Vízilabda: Varga Vince megbecsüli a játékperceket az FTC-ben

Budai Zoltán utanpotlassport.huBudai Zoltán utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.12.31. 08:57
Címkék
Az U18-as világbajnok vízilabdázó, Varga Vince a világ egyik legerősebb csapatában, az FTC-ben igyekszik kiteljesedni.

Remek évet zár az FTC-Telekom vízilabdacsapatának 17 éves játékosa, Varga Vince. Az ifjúsági korú pólós 2022-benVarga Vince. Az ifjúsági korú pólós 2022-ben

tagja volt a Belgrádban U18-as világbajnoki címet nyerő és a Podgoricában U19-es Eb-bronzot kiérdemlő korosztályos nemzeti csapatnak,

míg a ferencvárosi felnőttgárdában is többször lehetőséget kapott a bizonyításra. A nemzetközi utánpótlássikerek azért is jelentenek elégtételt a számára, mert bár tavaly is Eb-bronzot ünnepelhetett az U17-esekkel Máltán, akkor ujjsérülés miatt nem játszott a kontinensviadalon. 

„Az a tavalyi U17-es Eb a mai napig fájó pont, mert az egész nyarat végig dolgoztam, és elég rosszul éltem meg, hogy a torna előtti edzésen megsérült az ujjam, így nem játszhattam a meccseken. De annak örülök, hogy az idei sikerek kárpótoltak ezért” – mondja. 

Varga Vince nyár óta U18-as világbajnokként szerepel az FTC-ben Forrás: fradi.hu

Az U18-as világbajnokságon Varga Vincéék Belgrádban a szerbek elleni döntőben nyertek ötméteresekkel, így nem csoda, hogy minden játékos számára feledhetetlen marad a diadal. 

„A döntőnek egészen különleges hangulata volt. Amikor támadtunk, a hazai szurkolók fújoltak, fütyültek, de ebből is sikerült erőt merítenünk.

Veretlenül lettünk világbajnokok, és jóleső visszejelzés a győzelem, amely által meglátszik a befektetett munka.

Nagy élmény korosztályos világbajnoknak lenni, de természetesen tudjuk, hogy ez még nem az a szint, ahová el szeretnénk jutni.” 

A kitűzött szintet testközelből is megtapasztalhatja a sokra hivatott fiatal, hiszen a Varga Zsolt által irányított, világklasszisokkal teledűztelt ferencvárosi felnőttcsapatban is megmutathatja magát. A tavalyi évadban tizenkét bajnokin játszott az ob I-ben, a mostani idényben hatnál tart. Így kora ellenére felnőtt magyar bajnoknak és kétszeres Magyar-kupa-győztesnek mondhatja magát, továbbá már a BL-ben is szerephez jutott. 

„A Fradi itthon, valamint a nemzetközi prondon is topcsapat, és el kell fogadni, hogy itt a fiatalnak kevesebb lehetősége van játszani. Nem feltétlenül a bekerülés a nehéz, hanem a játékpercek növelése és az egyre jobb teljesítmény elérése. Mégis úgy érzem, hogy

jó helyen vagyok, mert rengeteget tanulhatok az idősebb, rutinosabb játékosoktól.

Ha éppen nem meccsen, akkor edzésen. Ebben a közegben fejlődhetek a legjobban. Tetszik, hogy a játék sebessége, a felúszás, a passzolás vagy a gondolkodás is nagyon gyors. Szeretnék ehhez felnőni, ezért fontos számomra minden negyed vagy perc, amikor vízben lehetek.” 

Varga Vince (4) a játék minden elemében sokat tanul az FTC klasszisaitól Forrás: fradi.hu

Varga Vince az FTC-ben kezdte a pályafutását, így saját nevelésű játékosként az a célja, hogy idővel a Népligetben legyen meghatározó játékos. Azért harcol, hogy minél többször küldje őt csatába a felnőttválogatott kapitányi posztját is betöltő Varga Zsolt. 

„Varga Zsolttól őszinte visszajelzéseket kapok. Ha hibázom, akkor elmagyarázza, hogy mit rontottam el, és kijavít. Nagyon rendes, segítőkész edző, aki mindenkiből a legjobbat szeretné kihozni.

Igyekszem megbecsülni a játékperceket, amiket kapok, és az a célom, hogy éljek a lehetőségekkel.

Azért dolgozom, hogy egyre többet játsszak a Ferencváros felnőttcsapatában.” 

(Kiemelt képen: Varga Vince Forrás: fradi.hu) 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik