Kocsmár-Tóth István - utánpótlássport.hu 14 óra 33 perc. Németh Nándor medencébe ugrik, és nekikezd a bemelegítésnek. Néhány perc, és a többszörös ob-dobogós Takács Tamás, Burián Kata, valamint a felnőttek közé most beszálló M. Kiss Mia is követi a már felnőtt vb-bronzérmes junior-világbajnokot. A rajtkő mellett a tévéközvetítésekben látottakhoz képest nagy hajat növesztő, ám ismerős arcú férfiember áll.Kocsmár-Tóth István - utánpótlássport.hu 14 óra 33 perc. Németh Nándor medencébe ugrik, és nekikezd a bemelegítésnek. Néhány perc, és a többszörös ob-dobogós Takács Tamás, Burián Kata, valamint a felnőttek közé most beszálló M. Kiss Mia is követi a már felnőtt vb-bronzérmes junior-világbajnokot. A rajtkő mellett a tévéközvetítésekben látottakhoz képest nagy hajat növesztő, ám ismerős arcú férfiember áll.
„Laci, gyere te is!” – hallatszik Plagányi Zsolt hangja a Törökbálinti Sportcentrum uszodájában. Cseh László pedig fél perccel később már szintén a vízben melegít.
Telnek a percek, a karrierjét 1989-ben a Budapesti Spartacus utánpótlás-nevelőjeként kezdő Plagányi a medence szélén „rója” a lassan kilométerekké összeálló 25 métereket. Középen Cseh László és Németh Nándor egymás mellett tempózik.
… „19, megy ez nektek jobban is!” … „15, alakul!”… „13 közepe, ez lesz az!” – nézi a stoppert Plagányi Zsolt, és diktálja a sorozatok végén az időt.
A tavalyi budapesti vizes-vb hősei felváltva vezetnek, hosszról-hosszra, hol az egyikük, hol a másikuk „húzza” meg az éppen kissé lemaradót. Talán az ötödik sorozat végén járnak, mikor Cseh először látványosabb különbséggel lemarad.
A mester ismét bemondja az időt, az idén krisztusi korba lépő kétszeres világbajnok megszívja a fogát, fújtat egyet, majd újra úszni kezd. És ez így megy még bő másfél órán át.
Plagányi Zsolt, tanítványaival a tavalyi, indianapolisi junior vb-n. • Forrás: heol.hu
16.42. Az asztal túlsó felén cappuccino, cukor nélkül. Plagányi Zsolt belekortyol, majd mesélni kezd. Cseh Laci kitartása a téma.
„Minden nap, amit velünk tölt, aranyat ér. Mostanság fáj a háta, ezért jobban oda kell figyelni rá, de így is csinálja, amíg bírja. Élete a sport, és ez jó hatással van a többiekre is.Mindig öröm a munka, de vele még jobb” – meséli az Egri Úszó Klub törökbálinti divíziójának vezetője a négyszeres olimpiai ezüstérmesről.
Az edző és az úszóklasszis közös múltja bő két évtizedre nyúlik vissza. Egészen a Kőér utcai uszodába járó iskolás csoportokig.
„Már nyolc-tíz éves korában sütött róla, hogy világklasszis lesz. Nem kellett hozzá különösebben éles szem. Emlékszem, néhány edzés után azt mondtam, hozzá mérhető tehetséget még nem láttam. Úgy fogta a vizet, mint senki a korosztályában” – idézi fel a kilencvenes években együtt töltött, spartacusos időket.
Plagányi egyáltalán nem számított arra, hogy tizenhét évvel később az egykori tanítvány újra felkeresi. Pedig a riói olimpia előtt másfél évvel így történt.
„Ha nem lettem volna biztos abban, hogy tudok segíteni Lacinak, akkor nem vállalom el. A görcsösségét kellett feloldani, levenni a válláról a terhet, és úgy érzem, ez jól sikerült.”
A sokak szerint csak levezetni vágyó Cseh László a 2016-os olimpián emlékezetes ezüstérmet szerzett 200 pillangón. Hármas holtversenyben állhatott fel a dobogó második fokára két korszakos riválisa, az amerikai Michael Phelps és a dél-afrikai Chad Le Clos oldalán.
Plagányi a Sydneyben aranyérmet nyerő Kovács Ágnesre is nagyon büszke.
„Későn érő típus volt. Tizenhárom-tizennégy évesen is csak napi egyszer edzett. Ez már akkor sem fért bele az élsportra készülő versenyzőknek. Az eredményei sem igazán jöttek, ki is akarták tenni a Spartacusból, de nagyon ragaszkodtam hozzá. Látszott rajta is, hogy minden tehetsége megvan, csak megfelelően kell terhelni. Lehetett volna erőltetni gyerekként a két edzést, de akkor lehet, ő maga áll fel, hogy elég. Az atlantai olimpiai bronzérme aztán mindent megváltoztatott.”
A fáma szerint a tréner volt az, aki a múlt esztendő nagy felfedezettjének, Milák Kristófnak először igazi úszónadrágot adott; 2014-ig dolgoztak együtt Érden. A feltörekvő generáció másik szupertehetsége, Németh Nándor pedig még mindig a kezei alatt készül.
„Már-már Phelps-es felépítése van: százkilencven centi, a törzséhez képest viszonylag rövid lábakkal és hosszú kezekkel. Az ideális rövidtávúszó valahogy így néz ki. Ötvenen, százon, kétszázon, de még négyszázon is nagyon-nagy lehetőségek vannak benne” – ad gyors leírást az egriek üdvöskéjéről a tréner.
Plagányi ugyanakkor úgy véli, a jó fizikai adottság vagy a tehetség másodlagos. A siker kulcsa az elvégzett munka és a tiszta fej.
„Nekünk kicsit pszichológusnak is kell lennünk. Minden sportolónak szüksége van arra, hogy a lelkét ápolják, még ha más-más mértékben is. Harminc éve vagyok a pályán. Mostanra érzem azt, már megvan a kellő rutin és tudás ahhoz, hogy mindenkinek megfelelő mondatokat tudjak mondani.”
Az 53 esztendős edző példaként arról beszél, hogy a minap elaludt az egyik tanítványa. „Semmi gond, most ennyivel kevesebb munkát tudunk az Eb-felkészülésedbe tenni” – morgolódás, vagy büntetés helyett ezzel tudták le a bakit.
„Ha üvöltöttem volna vele egy sort, az mennyivel jobb?” – teszi fel Plagányi a költői kérdést, majd lehajtja a capuccino maradékát.
További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.