Asztalitenisz: fiatalít a szövetség az Extraliga-csb-ben

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2020.01.31. 21:53
Címkék
Több, az utánpótlást is érintő döntés született a Magyar Asztalitenisz Szövetség legutóbbi elnökségi ülésén. Ezekről beszélgettünk a sportszakmai igazgatóval, Fazekas Péterrel.

A Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöksége úgy döntött, támogatja, hogy az Extraliga-csapatbajnokságban minden klub szerepletessen legalább egy U21-es játékost a 2020/21-es évadtól.

Kötelező lesz játszatni a fiatalokat az Extraligában Forrás: MOATSZ
Kötelező lesz játszatni a fiatalokat az Extraligában Forrás: MOATSZ

Kötelező lesz játszatni a fiatalokat az Extraligában  •  Forrás: MOATSZ

„A szakmai és edzőbizottság javaslatát fogadták el az ülésen. A legfőbb ok az, hogyminél több lehetőséghez jussanak a fiatalok − a fejlődésük érdekében. Nem mellékes, hogy abban bízunk, ezzel jobban motiválhatjuk őket, és valamelyest visszaszoríthatjuk a lemorzsolódás mértékét is. Az érintett edzőket pedig arra ösztönözzük, hogy jobban figyeljenek oda ezekre a versenyzőkre és az oktatásukra”− magyarázza a hazai szövetség sportszakmai igazgatója, Fakezas Péter.

A férfiak között tíz, míg a nők mezőnyében kilenc csapat versenyez az Extraligában. Adódik a kérdés: van-e elég olyan U21-es játékos idehaza, aki megállja a helyét?

„Az NB I-ben eddig is kötelező volt az utánpótláskorúak szerepeltetése, és ez így is marad. Az Extraliga más, korábban is játszottak azok, akik elérték a szintjét. A többség nem üti meg a mércét, de akadnak olyanok, akik igen. Az alakulatokba mindazonáltal eddig csak hárman jutottak szóhoz, ezt a számot megemeltük négyre. Tehátmás elől nem veszik el az ifjak a lehetőséget. Több huszonegy év alatti reménységünk is külföldön bizonyít, azt reméljük, emiatt nagyobb érdekük lesz hazajönni.”

Átigazolási díjat ez idáig csak az ifjúsági sportolók után kellett fizetniük az kluboknak. A folytatásban az újonc- és a serdülőpingposok után is téríteni kell.

„Ezzel is ösztönözni szeretnék az utánpótlás-nevelés hatékonyságát az egyesületekben. Asztaliteniszben két, három vagy akár négy évbe is telhet, amíg megszerzi valaki az első eredményét. A kiemelkedő kvalitású gyerekek általában− kényszerűségből− nagyobb csapatokhoz igazolnok még azt megelőzően, hogy igazán kiugró sikereket érnének el. Minimális szinten volt elismerve a nevelőmunka, és ezen változtatni kellett.”

Egyéb korosztályos hírekASZTALITENISZBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Statisztikák: Balogun elit társasághoz csatlakozott, Pochettino amerikai történelmet írt

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Kane duplázott; Belgium drámai meccsen ment tovább – a 21. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

Pocchettino: Mindenki számára nehéz ellenfél leszünk

Foci vb 2026
1 órája

A harmadik társházigazda is nyert – az Egyesült Államok is továbbjutott

Foci vb 2026
2 órája

Balogun gólt lőtt, majd pirosat kapott, de az USA tíz emberrel is felülmúlta a bosnyákokat

Foci vb 2026
2 órája

Videó: emiatt állították ki az amerikaiak hősét, nem lehet ott a Belgium elleni nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

Videó: Balogun gólt szerzett, majd LeBron James ikonikus mozdulatával ünnepelt

Foci vb 2026
3 órája

Balogun góljával vezet a szünetben az Egyesült Államok

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik