Labdarúgás: Szoboszlai útját járná végig a 19 éves Bukta Csaba

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2021.01.24. 11:53
Címkék
Szoboszlai Dominikéhoz hasonló utat jár be Bukta Csaba, aki fiatalon került Ausztriába, szerepelt a Salzburg fiókcsapatában, most pedig megkapta a lehetőséget, hogy beleszokjon az osztrák élvonalba. Új csapatában éppen a Salzburg ellen debütálhat – írja a 24.hu.

Pályafutása során először játszhat felnőtt élvonalbeli bajnokságban a 19 éves Bukta Csaba, akit az osztrák listavezető, a Red Bull Salzburg adott kölcsön fél évre a 11. helyezett, vagyis utolsó előtti Altachnak.Bukta Csaba, akit az osztrák listavezető, a Red Bull Salzburg adott kölcsön fél évre a 11. helyezett, vagyis utolsó előtti Altachnak.

„A Salzburgnál azt szerették volna, ha szintet lépek, de azt tudtuk, hogy ott még egyelőre túl nagy a konkurencia. Az egyik pillanatról a másikra jött a lehetőség, hogy az Altachban játszhatok, megvitattam a családdal, valamint a menedzserekkel, és végül mindenki rábólintott. Úgy éreztem, nem lehet nemet mondani egy első osztályú megkeresésre” – nyilatkozta az utánpótlás-válogatott támadó a 24.hu-nak.

Bukta Csaba (19) akár már a Salzburg ellen is bemutatkozhat az Altachban Forrás: Facebook/Bukta Csaba
Bukta Csaba (19) akár már a Salzburg ellen is bemutatkozhat az Altachban Forrás: Facebook/Bukta Csaba

Bukta Csaba (19) akár már a Salzburg ellen is bemutatkozhat az Altachban  •  Forrás: Facebook/Bukta Csaba

Az első osztályú szereplés mellett az is újdonság lehet Bukta számára, hogy amíg a Lieferinggel (az RB Salzburg fiókcsapatával) a másodosztály élmezőnyéhez tartozott, addig az Altachnak azért kell majd kaparnia, hogy megragadjon az élvonalban. Mentálisan ez talán megterhelőbb feladat, de a magyar focista nem ijedt meg a kihívástól, abban bízik, hogy megkapja a bizonyítási lehetőséget, és a bennmaradást gond nélkül sikerül kiharcolni. Új csapata a 4-3-3-as felállást preferálja, ahol szélső támadóként számítanak rá, ez pedig ideális pozíció a számára, mert ezen a poszton érzi magát a legjobban.

A 19 éves játékos arról is beszélt, milyen sokat segített neki Szoboszlai Dominik Salzburgban.

„Nemcsak a helyismerete jött jól, de az is sokat számított, hogy amikor nehezebb időszakot éltem át, akkor megosztotta velem, hogy ő ezeket hogyan kezelte, és biztatott, hogy maradjak erős, kapcsoljak még egy fokozattal feljebb, és meglesz az eredménye. Jó érzés volt, hogy számíthattam rá, és megfogadtam a tanácsait, hiszen ő is ezt az utat járta végig – igaz, kicsit gyorsabban."

És hogy mikor érhet oda Bukta a Salzburg első csapatának keretébe?

„Megteszek érte mindent, hogy minél hamarabb eljöjjön az én időm. Most itt van előttem egy újabb lépcsőfok, egyelőre ezt kell megugranom, és ha sikerül jó benyomást keltenem az Altachnál, az a salzburgi előmenetelemre is pozitív hatással lehet"– fejti ki a fiatal labdarúgó, aki éppen a Salzburg ellen léphet pályára először az Altachban.

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Bukarestben is kikapott a Szolnok a férfi kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
12 perce

Két gól az NB II-es pótláson, csak egy ponttal gazdagodott a Diósgyőr

Labdarúgó NB II
21 perce

Az ETO könnyed győzelemmel vette el az Esztergom veretlenségét a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
41 perce

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter, nem történt sérülés

Bajnokok Ligája
58 perce

A liverpooli Farkas testvérek édesapja: „A profi szerződés után is folytatni kell a munkát”

Légiósok
1 órája

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
1 órája

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
1 órája

Torna-vb: az oroszok és fehéroroszok mégsem használják zászlójukat és himnuszukat

Torna
1 órája