Röplabda: kisorsolták a részben hazai U17-es leány Eb csoportjait

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2023.04.28. 16:34
Címkék
A nyári, magyar-szerb közös rendezésű U17-es leány röplabda Európa-bajnokság Luxembourgben tartott sorsolásán a török, a francia, a német, a belga, a szlovén, a román és a görög csapattal került egy csoportba a magyar válogatott.

Mint ismert, Magyarország lesz a társházigazdája – a szerbek mellett – a július 11-én kezdődő U17-es leány röplabda Eb-nek. A korábbi, 12 csapatos tornák után az idei kontinensbajnokságon már 16 csapat indulhat, a résztvevők két nyolcas csoportban küzdenek a továbbjutásért, körmérkőzéses rendszerben. A sorsolást pénteken Luxembourgban tartották.

A Horváth András vezette magyar csapat Törökország, Belgium, Románia, Szlovénia, Németország, Franciaország és Görögország válogatottja mellé kapott besorolást a kettes csoportban. A másik, egyes nyolcasban a rendező Szerbia mellett Olaszország, Horvátország, Bulgária, Hollandia, Lengyelország, Észtország és Grúzia szerepel. Az Eb hazai helyszíne Békéscsaba lesz.

„Mindkét csoport erős, de szomorúak nem vagyunk a sorsolás miatt. Szeretnénk majd a lehető legjobb teljesítményt nyújtani mindegyik ellenfelünk ellen – mondta Horváth András szövetségi edző a hazai szövetség (MRSZ) honlapján a csoportbeosztás láttán. – Igyekszünk minél több videófelvételt is összegyűjteni a csapatokról, hogy kellően feltérképezzük őket, már el is kezdtük az ezzel kapcsolatos munkát. Nagy röplabdás nemzetekkel mérkőzünk majd meg, biztos vagyok benne, hogy élmény lesz a csapatnak minden összecsapás, pláne hazai közönség előtt, Békéscsabán, ahová nagyon várjuk a szurkolókat. Egyelőre még nem tudjuk, milyen sorrendben következnek a mérkőzések, erről a jövő hét elején kapunk tájékoztatást. Ami pedig a következő időszakot illeti: hamarosan megtörténik a bő keret kihirdetése, s a terveim szerint több mint húsz játékossal június hatodikán kezdjük meg az edzőtábort."

(Kiemelt kép forrása: CEV/MRSZ)

Legfrissebb hírek

Bombameglepetés: belga játékos búcsúztatta Alcarazt Sanghajban

Tenisz
13 perce

Merre tovább, magyar sport? címmel konferenciát rendeznek

Egyéb egyéni
40 perce

A román szövetséghez fordult Sepsiszentgyörgy a magyarellenes rigmusok miatt

Minden más foci
47 perce

Miattuk lesz fényes a sportág jövője: a 15 legtehetségesebb 22 éven aluli női kézilabdázó

Képes Sport
54 perce

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
54 perce

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
1 órája

Vanharen: Amióta az ETO-hoz szerződtem, a klub sok pénzt keresett az átigazolási piacon

Labdarúgó NB I
1 órája

Női kosárlabda Eb-selejtező: Miskolcon játszanak novemberben a magyarok

Kosárlabda
1 órája