Atlétika: három korosztály hazai csúcsa is megdőlt női 100 méteren

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2023.05.27. 19:50
Címkék
Takács Boglárka felnőtt és U23-as, Szentgyörgyi Zita U18-as rekordot futott 100 méteren.

Szombaton több remek eredmény született az atléták Budapest Open-Schulek Ágoston Emlékversenyén, melynek az Ikarus BSE pályája ad otthont a fővárosban.

A kiválóan teljesítő fiatalok közül két sprinterhölgy is kiemelkedett. A 21 éves Takács Boglárka ismét megjavította az általa tartott magyar női rekordot 100 méteres síkfutásban.

Az új csúcs 11.27 másodperc,

az előző tavaly szeptember óta 11.31 volt. A Budapesti Honvéd kitűnősége ezzel egy éven belül háromszor döntötte meg a versenyszám itthoni rekordját, és az eredménye egyben U23-as csúcs is. 

Takács Boglárka újabb magyar csúcsot futott 100 méteren Fotó: Zsigmond László

A nagyszerű formát mutató Takács viszont egy rekordot elveszített szombaton, hiszen Szentgyörgyi Zita még csak 16 éves, és a viadal 100 méteres előfutamában

11.68 másodperc alatt ért célba.

Ezzel az MTK Budapest fiatalja – aki az esztendő elején két év kihagyás után tért vissza az atlétikai pályára – lett az U18-as rekorder.

Szentgyörgyi Zita és edzője, Soltész Renáta Fotó: MTK Budapest

A korábbi, 11.75 mp-s csúcsot Takács 2018-ban futotta. Szentgyörgyi Zita januárban 60 méteren mutatott be 7.50 mp-s fedett pályás U18-as rekordot.

(Kiemelt képünkön: Takács Boglárka Fotó: Zsigmond László)

Legfrissebb hírek

Kanada és Anglia a legveszélyesebb a szögletek után

Foci vb 2026
2 perce

A ZTE amerikai-magyar védőjét nem lepte meg, hogy ennyire jól megy az amerikai csapatnak

Foci vb 2026
21 perce

A kaliforniai baseball-meccsen is tudta mindenki, hogy Mexikó gólt szerzett – videó

Foci vb 2026
28 perce

Vajon látunk-e élesben is ilyen pontos összjátékot a belgáktól?

Foci vb 2026
31 perce

Harangi Aiden: Az Egyesült Államok a világbajnokságot is megnyerheti

Foci vb 2026
32 perce

Guineai játékosok jönnek Magyarországra – Debrecenbe csatár érkezett

Labdarúgó NB I
1 órája

Raúl Rangel 23 éves koráig várt az élvonalbeli bemutatkozásra – bemutatjuk a mexikóiak eddig hibátlan kapusát

Foci vb 2026
1 órája

Téglagyárban, hentesüzletben és pékségben is dolgozott Guillermo Ochoa utódja

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik