Úszás: nem panaszkodik a jövő generációjára Sós Csaba

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
2019.11.03. 18:05
Címkék
Az Európa-bajnokságon hat, a hazai rendezésű, budapesti világbajnokságon két érmet nyertek a juniorválogatott úszói. A felnőttek szövetségi kapitányával, dr. Sós Csabával elemeztük az eredményeket és a jövőt.

„Normális” évet produkált 2019-ben a magyar úszóutánpótlás. Vagyis a netánjai, helsinki, illetve indianapolisi aranyeső elmaradt, de azért természetesen így sem maradtak adósak dobogós helyezésekkel a fiatalok. Az egy-egy junior Európa- és világbajnoki cím mellett hat érem jutott a mieinknek.

A felnőttkapitány szerint 99%, hogy Zombori ott lesz az olimpián Forrás: MÚSZ
A felnőttkapitány szerint 99%, hogy Zombori ott lesz az olimpián Forrás: MÚSZ

A felnőttkapitány szerint 99%, hogy Zombori Gábor ott lesz az olimpián  •  Forrás: MÚSZ

A felnőttválogatott szövetségi kapitányával, dr. Sós Csabával értékeltük az esztendőt, aki ezúttal sem panaszkodott a jövő generációjára.

„Az idei szereplés körülbelül olyan volt, mint amilyet várni lehetett, illetve amilyen lenni szokott. Akadt egy-két kiugró versenyzőnk, és megint jött mellé egy csomó érem. A Milák Kristóf, Késely Ajna fémjelezte generációból nem lehet kiindulni, nekünk olyan erős utánpótlásunk – amikor a váltó is világcsúccsal nyer – nagyjából tizenöt évente van, és akkor az a korosztály jó pár évig el is viszi a válogatottat.”

Tény, a magyar úszósportban nem számít kiemelkedőnek az idei csapat, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek kiemelkedő egyéniségek, akikre akár Tokióban is számíthat Sós.

„Berecz Blanka vb-ezüstérmes, ifjúsági olimpiai és Európa-bajnok, mégis nagyon nehéz a helyzete, mert négyen is előtte vannak itthon. Ettől függetlenül menedzselni fogjuk őt, de az olimpiára Zombori Gábor és Békési Eszter a legesélyesebb. Rajtuk kívül Fábián Fanni fontos szereplője lehet a 4x200 m-es gyorsváltónak és ne felejtsük el a vb-negyedik hátúszót, Szabó-Feltóthy Esztert sem.”

MAGYAR ÉRMEK A 2019-ES KOROSZTÁLYOS ÚSZÓ-VILÁGVERSENYEKEN:
Junior Európa-bajnokság (Kazany)
Arany: Berecz Blanka (200 m pillangó)
Ezüst: Fábián Fanni (200 m pillangó), Mihályvári-Farkas Viktória (400 m vegyes), Török Dominik Márk (200 m pillangó)
Bronz: Mihályvári-Farkas Viktória (1500 m gyors), fiú 4x200 m gyorsváltó (Zombori Gábor, Pap Bálint, Ulrich Botond, Fábián Milán, Galyassy Szilárd)
Junior-világbajnokság (Budapest)
Arany: Zombori Gábor (400 m gyors)
Ezüst: Berecz Blanka (200 m pillangó)
Bronz:

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Európai stílusával a hollandokat is meglepné a japán válogatott

Foci vb 2026
5 perce

Jotára emlékeznek a portugál játékosok a vb-n

Foci vb 2026
16 perce

Micsoda bátorság! – védelmébe vette a brazil bírót az internetes nyelvoktató oldal

Foci vb 2026
16 perce

Bondár Anna nem jutott főtáblára Nottinghamben

Tenisz
22 perce

Vitinha meglepődött Cristiano Ronaldo fittségén

Foci vb 2026
23 perce

Szabadság, összetartás, béke – az L-csoport himnuszai

Foci vb 2026
34 perce

Vogel Soma: Újra mi leszünk az üldözők a BL-ben, ez pluszmotivációt ad

Vízilabda
41 perce

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: negyedik győzelmével elődöntőben a magyar női csapat

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik