Labdarúgás: véget értek az első osztályú utánpótlás-sorozatok

Nagy Dániel utanpotlassport.huNagy Dániel utanpotlassport.hu
2021.06.17. 08:53
Címkék
Hivatalosan is befejeződtek a kiemelt korosztályok – az U16, az U17 és az U19 – élvonalbeli bajnoki küzdelmei. A fiatal labdarúgók megújult lebonyolítási formában mérhették össze tudásukat, s a három első helyen a Budapest Honvéd, a Puskás Akadémia és az MTK Budapest csapata osztozott meg.

Megváltozott az U16-os, az U17-es és az U19-es sorozatok, vagyis a kiemelt labdarúgó-bajnokságok versenyrendszere. A korábbiaktól eltérően a 2020/2021-es kiírás őszi és tavaszi szezonja jelentősen különbözött egymástól: az első félévben a kiemelt és az úgynevezett alap bajnokságok küzdelmei zajlottak, ezekből – a téli végeredménytől függően – a rájátszásként funkcionáló A, B és C csoportokba kerültek a csapatok. A „playoffot” az őszi helyezésükhöz tartozó, hozott pontokról kezdték a gárdák (az első helyezettek hatról, a másodikak ötről, és így tovább).

Szintén lényeges újítás, hogy minden csapat kizárólag a saját „sorsáért” felelt, s a korábban nagy nyomás és eredménykényszer alatt játszó U17-es együttesek – amelyek kiesésük esetén „lehúzták” magukkal az U16-osokat és az U19-eseket is – nyugodtabbak lehettek az előző évadokhoz képest. A kisebb kockázatnak köszönhető például, hogy az MTK Budapest 16 éves játékosa, Vancsa Zalán korosztályában, az U17-esben egy, míg az U19-esek között tizenkét mérkőzésen játszott, miközben a felnőtt NB I-ben az évad legfiatalabb pályára lépője lett.

Remekelt tavasszal az MTK Budapest U19-es csapata Forrás: sandorkaroly.hu
Remekelt tavasszal az MTK Budapest U19-es csapata Forrás: sandorkaroly.hu

Remekelt tavasszal az MTK Budapest U19-es csapata  •  Forrás: sandorkaroly.hu

Az ősszel az U16-osok kiemelt csoportjában a Ferencváros teljesített a legjobban, bár a versenyfutás kiélezett volt, hiszen a zöld-fehérek a másik két akkori dobogóssal (Vasas Kubala Akadémia, Budapest Honvéd) egy ponton belül zárták a szezont. A kispestiek azonban magasabb fordulatszámra kapcsoltak, tavaszi tizennégy találkozójukból tizenkettőn győzelmet arattak, s végül a legtöbb szerzett góllal végeztek az első helyen. A Honvédban 15 találatot jegyző Fábiánkovits István duplán ünnepelhetett, hiszen a gólkirályi címet is elhódította. A tabella második helyén az FTC, a harmadikon a Vasas Kubala Akadémia csapata végzett.

Eggyel fentebb, az U17-esek mezőnyében a Puskás Akadémia dominanciája már az őszi első hellyel megmutatkozott: a felcsútiak egyszer veszítettek pontokat (az FTC elleni vereség alkalmával), tavasszal viszont veretlenek maradtak, utcahosszal hódítva el a bajnoki címet. A leggólerősebb játékost itt is a Honvéd adta: Rácz Balázs 15 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját a második félévben. Az ezüst a Budapest Honvéd, a bronz pedig az MTK Budapest játékosainak nyakába került.

A legidősebbek, vagyis az U19-esek között csúcsra érő MTK játékosai remek teljesítményt nyújtottak tavasszal, magabiztosan nyerték a rangadókat, minek köszönhetően június elején matematikailag is bebiztosították első helyüket. Külön öröm számukra, hogy a gólkirály – a Vancsa mellett az NB I-ben is bemutatkozó Biben Barnabás (7 gól) – szintén közülük került ki. A dobogó második fokára a Vasas Kubala Akadémia, a harmadikra a Budapest Honvéd fiataljai állhattak fel.

„Természetesen csak az elismerés hangján szólhatok a játékosok és a csapat teljesítményéről, hiszen a legidősebb korosztályban bajnoki címet ünnepelni kivételes boldogság. Örömmel tölt el, hogy az ősz elején még nálunk készülők közül négyen is bemutatkoztak évközben az NB I-ben – értékelte csapata teljesítményét az MTK Budapest U19-es együttesének vezetőedzője, Horváth Dávid, aki kitért a gyengébb őszi szereplés okaira is (a kék-fehérek csak a hetedik helyen jutottak be a rájátszásba). – Ez az U19-es gárda a felnőtt tartalékegyüttes szerepét is betöltötte, szerintem sikeresen. A felkészülésünkben szerepet kaptak a nagyok között is alkalmazott módszerek, a srácoknak pedig időre volt szükségük ahhoz, hogy hozzászokjanak ehhez. Azt is fontos kiemelni, hogy ha új játékosokra volt szüksége az első csapatnak, akkor tőlünk csatlakoztak ifjú futballisták a kerethez. Ez jó, ugyanakkor a bajnoki szereplésünkön meglátszott a hiányuk, nem beszélve a koronavírus miatti kiesőkről. Tavasszal aztán minden összeért, szinte teljes kerettel tudtuk végigjátszani az idényt.”

Az U19-es bajnoki cím megszerzése egyúttal azt is jelenti, hogy az MTK Budapest képviselheti hazánkat az UEFA Ifjúsági Liga (vagyis a korosztályos BL) következő kiírásában. Az FTC fiataljainak esetleges szereplése attól függ, hogy a felnőttek bekerülnek-e ismét a Bajnokok Ligája 32-es főtáblájára.

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Az USA és Paraguay is felül múlta legutóbbi teljesítményeit – statisztikák

Foci vb 2026
3 perce

A passzok terén domináltak az amerikaiak, Chris Richards pedig olyan, mint egy gép

Foci vb 2026
30 perce

Balogun duplázott, az Egyesült Államok egy félidő alatt lerendezte Paraguayt Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

A végére ott a negyedik, az Egyesült Államok simán legyőzte Paraguayt

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay szépített Maurício góljával

Foci vb 2026
1 órája

Balogun megint beköszönt, a szünetre már három a hazai előny

Foci vb 2026
2 órája

Balogun két góljából csak a második érvényes, kettő az USA előnye!

Foci vb 2026
2 órája

Öngóllal szerezte meg a vezetést az Egyesült Államok, majd jött Balogun... – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik