Jégkorong: itthon is felpörgetnék a streethokiéletet

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.10.23. 16:23
Címkék
Új területeken is fejlesztene a Magyar Jégkorong Szövetség, Kovács Zoltán szakmai elnökkel beszélgettünk a streethokival, illetve a görhokival kapcsolatos tervekről.

Fontos lépést tett szeptemberi ülésén az MJSZ (Magyar Jégkorong Szövetség) elnöksége: a testület elfogadta, hogy felvételt kér a Nemzetközi Streethoki Szövetséghez, és ugyanígy tesz görhokiban is a már meglévő hazai szervezeten keresztül. Azóta újabb örömhír, hogy mindkét kérelem, visszaigazolást nyert.

Kovács Zoltán, a hazai szövetség alelnöke elmondta, örömteli, hogy az új projektekben segítségükre lesz a komáromi származású Kozma Patrik, aki Szlovákiában sok tapasztalatot szerzett a két szakágban.

Forrás: wikiwand.com
Forrás: wikiwand.com

 •  Forrás: wikiwand.com

De miről is van szó? Astreethoki a jégkorongegyik változata, amelyet korcsolyák nélkül játszanak aszfalton, műanyag felületen vagy betonon.Koronghelyett egyedi narancssárga labdával játsszák védőfallal (palánkkal) körülvett pályán.

Így a streethoki szezon Magyarországon értelemszerűen tavasszal, a „normál” szezon végeztével indulhat be, amikor leolvasztják a jeget a pályákon. A hagyományos jégkorongnemzetek, főleg a csehek meg a szlovákok művelik nagyon magas szinten. Kovács hozzátette, az NHL-lel is felvették a kapcsolatot, amely szintén támogatta a törekvést. Az egészben az a jó, hogy ahol van jégkorong, ott minden adott a streethokihoz is.

A görhoki, másik nevén inline hoki nagyobb múltra tekint vissza Magyarországon, amíg a nemzetközi szövetség programjai között szerepelt, itthon is népszerű volt, 2006-ban a világ 16 legjobb csapatának rendeztünk tornát, ám mégis 2010-ben lényegében megszűnt. Aztán a tao segítségével egyre több pályán van már görhoki borítás is, legalább 10-11 az országban. Nem titkolt cél, hogy hosszú távon legyen magyar csapat is a világbajnokságok valamelyikén.

A sportvezető kiemelte, hogy elsősorban az utánpótlást kívánják bevonni az új projektekbe, de természetesen gondolnak a felnőttekre és az idősebbekre is, a lényeg, hogy a nagypályás jégkorong mellett e két szakág is elinduljon Magyarországon.

További korosztályos hírekJÉGKORONGBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Naby Keita végleg a Ferencváros játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 perce

Varga Barnabás jól játszott, de kiesett az AEK a Görög Kupából

Légiósok
7 perce

Sebastián Kósa Zaragozából Kassára igazolt – hivatalos

Minden más foci
10 perce

Női kézi NB I: Debrecen–Ferencváros

Kézilabda
25 perce

Kijelölték a magyar keretet a légfegyveres Eb-re

Egyéb egyéni
43 perce

Német egység: Flick és Klopp is a menesztett Xabi Alonsót méltatta

Spanyol labdarúgás
44 perce

Műkorcsolya Eb: Pavlováék életük legjobb pontszámával a 3. helyen a rövid program után

Téli sportok
44 perce

Felkészülés: a Kazincbarcika egy góllal legyőzte a Karcagot

Labdarúgó NB I
46 perce
Ezek is érdekelhetik