Labdarúgás: U17-es válogatott meghívót ért Katona István hét gólja

B. L. utanpotlassport.huB. L. utanpotlassport.hu
2022.10.07. 16:05
Címkék
Kiválóan kezdte az idényt Katona István, az Illés Akadémia-Haladás U17-es csapatának támadója, aki hét góljával a kiemelt bajnokság legeredményesebb játékosa; teljesítménye meghívót ért a korosztályos válogatottba.

Nem brillírozik az Illés Akadémia-Haladás U17-es csapata, öt forduló után hat ponttal a hetedik helyen áll a tizenkét csapatos mezőnyben. Ennek ellenére a gárda játékosa áll a kiemelt korosztályos bajnokság góllövőlistájának élén: Katona István hét találattal vezet, hárommal előzi meg az őt üldöző legeredményesebbeket.

A 183 centiméter magas középcsatár szombathelyiként hét évesen kezdett el focizni a helyi Lurkóban, az U14-es korosztályt azonban már az Illés Akadémiánál kezdte. A 2006-os születésű, 16. életévét szeptemberben betöltő támadó az MLSZ adatbankja szerint 180 mérkőzésen 242 gólt termelt – mondhatni, feltalálja magát a kapu előtt.

„Világéletemben középcsatárt játszottam, ez az a poszt, amelyben úgy érzem, ki tudok teljesedni – nyilatkozta portálunknak Katona István. – Megesett, hogy egy-két edzőm kipróbált a tízes pozícióban, ám a játékom nem volt az igazi, úgyhogy gyorsan visszatettek éknek. Úgy vélem, háttal a kapunak is hasznosan futballozom, jól tartom meg a labdákat, lekötöm a védőm figyelmét, de a fejjátékom az egyik legfőbb erősségem. A most zajló bajnoki idényben sokszor kerültem ziccerbe, jókor voltam jó helyen, több olyan gólt szereztem, hogy kihasználtam a védők megingását vagy tiszta helyzetbe kerülve értékesítettem a lehetőséget.Nemrég meghívtak az U17-es válogatottba, ebben a korosztályban vettek először számításba a nemzeti csapatoknál, aminek szívből örülök. Jövő héten is szerepet kaphatok, próbálok mindent kiadni magamból és újabb gólt, gólokat szerezni.”

Bár az iskolát sem veszi félvállról, a tanulásra nagy hangsúlyt fektet, erős négyes tanuló, meg sem fordult a fejében, hogy ne futballistának álljon. Lépésről lépésre szeretne haladni a ranglétrán – ahogyan azt eddig is tette.

A támadó célja, hogy tavasszal a felnőtteknél edzhessen Forrás: illesakademia.hu
A támadó célja, hogy tavasszal a felnőtteknél edzhessen Forrás: illesakademia.hu

A támadó célja, hogy tavasszal a felnőtteknél edzhessen  •  Forrás: illesakademia.hu

„Az a célom, hogy teljesítményemmel rászolgáljak arra, hogy a következő szezonban már az U19-es csapat tagja legyek. Ebben az idényben még nem, de az előzőben már szerepeltem a felnőtteknél edzésen. Egészen jól ment a játék, tudtam érvényesülni a felnőttek között, de kell még idő, mire eljutok arra a szintre, mint ők. Remek lenne, ha tavasszal már a felnőttekkel is edzhetnék, próbálok úgy tréningezni és játszani, hogy az első keretnél számításba vegyenek. A korosztályomban még nem vittek fel senkit a felnőttekhez, szeretnék én lenni az első, aki pályára lép köztük. Hatalmas élmény lennebemutatkozni a Haladásban, mindent megteszek ezért, ám addig is próbálok a góljaimmal segíteni az U17-es csapatnak, hogy minél jobban szerepeljünk a bajnokságban.”

Ha ilyen mértékben szerzi a gólokat, jó esélye lehet felkerülni.

„Jó formában vagyok, ilyen mértékben még nem termeltem a gólokat ebben a korosztályos bajnokságban. Ez nagyrészt az edzőimnek köszönhető, kiváló képzés folyik ugyanisaz akadémián. Catalin Azoitei a mentorom,remekül kijövök vele, rengeteget tanulok tőle, sokat köszönhetek neki. Az egyéni képességfejlesztő edzéseken leginkább a kapura lövéseket, ziccereket és a fejjátékot gyakoroljuk, a klasszikus csatárerényeket próbáljuk kidomborítani, ami sokat tesz hozzá a fejlődésemhez. Ahhoz, hogy a felnőtteknél szóhoz jussak, védekezés terén javulnom, illetve gyorsulnom kéne. A sebességemet nehezebb fejleszteni, de igyekszem, hogy minél gyorsabb legyek, beleadok mindent az edzéseken és a meccseken sem spórolok az energiával.”

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Sikeres műtéten esett át Tadej Pogacar

Kerékpár
4 perce

Első hazai sikerével maradt veretlen az Osasuna a La Ligában

Spanyol labdarúgás
8 perce

La Liga: Barcelona–Rayo Vallecano 0–0

Spanyol labdarúgás
23 perce

Kapufa és nagy helyzetek már az első 15 percben az Aston Villa és az Arsenal összecsapásán

Angol labdarúgás
28 perce

Malen ezúttal duplával jelentkezett, ismét négy góllal nyert a Roma

Olasz labdarúgás
56 perce

Motokrossz-vb: Magyarország 2028-ban Piliscséven rendezhetne futamot

Egyéb autó-motor
1 órája

Öt meccs után edzőt váltott a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 órája

NB II: Szeged-Csanád GA–Kolorcity Kazincbarcika SC

Labdarúgó NB II
2 órája