Röplabda: saját akadémistáira épít a BRSE

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2020.01.20. 21:23
Címkék
A tervek szerint márciusban adják át a Békéscsabai Röplabda Akadémiát. Baran Ádám elnök elmondta, bízik benne, a következő évtizedben is eredményes utánpótlás-nevelő egyesület lesz a BRSE, amelynek a felnőttcsapata zömmel saját nevelésű játékosokból áll majd.

A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület az előző évtizedben öt bajnoki elsőséget is magáénak tudhat, ezzel az elmúlt tíz esztendő legjobb magyar női röplabda egyesületévé vált – írja a beol.hu. A BRSE elnöke 2010 óta az a Baran Ádám, akinek a vezetése alatt a klub kinőtte Békés megyét, és országszerte rajongókra tett szert. A csapat mára a nemzetközi porondon is ismert, ahol egyre közelebb van egy nagy bravúrhoz, amely valamelyik rangos kupasorozat megnyerését jelentené. A BRSE az új évtizedben utánpótlás-nevelő egyesületté válhat a Békéscsabai Röplabda Akadémia megépülésével, hisz a csapatra eddig is jellemző volt a helyi fiatalok alkalmazása.Baran Ádám, akinek a vezetése alatt a klub kinőtte Békés megyét, és országszerte rajongókra tett szert. A csapat mára a nemzetközi porondon is ismert, ahol egyre közelebb van egy nagy bravúrhoz, amely valamelyik rangos kupasorozat megnyerését jelentené. A BRSE az új évtizedben utánpótlás-nevelő egyesületté válhat a Békéscsabai Röplabda Akadémia megépülésével, hisz a csapatra eddig is jellemző volt a helyi fiatalok alkalmazása.

Az akadémia új lehetőségeket teremt Békéscsabán Forrás: BRSE
Az akadémia új lehetőségeket teremt Békéscsabán Forrás: BRSE

Az akadémia új lehetőségeket teremt Békéscsabán  •  Forrás: BRSE

„Rengeteg sikert értünk el mind felnőtt, mind utánpótlás szinten, nem tudnék egyet sem kiemelni. Nagyon komoly terveink vannak. Utánpótlásban ott van a Békéscsabai Röplabda Akadémia projektje. Napról napra komoly kihívásokkal küzdünk, hiszen változik a sportpolitika, a sportfinanszírozás rendszere, nemzetközi trendek újulnak meg, és ezeket nekünk követnünk kell. A klubot mindig jellemezte egyfajta innovatív gondolkodás, amivel néhány hónappal, évvel a vetélytársaink előtt jártunk. Bízom benne, hogy a következő évtizedben is eredményes utánpótlás-nevelő egyesület leszünk, amelynek a felnőttcsapata zömmel helyi és békéscsabai nevelésű játékosokkal, a nemzetközi szintet ostromolja majd” – nyilatkozta Baran Ádám.

Korábban a klub utánpótlás vezetőedzője, Nagy Attila így fogalmazott honlapunknak az akadémiáról és a sikerekről:

„Az elmúlt évtizedben nem rendeztek nélkülünk utánpótlás országos bajnoki döntőt, és ami félelmetes, hogy a finálék nyolcvan százalékáról éremmel jövünk haza. Most már húsz felett van a különböző korosztályokban szerzett aranyérmeink száma, az előző idényben az U13-as, az U15-ös és az U19-es együttesünk diadalmaskodott. Büszkék vagyunk ezekre az eredményekre, de nem ülhetünk a babérjainkon, az új létesítmény mindenkinek extra motivációt jelent, aki a klub kötelékében éli a mindennapjait.”

További korosztályos hírek RÖPLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Sallaiék a Barcát, Gulácsiék a Napolit, Orbánék a PSV-t fogadják a BL-ben

Minden más foci
1 órája

Kleinheisler László: A hazám nem becsül meg; Nagy Ádámot ajánlották az Arsenalnak

E-újság
1 órája

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
1 órája

Van még benne kraft – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Fenn és lenn – Malonyai Péter publicisztikája

Atlétika
1 órája

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
1 órája

Krsztovics duplázott, az Atalanta könnyedén múlta felül a Veneziát

Olasz labdarúgás
2 órája

Napi futballabszurdum: 13–0-s győzelem után rúgták ki az edzőt Franciaországban

Francia labdarúgás
3 órája