Birkózás: a junior lányok a felnőtt ob-n is kitettek magukért

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.05.16. 20:15
Címkék
A hét végi, csepeli felnőtt országos bajnokságon a nők között a lehetséges tíz súlycsoportból ötöt is U20-as birkózó nyert meg. Gyurasits Csaba, a korosztályos válogatott szövetségi edzője értékelte a lányok teljesítményét a közelgő korosztályos Európa-bajnokság fényében is.

Amint azt korábban megírtuk, kiválóan teljesítettek az utánpótláskorúak a felnőtt birkózók országos bajnokságán Csepelen, ugyanis a lehetséges 30-ból 16 súlycsoportban is U23-as győztest avattak. A fiatalok leginkább a nők mezőnyében gyűjtötték az elsőségeket, nyolcan is 23 év alattiként nyertek, közülük öten ráadásul juniorként, vagyis U20-asként állhattak fel a dobogó legfelső fokára. Szenttamási Róza (19 éves; 55 kg), Borsos Viktória (19; 59 kg), Elekes Enikő (18; 65 kg), Osváth-Nagy Noémi (18; 72 kg) és Nyikos Veronika (17; 65 kg) is aranyérmet szerzett a saját kategóriájában. (Ugyanakkor hozzátartozik a teljes képhez, hogy néhány súlycsoportban a felnőttválogatott versenyzők távolmaradtak az ob-től.)Amint azt korábban megírtuk, kiválóan teljesítettek az utánpótláskorúak a felnőtt birkózók országos bajnokságán Csepelen, ugyanis a lehetséges 30-ból 16 súlycsoportban is U23-as győztest avattak. A fiatalok leginkább a nők mezőnyében gyűjtötték az elsőségeket, nyolcan is 23 év alattiként nyertek, közülük öten ráadásul juniorként, vagyis U20-asként állhattak fel a dobogó legfelső fokára. Szenttamási Róza (19 éves; 55 kg), Borsos Viktória (19; 59 kg), Elekes Enikő (18; 65 kg), Osváth-Nagy Noémi (18; 72 kg) és Nyikos Veronika (17; 65 kg) is aranyérmet szerzett a saját kategóriájában. (Ugyanakkor hozzátartozik a teljes képhez, hogy néhány súlycsoportban a felnőttválogatott versenyzők távolmaradtak az ob-től.)

„Alapvetően is nagyon fiatal a felnőttválogatott kerete, hiszen főleg U23-asok alkotják a csapatot, így talán kevésbé is jelentett meglepetést a junior lányok mostani sikere.

Borsos Viki győzelme viszont mindenképpen bravúrnak mondható az 59 kilósok között, mivel Szabó Nikolett személyében az aktuális felnőttválogatottat tudta megverni, méghozzá 14–4-re, ami külön dicséretes. Szenttamási Róza, Elekes Enikő, Osváth-Nagy Noémi és Nyikos Veronika pedig viszonylag simán győztek, a papírformának megfelelően

– mondta Gyurasits Csaba, az U20-as női válogatott szövetségi edzője az Utánpótlássportnak.

A 19 éves Borsos Viktória (59 kg) a dobogó tetején a felnőtt ob-n Forrás: MBSZ

Június végén a lányoknak már a korosztályos Európa-bajnokságon lesz jelenése Spanyolországban.

Tavaly is már kifejezetten erős juniorválogatottat tudtunk kiállítani az Eb-re, de idénre talán még jobb a csapatunk. Nagy reményekkel fordulunk rá a közvetlen Eb-felkészülésre.

A kadétok között vb- és Eb-bronzérmes Osváth-Nagy Noéminak sérülés miatt szinte az egész évet ki kellett hagynia tavaly, de most újra egészséges. Emellett a kárpataljai származású Pók Karolina pedig idéntől már magyar színekben indul, és már tavasszal az U23-as Eb-n is bizonyított: bronzérmet nyert juniorként. Nyilván, a saját korosztályában is nagy erőssége lehet a válogatottnak. Terék Gerda tavaly még kadétként nyert vb- és Eb-ezüstöt, most már elsőéves juniorként szerepel közöttünk. Bízunk az ő jó szereplésében is majd az Eb-n – fogalmazott a szakvezető. – Általánosságban véve jó formában vannak a lányok, természetesen még akadnak kisebb csiszolni-, javítanivalók akár állóképességben, erőben vagy technikában. Az edzőtábor mellett még vár ránk egy bukaresti verseny is a hátralévő időszakban, szóval még lesz időnk élesíteni a formát, de szerencsére jól haladunk."

(Kiemelt képen balról: Gyurasits Csaba, Terék Gerda, Elekes Enikő, Osváth-Nagy Noémi, Nyikos Veronika és Szenttamási Róza Forrás: KIMBA)

Legfrissebb hírek

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
5 perce

Vitorlázás: magyar alelnöke lett az európai szövetségnek

Egyéb egyéni
26 perce

Az MBH Bank lett a Los Angeles-i magyar olimpiai csapat első hivatalos partnere

Egyéb egyéni
1 órája

„Sainzot is elengedjem?" – a Ferrarinál izzott a rádió Miamiban, de senkiben sem maradtak rossz érzések

F1
1 órája

Marozsán brazil ellenféllel kezd Rómában, Sinner olasz rivális ellen térhet vissza

Tenisz
1 órája

Női röpi Extraliga: hosszabbított edzőjével a Szent Benedek RA

Röplabda
2 órája

Női kézi: győztes meccs után jelentett be két visszavonulót a Kohász

Kézilabda
2 órája

A BL-szereplés kivívásától függhet Igor Tudor sorsa a Juventusnál – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik