Triatlon: a helytállás a cél a későre tolt junior-világbajnokságon

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
2021.11.05. 13:16
Címkék
Mindössze három versenyző képviseli a magyar színeket a hét végi, portugáliai junior triatlon-világbajnokságon. Az esélyekről a szövetség szakmai igazgatóját, Lipták Tamást kérdeztük.

A megszokottnál kisebb létszámú, három fős csapattal utazott el a magyar válogatott a portugáliai Quarteirában rendezendő junior triatlonvébére. A 18-19 évesek legfontosabb nemzetközi viadalát a hét végén tartják, az esélyekről a hazai szövetség szakmai igazgatóját, Lipták Tamást kérdeztük.Lipták Tamást kérdeztük.

„Tavaly sajnos elmaradt a junior-világbajnokság, ezért az idén a késői időpont ellenére mindenképpen ott akartunk lenni az eseményen. Három-három fiú -és lányversenyzőnek ajánlottuk fel ezt a lehetőséget, közülük összesen hárman kívántak ezzel élni” – nyilatkozta az Utánpótlássportnak, majd kérdésünkre válaszolva hozzátette, hogy a legnagyobb hazai ígéretek egyikeként számon tartott Kropkó Márta sérülése után ezt a versenyt még nem tudta vállalni.

Dobi Gergőnek lehet a legjobb esélye az élmezőnybe kerülni a portugáliai vb-n Fotó: M. Schmidt János
Dobi Gergőnek lehet a legjobb esélye az élmezőnybe kerülni a portugáliai vb-n Fotó: M. Schmidt János

Dobi Gergőnek lehet a legjobb esélye az élmezőnybe kerülni a portugáliai vb-n  •  Fotó: M. Schmidt János

Az esélyekkel kapcsolatban elmondta, hogy a három sportolóból kettő (Hóbor Zalán és Dobi Lili) még csak ifjúsági korú, így elsősorban a tisztes helytállás lehet a cél.

„Ha ott tudnak maradni az első bolyban, akkor akár top tízes-tizenötös helyezés is lehet belőle. Erre talán a már juniorkorú Dobi Gergőnek van a legjobb esélye, aki kiváló kerékpáros.”

A csapattal együtt már a helyszínen tartózkodó sportvezető beszámolt arról is, hogy nagyon kellemes az időjárás az Atlanti-óceán partján fekvő Quarteirában, 18-20 fokot mérnek, és az előrejelzések szerint ez lesz a helyzet a hétvégén is. A tenger egyelőre simának látszik, ha minden változatlan lesz, akkor szinte tavi úszás vár a versenyzőkre. A mixváltóknak ezúttal nem rendeznek futamot, szombat délután a fiúk, vasárnap délelőtt a lányok viadala lesz műsoron.

További korosztályos hírekTRIATLONBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Európai stílusával a hollandokat is meglepné a japán válogatott

Foci vb 2026
5 perce

Jotára emlékeznek a portugál játékosok a vb-n

Foci vb 2026
16 perce

Micsoda bátorság! – védelmébe vette a brazil bírót az internetes nyelvoktató oldal

Foci vb 2026
17 perce

Bondár Anna nem jutott főtáblára Nottinghamben

Tenisz
22 perce

Vitinha meglepődött Cristiano Ronaldo fittségén

Foci vb 2026
23 perce

Szabadság, összetartás, béke – az L-csoport himnuszai

Foci vb 2026
34 perce

Vogel Soma: Újra mi leszünk az üldözők a BL-ben, ez pluszmotivációt ad

Vízilabda
41 perce

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: negyedik győzelmével elődöntőben a magyar női csapat

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik