat magyar egység, benne összesen tizenhárom versenyző indul el.

A magyar evezős utánpótlásnak a szokásoknak megfelelően már az év elején elkezdődött a munka, a fiatalok ergométeren is megmutatták a tudásukat, majd vízre szálltak, és elkezdték a felkészülést a melegebb idővel párhuzamosan érkező feladatokra. Áprilisban a csepeli hosszútávú verseny mellett a válogató bírt a legnagyobb téttel, hiszen az eredmények és a mutatott teljesítmények alapján alakult ki az ifjúsági válogatott összeállítása.

Az U19-es fiatalok a május második felében rendezendő, franciaországi korosztályos Európa-bajnokságon való részvételért küzdöttek, aminek 20-21. között Brive-la-Gaillarde ad otthont. Az utánpótláskorú evezősök első idei világversenye ez, amelyen – a nevezések alapján – 26 ország ifjú sportolói szállnak vízre. A magyar csapatba végül tizenhárom evezős került be, akik hat egységet alkotva próbálnak majd minél jobb eredményt elérni.

Már a helyszínen várják a kezdést a magyar fiatalok Forrás: MESZ

„A hosszútávú versenyen kialakult sorrend már hatással volt a válogató kiemeléseire, utóbbit követően alakult ki a csapat összetétele. Ezekhez még hozzátartozik, hogy a fiataloknak ergométeren is szintet kellett teljesíteniük ahhoz, hogy esélyük legyen az Eb-részvételre. Végül egy kivétellel ez teljesült is, a hajszállal lemaradó versenyzőnk viszont a válogatón mutatott magabiztos teljesítményével kivívta magának az indulás jogát – kezdi a magyar evezős utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya, Ifj. Pergel László. – Egyénileg jól sikerült a felkészülés a fiataloknak. A speciális, nagyobb egységek összehangolására eddig kevesebb idő jutott, de láthatóan jó úton haladnak, a formákra nem lehet panasz. Szerdán érkezett meg a helyszínre a csapat, azóta zajlik az akklimatizálódás, dolgozunk a pályán, szokjuk a környezetet, várjuk a kezdést. Tavaly az eseményen egy magyar bronz született, nem olimpiai számban, a kormányos négyesek között.

Idén csak olyan számban indulunk, ami szerepel az ötkarikás játékokon;

minél több A-döntős szereplés a cél, ha pedig az érem is összejönne, rendkívül boldogok lennénk!”

A magyar csapat a franciaországi ifjúsági Eb-n:

Leány egypárevezős: Pádár Luca
Leány kétpárevezős: Kovács Eszter, Nagy Zsófia
Fiú kétpárevezős: Horváth Csaba, Pető Benedek
Leány kormányos nélküli kettes: Bencsics Hella, Füzi Boglárka
Fiú kormányos nélküli kettes: Gasztonyi Péter, Szigeti Ferenc
Fiú kormányos nélküli négyes: Kalmár Áron, Pálmai Ágoston, Kunstár Simon, Csizmadia Ádám

(Kiemelt képünkön: az ifjúsági evezős Eb-n induló magyar csapat Forrás: Magyar Evezős Szövetség)

Legfrissebb hírek

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
6 órája

Vasárnapi sportműsor: három NB I-es meccs, Borussia Dortmund–FTC a női kézi BL-ben, Arsenal–Manchester City Ligakupa-döntő

Minden más foci
6 órája

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
7 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
7 órája

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
8 órája

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
8 órája

Világcsúcs, de nem Duplantistól – ez történt a fedett pályás vb 2. estéjén

Atlétika
8 órája
Ezek is érdekelhetik