Taekwondo: Patakfalvy Luca két világversenyen nyert érmet

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
2018.06.19. 11:20
Címkék
Patakfalvy Luca, a honi taekwondo legnagyobb ígéreteinek egyike egy hét leforgása alatt két világversenyen is dobogón végzett: előbb a bulgáriai Multi European Games elnevezésű viadalon lett második, majd most hétvégén a Luxemburg Openen fejezte be szereplését súlycsoportjában a harmadik hely birtokosaként.

Jancsó Kornél A 17 esztendős taekwondós talentum, Patakfalvy Luca Plovdiv után Luxemburg fővárosában, Luxembourgban sem adta alább az éremnél: az ezüstöt hozó bulgáriai megméretést követően a mögöttünk hagyott víkenden bronzot akasztottak a nyakába az 53 kilogrammosok küzdelmi kategóriájában. Az egyhetes, a sűrű „harci cselekmények” mellett megannyi utazással tarkított, így majdhogynem pihenés nélküli sorozat végére el is fáradt a tini harcművész, aki zsenge kora dacára már javában feljebb versenyez, s a felnőttek mezőnyében igyekszik bizonyítani: még sokra viheti a nyári olimpiák műsorában is állandó helyet kapott, koreai eredetű küzdősportban. Akár már 2020-ban, Tokióban...Jancsó Kornél A 17 esztendős taekwondós talentum, Patakfalvy Luca Plovdiv után Luxemburg fővárosában, Luxembourgban sem adta alább az éremnél: az ezüstöt hozó bulgáriai megméretést követően a mögöttünk hagyott víkenden bronzot akasztottak a nyakába az 53 kilogrammosok küzdelmi kategóriájában. Az egyhetes, a sűrű „harci cselekmények” mellett megannyi utazással tarkított, így majdhogynem pihenés nélküli sorozat végére el is fáradt a tini harcművész, aki zsenge kora dacára már javában feljebb versenyez, s a felnőttek mezőnyében igyekszik bizonyítani: még sokra viheti a nyári olimpiák műsorában is állandó helyet kapott, koreai eredetű küzdősportban. Akár már 2020-ban, Tokióban...

Patakfalvy Luca (jobbra)
Patakfalvy Luca (jobbra)

Patakfalvy Luca (jobbra)

„Kissé elfáradt a luxembourgi verseny végére – mesélte honlapunk érdeklődésére Luca édesapja, nem mellesleg a hazai sportági szövetség elnöki tisztét ellátó Patakfalvy Miklós, aki maga is kiváló taekwondós volt annak idején. - Az erő fogyása is szerepet játszott abban, hogy elődöntős összecsapásán kikapott, de célját, hogy megint érmet szerezzen, elérte.”

A bolgárokéhoz hasonlatosan G1-es besorolású, olimpiai kvalifikációs világranglista-pontok gyűjtésére is alkalmat kínáló luxemburgi eseményt Luca erőnyerőként kezdte annak köszönhetően, hogy előkelő helyen, hatodikként emelték ki. A második fordulóban a brit Laura Bellist 32 pontnyi különbséggel, majd a harmadikban a német Julia Ronkent 15-7-re verte, ám a döntőbe jutásért a görög Anna Giakumopulu 7-3-ra jobbnak bizonyult nála.

Így is szépen gyarapította pontjainak mennyiségét, olyannyira, hogy már az első százban van az olimpiai világranglistán. Mindez különösen annak fényében elismerésre méltó teljesítmény, hogy alig fél éve versenyez a felnőttek között, és induláskor az első hatszázon kívül volt...

A Luxemburg Openen - hónapok óta először lépve küzdőtérre – a kadét Európa-bajnok Molnár Bendegúz is szerepelt, de ezúttal nem jutott messzire.

„Egy sima győzelem után egy sima vereség” – kommentált Patakfalvy Miklós, hozzáfűzve, Molnárúgy tért most vissza a nemzetközi küzdőtérre, hogy fél év alatt két kategóriát is ugrott, s míg korosztályos Európa-bajnoki címét 33 kg-ban szerezte, Luxembourgban már 41 kilóban indult. Márpedig a súlycsoportváltás nem szokott zökkenők nélkül lezajlani taekwondóban sem...

„Komoly ugráson van túl Bendegúz, de majd szépen, fokozatosan beleerősödik az új kategóriába is. Neki az őszi kadét Eb-n kell helytállnia, amire minden esély megvan.”

További korosztályos hírek TAEKWONDÓBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi reagált Nikitscher szavaira: Semmi problémám nincs Tamással

Magyar válogatott
10 perce

Alapemberek is távoznak a női kosárlabda-bajnokságban ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
19 perce

Nagy Erik izgalmas meccsen nyert a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
31 perce

Íjász Európa-bajnokság: Sipőcz szétlövéssel búcsúzott, továbbjutott a csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
53 perce

A Kecskemét és a Nyíregyháza korábbi trénere Csíkszeredába tart – NS-infó

Minden más foci
1 órája

Bosnyák bírók vezetnek az Győri Audi ETO KC-nek a női kézi BL elődöntőjében

Kézilabda
1 órája

Jégkorong-vb: első a család! Galló Vilmos elhagyta a csapatot

Jégkorong
1 órája

NS-jótékonyság: „Licit a futballcsukámért!” – Priskin Tamás

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik