Olimpia: körkép a debütáló sportágak hazai helyzetéről

Nagy Dániel utanpotlassport.huNagy Dániel utanpotlassport.hu
2021.08.21. 08:54
Címkék
Az első alkalommal szerepelt az olimpiai programban a gördeszkázás, a falmászás és a karate – kimondottan a fiatalabb korosztályok megszólításának szándékával. Összeállításunkban a három sportág hazai népszerűségéről, utánpótlásbázisáról, jövőbeli felkapaszkodási esélyeiről adunk körképet.

Sikeresen debütált az ötkarikás műsorban Tokióban a karate, a falmászás és a gördeszkázás is. Utóbbinak az „utcai” jellege és kultúrája is speciális, ennek ellenére külföldön – Magyarországgal ellentétben – már nagy hagyományokkal büszkélkedhet.

„Nemzetközi szinten évtizedek óta versenysportként is beszélhetünk a sportágról, hazai viszonylatban azonban sokáig senki nem akadt, aki felkarolta volna. Most, hogy olimpiai sportág lett, itthon is megváltozott a helyzet: az idén januárban a görkorcsolya-szövetségben új szakágat indítottunk, így a gördeszkázás is bekerült a szervezetbe – mondja a Magyar Országos Görkorcsolya és Gördeszka Szövetség elnökségi tagja, Takács-Kiss Márta. – A Görpark Programnak köszönhetően számos pálya épül a közeljövőben Magyarországon, ami biztosan sokat segít majd abban, hogy idehaza is versenysportként tekinthessünk rá.”

Hogy mennyire fiatalos sportágról beszélünk, azt jól mutatja: az olimpiák történetének legifjabb dobogós hármasa állt össze Tokióban a női street versenyszámban. A három érmes átlagéletkora 14 év volt.

„Az utánpótlásról – és most szigorúan a versenyengedéllyel rendelkező sportolókról beszélek – egyelőre nemigen beszélhetünk itthon. Jelenleg inkább huszonévesekkel találkozunk a különféle eseményeken, és a legtöbbször ők sem egyesületből érkeznek, amelyben a fiatalabbakkal külön is foglalkoznának. Külföldön más a helyzet, jól bizonyítják ezt a tokiói eredmények is. Júliusban rendeztük meg az első magyar bajnokságot, amelynek a további fordulóit szeptemberben és októberben tartjuk. Ezeken már a fiatalabb korosztályok is megmérethetik magukat. Igaz, még nem indultak túlzottan sokan az egyes kategóriákban, de annál lelkesebbek voltak. Nem is kérdés: az olimpia egyértelműen jót tett a sportág hazai megítélésének is.”

A gördeszkázáshoz hasonlóan a falmászómezőnyben sem akadt magyar induló Japánban, de…

Vályi Gergő célkeresztjében a 2024-es párizsi olimpia áll Forrás: nool.hu
Vályi Gergő célkeresztjében a 2024-es párizsi olimpia áll Forrás: nool.hu

Vályi Gergő célkeresztjében a 2024-es párizsi olimpia áll  •  Forrás: nool.hu

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni az elmúlt időszakról, robbanásszerű a növekedés a falmászást választók létszámában – meséli lelkesen Kandrács Ildikó, aki már hét éve a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség elnöke. – Sok terem nyílt, ami jótékony hatással volt a népszerűsítési törekvéseinkre. Tanórák keretein belül is mind több iskolából látogatnak el a gyerekek ezekbe a létesítményekbe, miközben a szakemberek képzésében is nagyot léptünk előre. Mára idehaza is komoly sporttá nőtte ki magát a falmászás. Tavaly 1500-1600 regisztrált versenyzőt tartottunk nyilván, az idén 3200-nál tartunk.”

És a falmászók nemcsak sokan vannak, hanem eredményesek is: Vályi Gergő például 2019-ben, 15 évesen három világkupasiker után megnyerte a voronyezsi korosztályos Eb nehézségi mászó számát.

„A legsikeresebb az ifi A-korosztályunk, Gergő is közéjük tartozik. Az ő esetében egyértelműen az a cél, hogy ott legyen a 2024-es, párizsi játékokon. De ugyanígy kiemelhetem a vele egyidős Tusnádi Nimródot vagy Radics Attilát is: ők szintén remekül helytállnak a nemzetközi porondon. Még mindig viszonylag szerény a hátterünk, az eredmények azonban önmagukért beszélnek. Azon vagyunk, hogy a jövőben a legfiatalabb korosztályokkal is megismertessük a sportágunkat.”

Két okból is kilóg a sorból a karate, amellyel – jelen állás szerint – nem találkozhatunk a következő olimpián, hiszen Japánban csak a rendező ország által programba illesztett sportágként szerepelt, továbbá – az említett másik két sportágtól eltérően – ebben magyar érdekeltség is volt Tokióban, sőt: érem is született.

„Sokakat talán meglep, de a karate már most is a legnépszerűbb sportágak közé tartozik hazánkban, ezeket hivatalos statisztikai adatok támasztják alá – kezdi a sportági szövetség elnöke, dr. Mészáros János. – A hetvenes-nyolcvanas években inkább a fiatal felnőttek kedvelték, míg napjainkban már leginkább a gyerekek, a tizenévesek űzik. A széles körű elterjedésnek több oka is van: ott vagyunk az iskolákban, a sportágválasztókon, különböző rendezvényeken, amelyeken bemutatókat tartunk. És most már az olimpiai szereplésre is nagyon büszkék vagyunk: a sportág műsorba kerülése önmagában sokat jelent, Hárspataki Gábor bronzérme pedig tovább szélesítheti a bázist.”

Legfrissebb hírek

Az USA és Paraguay is felül múlta legutóbbi teljesítményeit – statisztikák

Foci vb 2026
4 perce

A passzok terén domináltak az amerikaiak, Chris Richards pedig olyan, mint egy gép

Foci vb 2026
31 perce

Balogun duplázott, az Egyesült Államok egy félidő alatt lerendezte Paraguayt Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

A végére ott a negyedik, az Egyesült Államok simán legyőzte Paraguayt

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay szépített Maurício góljával

Foci vb 2026
1 órája

Balogun megint beköszönt, a szünetre már három a hazai előny

Foci vb 2026
2 órája

Balogun két góljából csak a második érvényes, kettő az USA előnye!

Foci vb 2026
2 órája

Öngóllal szerezte meg a vezetést az Egyesült Államok, majd jött Balogun... – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik