Jégkorong: győzelemmel rajtoltak a Vasas U13-asai a québeci tornán

2020.02.18. 18:51
Címkék
A Vasas U13-as csapata bemutatkozásként 3-0-ra legyőzte a francia Megéve együttesét a világ legnagyobb utánpótlás-seregszemléjén.

A kanadai Québecben rendezett, több mint hatvanéves múltra visszatekintő Pee-Wee nemzetközi tornán a piros-kék fiúk a következő körben a Swindon Pumas tizenhárom éveseivel mérik össze tudásukat.

A Vasas U13-as csapata a rajt előtt Forrás: Facebook.com/VasasJégkorong
A Vasas U13-as csapata a rajt előtt Forrás: Facebook.com/VasasJégkorong

A Vasas U13-as csapata a rajt előtt  •  Forrás: Facebook.com/VasasJégkorong

„Idén is az úgynevezett B-kategóriában szerepelünk hasonlóan erős mezőnyben, mint az elmúlt években –mondta az indulás előtt azUtanpotlassport.hu-nakHoffmann Attila, a Vasas edzője. Majd kitért arra is, miért tartja különösen hasznosnak a tornát. –Az eredmények tekintetében nincsenek elvárásaink, az eddigi legjobb szereplésünk az ötödik hely volt. Szakmai oldalról óriási kihívást jelent a fiúknak, az elmúlt négy évben szinte nem is találkoztunk nálunk lényegesen gyengébb csapattal. A meccseket a Québec Nordiques Arénában rendezik, ahol a fiatalok NHL-körülmények között léphetnek jégre, kicsit megtapasztalják, hogy mit is jelent a jégkorong a tengerentúlon.”

További korosztályos hírekJÉGKORONGBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Férfi kosár NB I: az újonc Fót megszerezte negyedik győzelmét is

Kosárlabda
3 perce

Nehezen nyert a Ferencváros, de vezeti a női labdarúgó NB I tabelláját

Labdarúgó NB I
10 perce

NB I: hamar vezetést szerzett a Kispest az MTK otthonában.

Labdarúgó NB I
15 perce

Málagában szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Racing Santander

Spanyol labdarúgás
16 perce

NB II: Videoton FC Fehérvár–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
17 perce

NB II: Gyirmót FC Győr–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
20 perce

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
28 perce

Verstappen átvette a vezetést, de vasárnap a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
34 perce