Evezés: 17 magyar sportolóval indul szerdán az ifjúsági világbajnokság

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.08.10. 14:53
Címkék
Augusztus 11-15. között a bulgáriai Plovdivban rendezik az evezősök ifjúsági világbajnokságát, amelyen három magyar egységnek szurkolhatunk. Az utánpótlás szövetségi kapitánnyal, Lőrincz Attilával beszélgettünk az esemény előtt.

Néhány nappal az ausztriai Jeunesse-kupa után, szerdán kezdődik a következő nemzetközi megméretés a 18 éves vagy attól fiatalabb evezősök számára. A bulgáriai Plovdivban rendezendő ifjúsági világbajnokságon a magyar csapat három egységgel, tizenhét versenyzővel képviselteti magát, akiket női és férfi négypárban, illetve férfi nyolcasban láthatunk; velük együtt összesen 43 ország 193 sportolója ül majd hajóba, hogy összemérje tudását.Jeunesse-kupa után, szerdán kezdődik a következő nemzetközi megméretés a 18 éves vagy attól fiatalabb evezősök számára. A bulgáriai Plovdivban rendezendő ifjúsági világbajnokságon a magyar csapat három egységgel, tizenhét versenyzővel képviselteti magát, akiket női és férfi négypárban, illetve férfi nyolcasban láthatunk; velük együtt összesen 43 ország 193 sportolója ül majd hajóba, hogy összemérje tudását.

Három magyar egységnek szurkolhatunk a bulgáriai ifi vb-n Forrás: Magyar Evezős Szövetség
Három magyar egységnek szurkolhatunk a bulgáriai ifi vb-n Forrás: Magyar Evezős Szövetség

Három magyar egységnek szurkolhatunk a bulgáriai ifi vb-n  •  Forrás: Magyar Evezős Szövetség

„Hosszú és biztató út áll a versenyzők mögött, ha a felkészülésre tekintünk. Márciusban és áprilisban is már folytak a különböző tesztelések, együtt eveztek a lehetséges kombinációk. Május elején már kialakultak a csapatok, és abban a hónapban eldőlt, kiket indítunk a vb-n – idézi fel az elmúlt időszakot Lőrincz Attila az Utánpótlássportnak. – Az utánpótlás-fejlesztési programnak fontos eleme a férfi nyolcas, abba az egységbe próbálom beépíteni a legjobb versenyzőinket. Ez sok közös összetartást igényel, de én úgy látom, jó állapotban vannak a srácok. Az eredmények miatt bizakodó vagyok, idősebbekkel is felvették a versenyt, nemzetközi szinten is. A lányok közül most csak a négypár fog lapátot ragadni, a többiek a Jeunesse-kupán indultak. Ami nehezítő tényező, hogy a magyar bajnokság pont kettévágta a közös felkészülést, de ezzel utólag nem tudunk mit tenni. A legnépesebb mezőny férfi négypárban lesz, ott huszonkét egység indul, ilyen szempontból nekik lesz a legnehezebb dolguk. A lányok is pozitív képet mutattak az idei első nemzetközi versenyen, Bledben, azonban – csakúgy mint a fiúknál – nehéz az esélyekről beszélni, hiszen nem lehet ebben a helyzetben úgy felmérni az ellenfelek erejét, mint korábban. A vb-n általában az első nyolc a pontszerző hely, bízom benne, hogy odaérnek majd az egységeink.”

IFJÚSÁGI VILÁGBAJNOKSÁG, AUGUSZTUS 11-15. PLOVDIV (BULGÁRIA)
A magyar egységek:
Női négypár: Pádár Luca, Bagó Zsófia, Elek Boglárka, Harsányi Viktória
Férfi négypár: Drávucz Máté, Földesi Bence, Nagy Bálint Bendegúz, Boros Olivér
Férfi nyolcas: Kunstár Simon, Sarkadi-Nagy Nimród, Kósa András, Árvai Péter, Gosztola Balázs, Kovács Sándor, Belán Bendegúz, Nagyszokolyai Áron (kormányos: Szabó Zétény József)
Tartalékok: Fazekas Fanni, Fernandez-Kiss Dávid

További korosztályos hírekEVEZÉSBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Üzenet Görögországból – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
10 perce

Csütörtöki sportműsor: Kisvárda–FTC az NB I-ben, Veszprém- és Szeged-meccs a kézi BL-ben

Birkózás
30 perce

A Barca legyőzte a PSG-t a férfi kézi BL rangadóján

Kézilabda
56 perce

Továbbra is hibátlan a Veszprém a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Nem kapott gólt, kettővel nyert az Arsenal – ismét ötpontos az előnye a PL-tabella élén

Angol labdarúgás
1 órája

Király-kupa: a Betis négy gólt szerezve jutott tovább, a Girona kiesett

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Napoli tizenegyesekkel, az Atalanta és az Inter kiütéssel jutott be a nyolc közé az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája

Az Union Berlin két-két tizenegyes- és öngólig jutott, a Bayern búcsúztatta Schäferéket a Német Kupában

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik