Kézilabda: az évad közben jött meg a Budai Farkasok étvágya

Nagy Dániel utanpotlassport.huNagy Dániel utanpotlassport.hu
2023.03.24. 20:58
Címkék
Az U20-as élvonalbeli fiú kézilabda-bajnokság Nyugati csoportjának meglepetéscsapata, a Budai Farkasok-Rév jó úton jár, hogy bejusson az első osztályú bajnokság négyes döntőjébe; az együttes edzőjét, Korsós Ádámot a sikeres szereplésről és az NB I-ben is szerepet kapó fiatalokról is kérdeztük.

Mindössze egy pont választja el a négyes döntőt érő második helyen tanyázó Veszprémi KKFT csapatától a harmadik Budai Farkasok-Rév együttesét az U20-as élvonalbeli fiú kézilabda-bajnokság Nyugati csoportjában. A fővárosi fiatalok három kétgólos sikerrel indították az őszi szezont, ami a vezetőedző, Korsós Ádám elmondása szerint komoly lendületet adott a játékosoknak.Korsós Ádám elmondása szerint komoly lendületet adott a játékosoknak.

„A harmadik évemet töltöm a klubnál, a jelenlegi csapat magjával pedig a kezdetektől együtt dolgozom. Folyamatosan fejlődnek a srácok, sikerült összekovácsolódnunk, egyre inkább megértették, hogy mit kérek tőlük – kezdi a szakember. – Sikerrel építkezünk, az új játékosok is jól szálltak be, ezek hatása pedig már a tavaly tavaszi szezonban is érződött, amikor alig vesztettünk pontot. Nagy célokat nem fogalmaztunk meg az évadkezdet előtt; akkor még úgy láttam, hogy a srácok kevésbé hisznek a saját képességeikben, ám szerencsére a formát át tudtuk menteni a jelenlegi kiírásra, le a kalappal a fiúk előtt. Az első pár összecsapáson szoros győzelmeket arattunk, ami lelkileg sokat jelentett, onnantól egyre jobban muzsikált a csapat. Mindössze két vereségünk van az évadban, épp az előttünk álló két gárdától.”

A tabellát a tizenkilenc meccsen tizenkilenc győzelmet arató NEKA komoly előnnyel vezeti. ám a már említett veszprémiek és a fővárosiak között szoros versenyfutás várható az alapszakaszból hátralévő hét fordulóban.

„Mentálisan nagyon erős a csapatunk, amit a szoros győzelmek és a nagy fordítások is mutatnak. Az összhangnak köszönhetően a védekezésünk is erős, aminek sokat köszönhetünk. A lehető legtöbbet szeretnénk kihozni az évadból, és bár nem mi vagyunk a fő esélyesek, oda akarunk érni a Final Fourba!”

Több játékosuk azonban nem csak az U20-asok, hanem a felnőttek között is szerepelhet, hiszen az első csapat az NB I tagja, míg a 2022/23-as évadtól – a Rév TSC-vel való összeolvadásnak köszönhetően – az NB II-ben is lehetőséghez juthatnak a fiatalok.

„Edzéseken folyamatosan igyekszünk a lehető legtöbb utánpótláskorú játékosnak lehetőséget adni, hogy szokják a felnőttek közegét, néhányan pedig időről időre az élvonalban is játéklehetőséghez jutnak – magyarázza a nemrégiben az NB I-es gárda irányítását is átvevő edző. – Az NB II-ben a csapat javarészét az ifjúsági együttesünk adja, ami remek lehetőség, hogy tapasztalatot szerezzenek az idősebbek között.

(A kiemelt képen: Korsós Ádám vezetőedző instrukcióit hallgatják a Budai Farkasok U20-as játékosai / Fotó: Máj Tamás)

Legfrissebb hírek

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
14 perce

Fontos német győzelem a magyar csoportban a hoki vb-n, bajban a svédek

Jégkorong
27 perce

A Mercedes újra kibérelte az első sort: Russell a végén lopta el a show-t

F1
29 perce

Dani Carvajal gólpasszal búcsúzott, a Real Madrid hatgólos meccsen nyert az évadzárón

Spanyol labdarúgás
37 perce

Lewandowski betalált, de az utolsó meccsén kikapott a Barcelona

Spanyol labdarúgás
38 perce

Izgalmas csatában az FTC került előnybe a Honvéd ellen a férfi vízi ob I döntőjében

Vízilabda
44 perce

Niké Liga: kiharcolta a bennmaradást a Komárom

Minden más foci
59 perce

Vívás: Battai Sugár bronzérmes a női kardozók limai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik