Jégkorong: az elnöki posztra pályázó Szuper Levente az utánpótlásról

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.04.25. 13:19
Címkék
A múlt héten jelentkezett be a hazai jégkorongszövetség elnöki posztjára a tengerentúlt is megjárt, korábbi válogatott kapus, Szuper Levente. A 2012 februárja óta a Vasas szakosztályát irányító sportvezetőt a magyar utánpótlásról kérdeztük.

Az idén tizenkét éves a szapporói csodaként is emlegetett 2008-as divízió I/A csoportos jégkorong-világbajnokság, amikor a magyar válogatott története során először jutott fel a világelitbe, a legjobbak közé. A diadal egyik kulcsfigurája akkor is az együttes kapusa, Szuper Levente volt, aki – immár sportvezetőként – ismét nagy fába vágná a fejszéjét: bejelentette, hogy elindul a hazai szövetség elnöki posztjáért.Szuper Levente volt, aki – immár sportvezetőként – ismét nagy fába vágná a fejszéjét: bejelentette, hogy elindul a hazai szövetség elnöki posztjáért.

Szuper Levente az MJSZ elnöke lenne Fotó: Koncz György/Nemzeti Sport
Szuper Levente az MJSZ elnöke lenne Fotó: Koncz György/Nemzeti Sport

Szuper Levente az MJSZ elnöke lenne  •  Fotó: Koncz György/Nemzeti Sport

A tengerentúli hokit is megjárt sportoló 2012 februárja óta irányította az azóta Erste Ligás csapattal is büszkélkedő Vasas szakosztályát, most azonban új kihívásra vágyott.

„Az elmúlt harmincöt év, illetve az utóbbi nyolc-kilenc, amit a jégkorongban töltöttem vitt rá, hogy megméressem magamat – válaszolta kérdésünkre Szuper Levente. – A játékos-pályafutásomnak, a külföldi tapasztalatoknak köszönhetően elég nagy rálátásom van a rendszerre és egyre több ötlet halmozódott fel bennemaz évek során. Fontos kérdésekkel lehetne foglalkozni, például a sportág népszerűsítésével, hiszen az a tíz-tizenkét évvel ezelőttihez képest csökkent. Komoly szakmai programokban, hosszú távú stratégiákban gondolkodunk.”

Az utánpótlással kapcsolatban a legfontosabb feladatnak azt tartja, hogy nagyobb perspektívát, jobb jövőképet tudjanak a fiatalok elé vázolni.

„Nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy bennük látjuk a sportág jövőjét. De szükség volna újra hazai ikonokra, példaképekre, akikre tényleg fel lehet nézni. Ehhez vissza kell állítani a mennyiség és minőség közötti egyensúlyt, s újra egy kicsit az utóbbi felé terelni. Rengeteg motivációs tényező van, amely meghatározhatja a fiatal játékosok pályafutását, például nem mindegy, hogy kétszázan vagy ezerkétszázan járnak ki az élvonalbeli meccsekre. Azt szeretnénk elérni, hogy kis túlzással a csapból is a jégkorong folyjon.”

A korábbi válogatott kapus célja, hogy nagyobb perspektívát állítsanak a fiatalok elé Fotó: Mura László/Utanpotlassport.hu
A korábbi válogatott kapus célja, hogy nagyobb perspektívát állítsanak a fiatalok elé Fotó: Mura László/Utanpotlassport.hu

A korábbi válogatott kapus célja, hogy nagyobb perspektívát állítsanak a fiatalok elé  •  Fotó: Mura László/Utanpotlassport.hu

Szuperék a Vasasban roppant fiatal gárdával, szinte kizárólag utánpótláskorú vagy még éppen csak felnőtt játékosokkal vették fel a versenyt. Úgy látja, hogy általánosságban többeknek kellene megadni a lehetőséget afelnőttmezőnybenis, az elmúlt években sokan nem kapták meg a kiforrási lehetőséget, több türelemre és bizalomra van szükség. Majd kitért a tengerentúlon játszó, illetve odaigazoló fiatalokra is.

„Nagyon fontos az ő szerepük is, hiszen a magyar jégkorongot képviselik a világban, de azt se felejtsük el, hogy a legutóbbi, NHL-ben draftolt magyar játékos Vas János volt tizenkilenc évvel ezelőtt, reméljük, hogy hamarosan újra lesz Papp Kristóf személyében. Viszont a kint játszók mellett szeretnénk erős, hazai bajnokságot is, hiszen a szapporói csapatnak is a legnagyobb része itthon játszott, csak néhányan voltunk légiósok.”

További korosztályos hírekJÉGKORONGBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
41 perce

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
41 perce

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
1 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
1 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
1 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
1 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik