Kosár: alapszakaszgyőztesek az U15-ös pécsi lányok a WABA-ligában

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.02.21. 13:17
Címkék
Mindkét mérkőzését megnyerte a hét végén a Rátgéber Akadémia U15-ös leány kosárlabdacsapata a WABA-liga pécsi fordulóján, ezzel alapszakaszgyőztesként várhatja a tavaszi négyes döntőt.

Bár két montenegrói csapattal találkoztak szombaton a Rátgéber Akadémia U15-ös leány kosarasai, két teljesen más stílusú együttes volt az ellenfél a WABA-ligában– írja a pécsiek honlapja.írja a pécsiek honlapja.

Forrás: Rátgéber Akadémia
Forrás: Rátgéber Akadémia

 •  Forrás: Rátgéber Akadémia

A Primorje a legjobb támadólepattanózó aligában, két olyan játékossal, akikre extra figyelmet kellett fordítani. A mérkőzés kulcsának az bizonyult, hogy a házigazda mecsekiek kivették őket a játékból, kizárták őket a palánk alól, végül 75-59-re győzött a Rátgéber Akadémia.

Majd a Tivat ellen érződött, hogy a magyar csapat játékosai már kemény, fizikailag megterhelő meccsen vannak túl, emiatt gyakran nem hoztak jó döntéseket támadásban, védekezésben is lassabban játszottak.Ennek ellenére végül ismét nyerni tudtak (81-67), ezzel a pécsi lányok alapszakaszgyőztesként végeztek a közép- és kelet-európai ligában, és bejutottak a tavaszi négyes döntőbe.Meszler Balázs így értékelt a két meccs után.

„Olyan bajnokságban nyertük meg az alapszakaszt, amelyben a győzelem fő meghatározója az, hogy milyen fizikális állapotban van a csapatod. Nagyon sokat tanultunk ebből a fordulóból is, egyetlen pillanatra sem szabad hátradőlni, mert azonnal nyakunkon van az ellenfél. Az első helyről megyünk a Final Fourba, ahol biztosan mindenkinek ránk fog fájni a foga. Hagytunk magunknak bőven lehetőséget a fejlődésre, nagyon várjuk a döntőt!"

EREDMÉNYEK:
NKA Pécs U15–Primorje 75-59 (19-17, 19-16, 18-9, 19-17)

NKA Pécs U15:Bojtár Bettina 7, Francsics 2, Kövecs, Kilián 6, Kecsmárik 8/6, Subotic 9/3, Halmágyi Kitti 17/3, Csirke 6, Bota, Kropp, Török 3, Felső 17. Vezetőedző: Meszler Balázs.
NKA Pécs U15–Sea Stars Tivat 81-67 (18-4, 23-29, 24-16, 16-18)
NKA Pécs U15:Bojtár Bettina, Francsics 2, Kilián 7, Kecsmárik 2, Subotic 22/9, Gerber, Halmágyi Kitti 22, Csirke 7, Rózsavölgyi, Kropp 5, Török, Felső 14. Vezetőedző: Meszler Balázs.

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Kerkez édesapja elismerte, már mindenben megegyeztek a Liverpoollal

Légiósok
14 perce

Németh Anett: A döntőben is győzni szeretnénk

Röplabda
33 perce

Köszönetet mondtak az égieknek és új helyszínt kerestek birkózóink

Birkózás
34 perce

Európa-liga-sorsolás: négy csapatra szűkült a Paks lehetséges ellenfeleinek köre

Európa-liga
48 perce

Női OB I: a várt fővárosi döntő és bravúros egri bronzérem

Vízilabda
54 perce

Bognár György az El-sorsolás előtt: Nyerni akarunk!

Labdarúgó NB I
1 órája

Négy–null a 22. percben – elsöprően kezdte az Arany-kupát a legutóbbi ezüstérmes

Minden más foci
1 órája

Három piros lap a Boca Juniors–Benfica meccsen, kétgólos hátrányból mentettek pontot a lisszaboniak

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik