Ökölvívás: kedden kezdődik Egerben a 70. Bornemissza-emlékverseny

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
2021.05.17. 16:29
Címkék
Tizenöt ország csaknem kétszázötven versenyzője indul az ifjúsági és juniorkorosztály legrangosabb hazai rendezésű viadalán, a Bornemissza-emlékversenyen.

Már a hetvenedik Bornemissza ökölvívó-emlékversenyt rendezik Egerben az idén, azaz nyugodtan kijelenthető, hogy patinás viadalról van szó.

Buza Rafael (pirosban) is indul a Bornemissza-emlékversenyen Forrás: Magyar Ökölvívó Szövetség
Buza Rafael (pirosban) is indul a Bornemissza-emlékversenyen Forrás: Magyar Ökölvívó Szövetség

Buza Rafael (pirosban) is indul a Bornemissza-emlékversenyen  •  Forrás: Magyar Ökölvívó Szövetség

A versenyen a fiúk és a lányok mezőnyében is az ifjúsági, valamint a juniorkorcsoportban húznak kesztyűt. Az ifjúsági hölgyek mezőnyében 19-en, a junior lányok között 38-an neveztek a versenyre. Az ifjúsági fiúknál 80-an, a juniorok viadalán 107-en indulnak az idén. Összesen pedig tizenöt országból 244 fiatal érkezett, vagyis a versenyzői létszámra a járványhelyzet közben sem lehet panasz.

A viadalt megelőző egri sajtótájékoztatón így nyilatkozott a várakozásokról Bertók Róbert szövetségi kapitány.

„Itthon egyértelműen ez a legkomolyabb erőfelmérőverseny az ifjúsági és juniorkorú ökölvívóknak, egyben pedig természetesen válogatóviadal is a korosztályos Európa-bajnokságokra. Azt gondolom, hogy minden versenyző, aki rajthoz áll tudja, mi a tét, és reméljük, ez még jobb teljesítményre sarkallja őket. Majdnem minden súlycsoportban dobogós helyezésekben bízunk, a legfontosabb, hogy mindenki kibokszolja magát, és akkor látni fogjuk, ki kerülhet be az Európa-bajnoki keretbe.”

További korosztályos hírekÖKÖLVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Schäfer százados lett, de komoly zakót kapott Leverkusenben az Union Berlin

Német labdarúgás
3 perce

Az Esbjerg és a Bucuresti győzelmével indult az FTC női kézi BL-es csoportja

Kézilabda
16 perce

Folytatnák jó sorozatukat a budapestiek – MTK–Kisvárda percről percre

Labdarúgó NB I
31 perce

Az Alpine ellopta a show-t: Gasly pole pozíciója után Russell szava is elakadt a monzai időmérőn

F1
42 perce

Baráth Péter ismét betalált, simán nyert a Sigma – videó

Légiósok
43 perce

NB II: előnyben a Misleny, egyenlített a Barcika, kettővel megy a Soroksár – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
50 perce

NB II: FC Ajka–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
53 perce

NB II: Kozármisleny–Mezőkövesd Zsóry

Labdarúgó NB II
1 órája