Kézilabda: csoportelső az Eb-n az U17-es leányválogatott

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.04. 19:27
Címkék
A szoros első tíz perc után nem adott esélyt a románoknak, és százszázalékos mutatóval zárta a csoportkört a magyar csapat a szlovéniai Celjében zajló leány U17-es kézilabda Európa-bajnokságon. Ifj. Kiss Szilárd együttese a 39–32-es siker után készülhet a középdöntőre, a svéd és a norvég válogatottra.

Alighanem az Eb előtt kevesen gondolták, hogy tét nélküli találkozót játszik egymással a magyar és román ifjúsági válogatott a csoportkör harmadik fordulójában. A legerősebb csoportriválisnak tartott ellenfél azonban az osztrákoktól és a szlovákoktól is kikapott, így korán elvesztette középdöntős reményeit, miközben a mieink hibátlanok maradtak, és biztos továbbjutóként készülhettek a harmadik feladatra a celjei U17-es kontinenstornán.

Farkas Johanna remekül játszott, és hét gólt szerzett a románok ellen Forrás: EHF
Farkas Johanna remekül játszott, és hét gólt szerzett a románok ellen Forrás: EHF

Farkas Johanna remekül játszott, és hét gólt szerzett a románok ellen  •  Forrás: EHF

Az összecsapás elején nem látszott nagy különbség az együttesek között 7–6-ra még vezettek is a románok. Az első tíz perc után viszont a magyar csapat elkezdett elszakadni ellenfelétől, s ahogyan volt az idő előrehaladtával egyre csak nőtt az előnye. A félidőre mindez ötgólosra duzzadt, Farkas Johannáék remekeltek támadásban, huszonegyszer vették be a román kaput (21–16).

Az újabb siker és a százszázalékos mérleg a folytatásban sem forgott veszélyben, ifj. Kiss Szilárd alakulata magabiztosan tartotta az előnyét. Igaz, ezúttal az első két meccsel szemben nem lett meg a végére a tízgólos különbség. De ki ne lenne boldog a 39–32-es sikerrel Románia ellen?

A továbbra is hibátlanul robogó válogatott szövetségi edzője is elégedetten értékelt az utanpotlassport.hu-nak:

„Bár tét nélküli mérkőzés volt, de komolyan vettük – kezdte ifj. Kiss Szilárd. – Két sorral kézilabdáztunk, gyakorolni szerettünk volna a következő két meccsre, a legfontosabb az volt, hogy mindenki játékban maradjon. A következő két meccsből egyet meg kell nyernünk a négy közé kerüléshez, de egyelőre csak a svédekre figyelünk. Láttuk, nagy tempót diktálnak, komoly csatára számítunk ellenük.”

Ahogyan a szakvezető mondta, már az is eldőlt, hogy a középdöntőben két skandináv riválissal találják szemben magukat a lányok: kedden a svédek, szerdán a norvégok következnek.

Leány U17-es Európa-bajnokság, Celje (Szlovénia)
Csoportkör, 3. forduló
MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA 39–32 (21–16)
A magyar gólszerzők:
Kajdon 8, Farkas 7, Mérai 6, Juhász 4, Horváth, Koronczai, Kürthi, Rittlinger, Vámos, Woth 2-2, Bánhidi, Faragó 1-1
A csoport másik mérkőzésén:
Ausztria–Szlovákia, 19.
A csoport állása: 1. Magyarország 6 pont/3 mérkőzés,
2. Ausztria 2/2 (49–57), 3. Szlovákia 2/2 (49–61), 4. Románia 0/3
A magyar válogatott középdöntős programja:
Augusztus 6., kedd: Magyarország–Svédország, 19.
Augusztus 7., szerda: Magyarország–Norvégia, 19.

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
7 perce

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
28 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
32 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
54 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik