Női kézi: legyőzte a románokat a juniorválogatott az Eb-nyitányon

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.07.08. 19:14
Címkék
Már az első meccsén fontos lépést tett a junior leány kézilabda-válogatott a legjobb nyolc közé kerülés felé a celjei U19-es Európa-bajnokságon, miután nyolc góllal legyőzte a román együttest.

A celjei U19-es kézilabda Eb egyik esélyeseként, a masszív román csapat ellen kezdte a tornát a junior leányválogatott. A kulcsfontosságú nyitó meccs úgy alakult, ahogyan azt előzetesen várni lehetett: kemény küzdelemben megérdemelt magyar siker született.

A találkozó nehézkesen indult, a mieink csaknem hat percig nem találtak be, végül Juhász Gréta törte meg a jeget. De a fontos első találat után sem indult meg a jégeső, negyed órányi játék után 4–4 állt az eredményjelzőn – nagy részben a kiválóan védő Bukovszky Annának köszönhetően. A fordulatos első félidőből egy hajszállal a magyar csapat jött ki jobban, és szűk, egygólos vezetéssel mehetett pihenni (12–11).

A nyolcgólos Kajdon Blanka lett a mérkőzés legjobbja Fotó: Cseh Péter/MKSZ
A nyolcgólos Kajdon Blanka lett a mérkőzés legjobbja Fotó: Cseh Péter/MKSZ

A nyolcgólos Kajdon Blanka lett a mérkőzés legjobbja  •  Fotó: Cseh Péter/MKSZ

A második félidőt azonban úgy kezdték el a lányok, mint ahogyan azt a két évvel ezelőtt ifjúsági Európa-bajnok társaságtól megszokhattuk. A végig vezérhez méltón játszó Kajdon Blanka főszereplésével megnyugtató, három-négy gólos előnyt épített ki a válogatott, amelyet aztán már nem is eresztett el. Sőt a végén már kicsit sem kellett izgulni, a szakmai stáb minden játékosnak lehetőséget adott, s a magyar csapat a románok 27–19-es legyőzésével kezdte a kontinenstornát, ezzel nagy lépést tett a nyolc közé jutás felé.

A találkozót követően így értékelt ifj. Kiss Szilárd szövetségi edző az Utánpótlássportnak: „Nem volt könnyű mérkőzés, mert nem volt információnk az ellenfélről, nekik viszont a felkészülési meccsekből rólunk igen. Az első húsz percben ez látszott is, utána alkalmazkodtunk, felvettük a ritmust, ami ide szükséges. Remélem, hogy önbizalmat ad a játékosoknak a siker, ezt láttuk a második félidőben, amikor keményen védekeztünk, és összeállt a játékunk. Nem tudjuk, még mire számíthatunk a csehektől holnap, az esti norvégok elleni mérkőzésükből fogunk készülni.”

Leány U19-es kézilabda Eb, csoportkör
Magyarország–Románia 27–19 (12–11)
Magyarország: Bukovszky A. (kapus), Pálffy A., Kukely A. 2, Faragó L. 2, Juhász G. 1, Mérai M., Farkas J. 3. Cserék: Németh K. (kapus), Kajdon B. 8 (1), Koronczai P. 4 (2), Vámos M. 4, Ferenczy D. 2, Mlinkó Zs. 1, Ballai B., Bánhidi B., Besszer B. Szövetségi edző: ifj. Kiss Szilárd

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
4 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
5 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
5 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
7 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
7 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
7 órája
Ezek is érdekelhetik