Súlyemlés: öt érem és egy kvóta az U15 és U17-es Eb-n

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.30. 19:35
Címkék
Tetszetős mérleggel zárta szereplését a magyar csapat az U15-ös és U17-es súlyemelők olaszországi Európa-bajnokságán, ahol is az öt érem - Féderer Benjámin és Boros Viktória „nyakbavalói” - mellett még a lánykvótát is sikerült megszerezni az őszi, argentínai ifjúsági olimpiára.

Jancsó Kornél –utanpotlassport.huA 13 és 17 éves korosztályt átfogó milánói súlyemelő Eb-n négy ezüst- és egy bronzmedál került magyar tulajdonba, ami már önmagában dicséretért kiáltó tény, de még nagyobb siker, hogy az U17-es lányok válogatottja negyedik lett a csapatok sorrendjében, így egy magyar ott lehet októberben, Buenos Airesben, az ifi olimpián.Jancsó Kornél –utanpotlassport.huA 13 és 17 éves korosztályt átfogó milánói súlyemelő Eb-n négy ezüst- és egy bronzmedál került magyar tulajdonba, ami már önmagában dicséretért kiáltó tény, de még nagyobb siker, hogy az U17-es lányok válogatottja negyedik lett a csapatok sorrendjében, így egy magyar ott lehet októberben, Buenos Airesben, az ifi olimpián.

Az olimpiai ezüstérmes edző, Márkus Erzsébet és a tanítvány, a friss U17-es Eb-második Boros Viktória
Az olimpiai ezüstérmes edző, Márkus Erzsébet és a tanítvány, a friss U17-es Eb-második Boros Viktória

Az olimpiai ezüstérmes edző, Márkus Erzsébet és a tanítvány, a friss U17-es Eb-második Boros Viktória

A sportos haditetthez nagyon kellettek a pontszerző helyezések, s legfőképpen a kontinensviadal befejező napján fellépő szombathelyiBoros Viktória szakításban negyedik, lökésben és összetettben pedig második pozíciót érő remeklése. A 17. születésnapját kinn, Itáliában ünneplő versenyző a plusz 75 kilósok mezőnyében igazolta, hogy okkal-joggal számoltak vele, mert bár saját bevallása szerint is „túlizgulta” a versenyt, amit azonban vártak, sőt elvártak tőle, hozta, teljesítette, oroszlánrészt vállalva a kvótaszerzésben.

„Nem tagadom, nyomasztott a teher, hogy utolsóként indulva a csapatból nekem mindenképpen a dobogón kell végeznem, mert különben nem tudunk kvalifikálni az ifjúsági olimpiára – idézte vissza a vasárnapi izgalmakat a tavalyi korosztályos Eb-n három bronzérmet nyerő Viki, aki harmadik lökésénél kisebb sérülést szenvedett, de már jól van, nyugtatta meg a helyszínről az érte aggódókat. – Most pihenek néhány napot, aztán újult erővel vágok bele a munkába, jöhetnek ismét a kemény edzések, mert csak akkor lehetek eredményes a jövőben is.”

Tehetsége mellett szorgalmát, munkabírását dicsérte mestere, az olimpiai ezüstérmes emelőből lett kiváló edző, Márkus Erzsébet is, Dobos Imre, a honi sportági szövetség, az MSSZ elnöke pedig a kvótaszerzés kapcsán arról beszélt, hogy a Haladás VSE talentuma, Boros Viktória leegyszerűsítette a kérdést: ki képviselheti Magyarországot Argentínában az őszi ötkarikás korosztályos világvetélkedőn.

„Előzetesen lefektettük: aki a legjobban szerepel a kvalifikáción, az megy Buenos Airesbe, s mivel Viki érte el a legjobb eredményt Olaszországban, egyértelmű, hogy ő utazik az ifjúsági olimpiára.”

Az elnök hozzátette, hogy minden dicséretet megérdemel a 16 éves Árva Cintia is, aki szintén rengeteg ponttal segítette a lánycsapatot, s hat új korosztályos országos csúccsal lett összetettben hatodik az 53 kilósok között.

„Óriási teljesítmény az övé is, ő a tartalék Viki mögött Buenos Airesre” – mondta Dobos Imre, aki megemlítette még, hogy azok a lányok, akik kivívták a kvótát eredményező csapatsikert, jutalom gyanánt vagy dubaji, vagy egyiptomi edzőtáborozáson vehetnek majd részt.

Hasonló felajánlás volt az U17-es fiúknak is, de ők nem tudtak bekerülni az első négybe, az olaszországi Eb-n hatodikként végeztek a csapatok versenyében. Alakulhatott volna a helyzet jobban, akár kvótát érően esetükben is, csakhogy a válogatott ózdi erőssége, Terebesi Ákos nem sokkal az indulás előtt könyökcsontját törte, a másik oszlopos taggal, a kazincbarcikai Féderer Benjáminnal pedig nem lehetett megtenni, hogy feljebb, a 17 évesek között indítják, amikor saját korosztályában, a 15 esztendősök mezőnyében éremesélyesnek számított. Élt is az eséllyel: a 77 kilogrammos kategóriában szakításban bronzot, lökésben és összetettben pedig ezüstöt érdemelt ki Pátrovics Géza tanítványa.

További korosztályos hírekSÚLYEMELÉSBENa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Az utolsó negyedben 33 pontot szerezve, utolsó másodperces mezőnygóllal nyert a Broncos – videók

Amerikai sportok
2 órája

Hétfői sportműsor: angol, olasz és spanyol bajnoki, NB II-es meccs

Birkózás
5 órája

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
5 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
5 órája

Már filmen is legenda – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Gödörben a Liverpool – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
5 órája

Nathan Aspinall oktatta a mezőnyt Hildesheimben

Egyéb egyéni
5 órája

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik