Ökölvívás: eredményesen zárták az évet a Fitt-Box fiataljai

2022.12.16. 19:57
Címkék
Sikeres évet zártak a kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesület utánpótláskorú tagjai, akik közül a 21 éves Hámori Luca és a 18 esztendős Buza Rafael is aranyérmes lett a múlt héten megrendezett felnőtt ob-n.

Volt mit ünnepelni a Fitt-Box Ökölvívó Egyesület utánpótláskorú tagjainak, pontosabban a 21 éves Hámori Lucának, és a 18 esztendős Buza Rafaelnek 2022-ben: a fiatalok egyaránt komoly eredményeket értek el, így bizakodva várhatják a jövő évet.Hámori Lucának, és a 18 esztendős Buza Rafaelnek 2022-ben: a fiatalok egyaránt komoly eredményeket értek el, így bizakodva várhatják a jövő évet.

Hámori fiatal kora ellenére már évek óta meghatározó versenyzője a hazai női mezőnynek, az első komoly idei sikerét pedig már márciusban begyűjtötte, a tavalyi U22-es Eb-bronz után Porecben ezüstérmet szerzett. Teljesítményének köszönhetően – a küldöttség egyetlen utánpótláskorú tagjaként – Isztambulba, a felnőtt női világbajnokságra is elutazhatott. A vb-n a magyar csapat egyetlen győzelme az ő nevéhez köthető, a nyolcaddöntőben esett ki. A fiatal nívós nemzetközi versenyt nyert meg Romániában, Lengyelországban viszont a legrosszabbkor sérült meg a keze, emiatt nem utazhatott el a felnőtt női Európa-bajnokságra. Hámori az év utolsó kiemelt hazai eseményére, a múlt héten Miskolcon megrendezett felnőtt ob-ra felépült, ha pedig ott volt, sorozatban negyedik évben a dobogó legfelső fokára is felállhatott, hiszen nem talált legyőzőre a 66 kilósok között.

A kőszegi sportolót a hazai szövetség másodjára választotta meg az év legjobb női ökölvívójának.

Buza Rafael sem panaszkodhat az idei esztendőre, hiszen a franciaországi Gymnasiadén a 63,5 kilogammosok között felállhatott a dobogó legfelső fokára, majd a spanyolországi ifi vb-n is kiadta magából a maximumot, ami végül – három győzelem után – a negyeddöntőre volt elég. Másodéves ifiként ő is indulhatott a decemberi felnőtt ob-n, amelyen komoly meglepetést okozva a 67 kilósok között diadalmaskodott.

„Nem tettem nagy terhet magamra, csak az volt a célom, hogy bokszoljam ki magamból, ami bennem van. A fejvédő hiányát még szoknom kell, ez újdonság számomra a serdülő, junior és ifjúsági versenyeket követően – nyilatkozta Buza a MÖSZ-nek. – Nagyon boldog voltam, hogy sikerült nyernem, ezzel óriási álmom vált valóra. Az elkövetkező hetekben kis pihenő vár rám, hosszú évnek a végére értünk. Az ünnepeket a családommal töltöm, amit már nagyon várok. A terveim között szerepel beleerősödni ebbe a súlycsoportba, sok versenyen szeretnék szerepelni jövőre. A tanulásról sem feledkezem meg, mert májusban érettségi vár rám.”

(Kiemelt kép: Hámori Luca (középen) és Buza Rafael (jobbról a második) a felnőtt ob eredményhirdetésén / Forrás: Fitt-Box Ökölvívó Egyesület)

Legfrissebb hírek

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
10 perce

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
13 perce

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
30 perce

Világcsúcs, de nem Duplantistól – ez történt a fedett pályás vb 2. estéjén

Atlétika
41 perce

A dunaszerdahelyi Élő Beatrix 11 gólt dobott

Kézilabda
57 perce

Női vízilabda ob I: a Győr, az OSC és a Szeged is nyert

Vízilabda
59 perce

Hosszabbításban nyert a Fehérvár, 2–2-ről folytatódik a Klagenfurt elleni csata

Jégkorong
1 órája

Férfi vízilabda ob I: magabiztosan nyert a címvédő Ferencváros a BVSC ellen

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik