Kajak-kenu: ketten az új aranygenerációból

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
2019.12.27. 08:49
Címkék
Minden korábbinál sikeresebben szerepelt az utánpótlás kajak-kenu-válogatott az idei U23-as és ifjúsági világbajnokságon. Kétezer-tizenkilenc két hősével, a három aranyat nyert Kőhalmi Emesével és a kétszeres bajnok Redl Andrással elevenítjük fel a legemlékezetesebb pillanatokat.

Elfogynak a jelzők, amikor az utánpótláskorú kajakosok és kenusok idei nyarát szeretnénk méltatni, hiszen a legsikeresebb hazai sportág fiatal képviselői még a saját mércéjük szerint is nagyszerűen szerepeltek. A romániai Pitesti-ben rendezett U23-as és ifjúsági világbajnokságról tíz arany, hat ezüst és öt bronz ékesíti a magyar éremkollekciót, míg a „második vonal” is bizonyított: a csehországi Racicében rendezett korosztályos Eb nyolc magyar dobogós helyezést (2 arany, 4 ezüst, 2 bronz) hozott.

Kőhalmi Emese és edzője, Gint Andrea Fotó: Vincze Szabolcs
Kőhalmi Emese és edzője, Gint Andrea Fotó: Vincze Szabolcs

Kőhalmi Emese és edzője, Gint Andrea  •  Fotó: Vincze Szabolcs

A pazarul sikerült világversenyek után mindkét szakágnak és valamennyi versenyzőnek jár az elismerés, két KSI-s kajakos még így is kiemelkedett a küldöttségből.

A még jövőre is ifjúsági korú Kőhalmi Emese az 500 méteres számok királynőjévé vált (egyesben, kettesben és négyesben is nyert) Pitesti-ben. Pedig amikor a tavaly a négyessel már aranyérmet nyert versenyző nekirugaszkodott a hazai kvalifikációs sorozatnak, még finoman fogalmazva sem volt biztos, hogy egyesben is hajóba szállhat a vb-n.

„A tavalyi évem megismétlése volt a cél. Már a páros kijutással kapcsolatban is ott volt a »talán«, de végül egyesben is sikerült. Az első válogatót Rendessy Eszter nyerte, a másodikban viszont én voltam a jobb. Nem sikerült jól a rajtom, de a táv második felében tudtam erősíteni. Nagyon meg akartam mutatni, hogy meg tudom csinálni, és persze a végén hatalmas volt az öröm.”

Más sportágak esetében talán nem tulajdonítanánk ekkora jelentőséget egy „mezei” válogatónak, a magyar kajakosok esetében azonban gyakran egyenlőségjelet lehet tenni az ott aratott siker és a világbajnoki aranyérem között. Ezúttal Kőhalmi esetében is ez a helyzet állt elő.

„Természetesen a világbajnokság előtt megfordult a fejemben, hogy milyen lehet triplázni, de nem mertem sokat gondolkodni ezen. Az, hogy ilyen nagy különbséggel nyertem, meglepett egy kicsit. Fantasztikus érzés, mint ahogyan az is, hogy rengetegen gratuláltak, telefonáltak, és sokan követték az élő közvetítést.”

Az immár négyszeres ifjúsági világbajnok, 17 éves sportoló a MKKSZ évzáró rendezvényén a jövővel kapcsolatban is nyilatkozott honlapunknak, akkor úgy fogalmazott: egyelőre csak álmodozik a hasonlóan sikeres 2020-ról, ígérni nem mer semmit.

Redl András a két klasszikus számban nyert Pitesti-ben Forrás: Váci Napló
Redl András a két klasszikus számban nyert Pitesti-ben Forrás: Váci Napló

Redl András a két klasszikus számban nyert Pitesti-ben  •  Forrás: Váci Napló

Az új kajakos aranygenerációt képviseli a szintén a KSI SE-ben készülő Redl András is, aki a két klasszikus számon, 500 és 1000 méteren is elhódította az egyéni elsőséget Pitesti-ben. A nem mindennapi bravúr egy évvel ezelőtt Kó Benedeknek sikerült, de előttük csak a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán volt képes hasonlóra. Ez alapján egyébként azt is ki lehet jelenteni, hogy Redl a 2001-es korosztályban a világ legjobb kajakosa.

„A szezon előtt leültünk beszélgetni az edzőmmel,Matyus Zsolttalarról, melyek az idei céljaim. Elmondtam, nagyon komoly terveim vannak, hiszen az U23-as korosztály előtt még szeretnék letenni valamit az asztalra. Ennek megfelelően kezdtünk el dolgozni: hihetetlenül keményen megnyomtuk az alapozást”

A 18 éves sportolót a legnagyobb csatára – ki más, mint egy német versenyző – Floritz Florstedt késztette. Azonban ahogyan azt azóta már jól tudjuk, nagy taktikai csatából a magyar fiú került ki győztesként.

„Meglehetősen merész taktikát választott, igen keményen odatette magát az első ötszázra. A németek tisztában voltak vele, hogy mindig a táv második felét nyomom meg, eszerint építették fel a taktikájukat; abban bíztak, hogya hatalmas előny kidolgozásával megtörnek. A lépést azonban tartottam, mi több, hatszáznál már vezettem, és Floritzesett össze lélekben. Olyannyira, hogy végül a dobogóról is lecsúszott. Abban a pillanatban, hogy első lettem, megnyugodtam, és higgadtan vágtam neki az ötszáz méteres versenynek. Céltudatosan, tiszta fejjel ültem hajóba, győzni akartam, és azt hiszem, ennek köszönhetem, hogy végül sikerült is.”

A kétszeres ifjúsági világbajnok kajakosra jövőre már az U23-as korosztály vár. A következő időszakkal kapcsolatban úgy fogalmazott, sok mindentől függhet a szereplése (menedzselés, edzőtáborok, stb.), de a saját részét mindenképpen bele fogja tenni, ígéri, ugyanolyan keményen edz a folytatásban is.

További korosztályos hírekKAJAK-KENUBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

„Ennek még nincs vége, az biztos!” – Hamilton még nem mondott le a bajnoki reményekről

F1
4 perce

Francia játékvezető kapta az angol–horvát rangadót

Foci vb 2026
36 perce

Férfi kézilabda BL: Barca–Füchse Berlin döntő

Kézilabda
41 perce

A magyar női válogatott ott lehet a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
48 perce

Neuer és Sané is kezd a németeknél Curacao ellen – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
52 perce

Preisinger Sándor: Nem szabad elfelejteni az atlantai csapatunkat

Magyar válogatott
1 órája

Megkapja teljes honoráriumát a mellőzött szomáliai bíró

Foci vb 2026
1 órája

Válogatottunk két arany-, három ezüst- és négy bronzérmet gyűjtött a kajak-kenu Eb záró napján

Kajak-kenu
1 órája
Ezek is érdekelhetik