Jégkorong: fővárosi bajnoka lesz az U16-os ligának

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.03.24. 14:03
Címkék
Kialakult a döntő párosítása a serdülő jégkorong-bajnokságban is: a vasárnap kezdődő fináléban a Budapest JA az Újpest gárdájával találkozik.

Mint arról már korábban beszámoltunk a juniorok, vagyis az U21-esek között a két meghatározó hazai utánpótlás-nevelő műhely, a székesfehérvári Ifj. Ocskay Gábor NJA, valamint a Budapest JA jutott a bajnoki döntőbe.

Szerdán pedig a serdülők (az U16-osok) mezőnyében is eldőlt, hogy mely két csapat küzdhet az aranyéremért. A mindent eldöntő párharc előtt még volt rá esély, hogy az U16-osligában is a két nagy esélyes játssza a finálét, ezt a szintén kiemelt állami akadémiaként működő Újpest akadályozta meg: a lilák egy győzelem és egy vereség után hazai pályán magabiztosan, 4–1-re múlták felül a Fehérvárt.

Forrás: Budapest Jégkorong Akadémia
Forrás: Budapest Jégkorong Akadémia

 •  Forrás: Budapest Jégkorong Akadémia

Eközben a Budapest Jégkorong Akadémia a története során először elődöntőbe kerülő érdi Kárpáti Farkasokkal találkozott. A MAC és a KMH utánpótlására épülő egyesület, magabiztosan, kettős győzelemmel (4–1, 6–0) jutott tovább.

A három nyert meccsig tartó finálét vasárnap kezdik a Kisstadionban.

U16-os jégkorongbajnokság, döntő
márc. 27., vasárnap: Budapest JA–Újpest JA
márc 30., szerda: Újpest JA–Budapest JA
ápr. 3., vasárnap: Budapest JA–Újpest JA
ápr. 6., szerda: Újpest JA–Budapest JA (ha kell)
ápr. 10., vasárnap: Budapest JA–Újpest JA (ha kell)

További korosztályos hírekJÉGKORONGBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Az Arsenalnak dolgozott az Everton, megverte idegenben a Villát

Angol labdarúgás
9 perce

Erste Liga: gólokban gazdag meccsen győzött a Csíkszereda Brassóban

Jégkorong
29 perce

Ligue 1: a kelet-franciaországi presztízsmeccsen lezárta rossz szériáját a Strasbourg

Francia labdarúgás
33 perce

Simon Petra: Van esélyünk az első két helyre a BL-csoportban

Kézilabda
40 perce

Távozik az olasz légiós a mosonmagyaróvári női kézisektől

Kézilabda
47 perce

Férfi röplabda Extraliga: könnyedén nyert a veretlen Kaposvár

Röplabda
1 órája

Osztrák hokiliga: sorozatban harmadszor kapott ki a Ferencváros

Jégkorong
1 órája

Sörloth fejesével hozta a kötelezőt az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik