Cselgáncs: bronzérmes a magyar csapat a szarajevói U23-as Eb-n

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.10.30. 20:12
Címkék
Az elődöntőben kikapott a németektől, a bronzmeccsen viszont két vállra fektette Ukrajna korosztályos legjobbjait, így harmadik lett a magyar csapat a szarajevói U23-as cselgáncs Eb-n.

A szarajevói U23-as cselgáncs Európa-bajnokság első napján két érmet akasztottak magyar nyakba: Gyertyás Róza arany-, Varga Brigitta pedig bronzérmet nyert pénteken. Másnap még sikeresebben szerepeltek a versenyzőink,Sipőcz Richárd első, Vég Zsombor második, Sági Nikolett pedig harmadik lett, így összesen öt medállal várhatták a fiatalok a vasárnapi vegyes csapatversenyt.két érmet akasztottak magyar nyakba: Gyertyás Róza arany-, Varga Brigitta pedig bronzérmet nyert pénteken. Másnap még sikeresebben szerepeltek a versenyzőink,Sipőcz Richárd első, Vég Zsombor második, Sági Nikolett pedig harmadik lett, így összesen öt medállal várhatták a fiatalok a vasárnapi vegyes csapatversenyt.

A magyar csapat a díjátadón Forrás: Carlos Ferreira/EJU
A magyar csapat a díjátadón Forrás: Carlos Ferreira/EJU

A magyar csapat a díjátadón  •  Forrás: Carlos Ferreira/EJU

A medál az utolsó napon sem maradt el: a magyarok erőnyerőként pihentek az első körben, míg a másodikban az osztrákokkal néztek farkasszemet, akiken 4–1-gyel léptek túl, készülhettek az elődöntőre. A legjobb négy között viszont nem bírtak a németekkel, akik ellen ugyanilyen arányban maradtak alul. A bronzmeccsen a vigaszágról érkező ukrán fiatalokkal csaptak össze, akik ellen 2–1-es hátrányból fordítva nyertek 4–2-re. Meglett a harmadik hely, vele együtt pedig a hatodik szarajevói érem.

A vasárnapi összecsapások részletes eredményei ITT érhetők el.

További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Homonnai Márton két arca – 120 éve született Komjádi Béla kedvenc játékosa, aki végül elárulta mesterét is

Népsport
10 perce

Vagányság és fegyelem egyensúlya – ez a siker kulcsa a hollandok ellen a női vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
23 perce

NBA: Brunson vezérletével nyert a Knicks, Edwards és Wembanyama is főszerepet vállalt

Amerikai sportok
58 perce

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
8 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
8 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
8 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
8 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik