Kajak-kenu: huszonegy magyar fiatal ül hajóba a maratoni vb-n

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2022.09.28. 14:42
Címkék
Az ifik és az U23-asok kategóriái mellett a felnőttek mezőnyében is szurkolhatunk magyar fiataloknak a csütörtökön kezdődő, portugáliai maratoni kajak-kenu vb-n.

A kajak-kenus szezon utolsó kiemelt versenye kezdődik csütörtökön a portugáliai Ponte de Limában, ahol maratoni vb-t rendez a nemzetközi szövetség. A mezőnyben nem csak felnőtt, hanem ifjúsági és U23-as versenyzők is helyet kapnak, a magyar küldöttségből pedig természetesen a fiatalok sem hiányozhatnak.

Kolozsvári Brúnó az ifik mellett felnőttek mezőnyében is bizonyíthat a maratoni vb-n Forrás: MKKSZ
Kolozsvári Brúnó az ifik mellett felnőttek mezőnyében is bizonyíthat a maratoni vb-n Forrás: MKKSZ

Kolozsvári Brúnó az ifik mellett a felnőttek mezőnyében is bizonyíthat a maratoni vb-n  •  Forrás: MKKSZ

Összesenhuszonegyutánpótláskorú indulónak szurkolhatunk a vasárnapig tartó megméretésen, közülüktizenötenaz ifjúságiak, hatan pedig az U23-asok mezőnyében versenyezhetnek az érmekért.

A maratoni vb válogatóját szeptember első felében tartották, néhány nappal később pedig hivatalossá vált az utazók névsora. A fiatalok közül a 18 éves Kolozsvári Brúnó robbantotta a legnagyobbat: a győri versenyző a kajakosok rövidkörén a felnőtteket is maga mögé utasította, jó formában várja a portugáliai viadalt. Már a tavalyi vb-n is sikeresen szerepelt, párosban arany-, egyesben ezüstérmet szerzett az ifik között. Az idei kiírásban az említett számokban ismét elindul a korosztályában, a tokaji eseményen bemutatott produkciójának köszönhetőenpedig a felnőttek rövidkörére is benevezték, így a „nagyok”mezőnyében nemzetközi szinten is bizonyíthat.

A fiatalok közül nem csak neki, hanem több U23-as indulónknak is jelenése lesz a felnőttek mezőnyében, míg az ifiknél többen az idén megszerzett Eb-címük mellé tehetik az esetleges vb-aranyukat.

Utánpótláskorú magyar indulók a portugáliai maratoni kajak-kenu vb-n (szeptember 29-október 2.):
Felnőtt:
NK-2: Csay Renáta, Czéllai-Vörös Zsófia és Csépe Panna, Rugási Csilla
K-1 rövidkör: Kolozsvári Brúnó és Boros Adrián
K-2: Boros Adrián, Erdélyi Tamás és Sellyei Csanád, Kulifai Tamás
C-1 rövidkör: Simon Sebestyén és Fodor Nicholas
C-2: Horváth Márton, Gilányi Zsolt és Fodor Nicholas, Besenyei Ádám
U23:
NK-1: Csépe Panna és Sinkó Panna Krisztina
K-1: Sellyei Csanád és Péli Zalán
C-1: Horváth Márton és Simon Sebestyén
Ifjúsági:
NK-1: Horváth Kata és Szerafin Zsófia
NK-2: Horváth Maja, Horváth Kata és Molnár Kinga, Józsa Hanna
K-1: Kolozsvári Brúnó és Varga Olivér
K-2: Terei András, Mitring Olivér Gábor és Varga Olivér, Kolozsvári Brúnó
NC-1: Hegedűs Karolina Dóra és Szkárosi Laura
C-1: Soltész Péter és Pluzsik Mihály
C-2: Pluzsik Mihály, Szöllősi Tamás és Szegi Zsombor, Soltész Péter

További korosztályos hírekKAJAK-KENUBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
9 perce

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
29 perce

Úszó Eb: döntős a 4x100-as női gyorsváltó és Jackl Vivien is 400 vegyesen

Úszás
33 perce

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
52 perce

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
52 perce

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
1 órája

Népsport: Genovai futballszerelmesek

Olasz labdarúgás
1 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
1 órája