Jégkorong: újabb vb nélküli szezont zár az U18-as válogatott

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
2021.05.19. 17:48
Címkék
Ahogyan tavaly, úgy az idén is törölte a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) az U18-s korosztály világbajnokságát. A válogatott szövetségi edzőjével, Svasznek Bencével beszélgettünk.

Nehéz két évadot tudhat maga mögött az ifjúsági, vagyis U18-as jégkorong-válogatott, ugyanis a rendre áprilisban zajló korosztályos világbajnokságot tavaly és az idén is törölte a nemzetközi szövetség.

Így be kellett érnie a csapatnak az összetartásokkal és az egyetlen, nemrégiben – egyébként magyar szempontból második hellyel – véget ért ausztriai Négy Nemzet-tornával. Svasznek Bence vezetőedzőnek mégis akadnak pozitív tapasztalatai.

Az U18-as válogatottnak az idén sem rendeznek vb-t Forrás: MJSZ
Az U18-as válogatottnak az idén sem rendeznek vb-t Forrás: MJSZ

Az U18-as válogatottnak az idén sem rendeznek vb-t  •  Forrás: MJSZ

„Úgy gondolom, hogy ígéretes ez a társaság, vannak kiemelkedően tehetséges srácok, együtt pedig egy jó masszát alkotnak – kezdte az Utánpótlássportnak a 2008-as szapporói csodában még játékosként részes szakvezető. – Öröm velük dolgozni, nagyon szorgalmasak, az edzéseken tapasztalt hozzáállás pedig a nemzetközi tornán is visszaköszönt.”

A tréner kitért rá, hogy nagyon rossz most a játékosoknak és a szakmai stábnak, hiszen éppen az egésznek a sava-borsa marad ki a programból. De abban bízik, hogy azért nagy törést senkiben nem okoznak a törlések.

Azzal kapcsolatban viszont nemrégiben aggódva nyilatkozott, hogy a keret játékosai nem kapnak megfelelő mennyiségű játékidőt a hazai élvonalban, az Erste Ligában. Természetesen megkérdeztük Svaszneket erről is.

„Nem mindegy, hogy hol fejlődnek a játékosaink. Az osztrákok és a szlovének az Alpesi Ligában versenyeztetik a hasonló korú játékosaikat, s bár most még eredményesek voltunk, látni kell, hogy ha nem változtatunk, le fognak hagyni bennünket. Úgy gondolom, hogy lesznek olyan klubok, akik bátran fognak a fiatalokhoz nyúlni, és olyanok is, amelyek, bár vannak tehetséges saját nevelésű játékosaik, a rutinosabb légiósokat preferálják majd. Minden évben akad hat-hét-nyolc ifjúsági korú hokisunk, akit lehetne használni a felnőttek között, remélem, a következő évadban a csapatok tettekkel igazolják ezt az állítást.”

További korosztályos hírekJÉGKORONGBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Izgalmas mérkőzésen győzte le a női röplabda válogatott Horvátországot

Röplabda
5 perce

Így hat az alkoholfogyasztás a sportteljesítményre

Csupasport
13 perce

Folytatódik a második félidő és a német gólgyártás is

Foci vb 2026
27 perce

Szenzációs hangulatot teremtettek a hollandok Dallasban – videó

Foci vb 2026
34 perce

Havertz büntet, kettő a Nagelsmann-csapat fórja – videó

Foci vb 2026
45 perce

Újabb dortmundi villanás, Schlotterbeck góljával megint a németeknél az előny – videó

Foci vb 2026
54 perce

Futballtörténelem: videón Curacao első világbajnoki gólja, ráadásul Németország ellen

Foci vb 2026
55 perce

Katalán ünnep Kölnben, a Barca nyerte meg a férfi kézilabda BL-t

Kézilabda
58 perce
Ezek is érdekelhetik