Ökölvívás: ifjúsági világbajnokság a Duna Arénában

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.27. 18:27
Címkék
A vízi és a víz alatti attrakciók után immár a víz felettiek következnek a Duna Arénában, ahol egy legkevésbé sem vizes sport, az ökölvívás mutatkozik be augusztus második felében. Az úszókomplexumban az ötvenes versenymedencét fedik le, s állítanak fel két szorítót is azért, hogy az ifjúsági korú bokszolók világbajnokság keretében mérkőzzenek meg egymással tíz napon át.

Jancsó Kornél– utanpotlassport.huA budapesti korosztályos boksz világbajnokságon, augusztus 21. és 31. között jelen állás szerint félezren lépnek a kötelek közé, köztük legkevesebb 16 magyar, de a hazai indulók száma még bizonyosan emelkedni fog. Minderről a világeseménnyel kapcsolatos sajtótájékoztatón beszélt Erdei Zsolt, a honi szakszövetség extraklasszis ökölvívóból lett elnöke, aki a leendő helyszínen, a Duna Arénában azzal kezdte mondandóját, hogy egyelőre ő maga sem tudja pontosan, hány magyar bokszoló száll harcba a honi pofonosztó csúcstalálkozón. Tudniillik még ezután kell eldönteniük, kiknek, hány embernek szavaznak bizalmat, mivel a nemzetközi szövetség, az AIBA frissiben felemelte a vb-résztvevők számát, ily módon pedig a magyarok akár plusz öt fővel bővíthetik a nevezendők listáját.Jancsó Kornél– utanpotlassport.huA budapesti korosztályos boksz világbajnokságon, augusztus 21. és 31. között jelen állás szerint félezren lépnek a kötelek közé, köztük legkevesebb 16 magyar, de a hazai indulók száma még bizonyosan emelkedni fog. Minderről a világeseménnyel kapcsolatos sajtótájékoztatón beszélt Erdei Zsolt, a honi szakszövetség extraklasszis ökölvívóból lett elnöke, aki a leendő helyszínen, a Duna Arénában azzal kezdte mondandóját, hogy egyelőre ő maga sem tudja pontosan, hány magyar bokszoló száll harcba a honi pofonosztó csúcstalálkozón. Tudniillik még ezután kell eldönteniük, kiknek, hány embernek szavaznak bizalmat, mivel a nemzetközi szövetség, az AIBA frissiben felemelte a vb-résztvevők számát, ily módon pedig a magyarok akár plusz öt fővel bővíthetik a nevezendők listáját.

Az Eb-győztes Bernáth Attila az egyik vb-favoritunk Forrás: boxtv1.hu
Az Eb-győztes Bernáth Attila az egyik vb-favoritunk Forrás: boxtv1.hu

Az Eb-győztes Bernáth Attila az egyik vb-favoritunk  •  Forrás: boxtv1.hu

A mennyiség és minőség kettős szorításában persze nem csupán, illetve nem is elsősorban nagy, hanem minél erősebb csapatot akarnak kiállítani Erdei „Madárék”. Az elnök elárulta, hogy a maga részéről két érmet vár, egyet a fiú-, egyet a lányrészlegtől, szavai szerint „egy-két gyerekünk odaérhet a dobogóra, sőt akár még aranyérmesünk is lehet...”

Nevesíteni is hajlandó volt, mondván, a legmesszebbre, egyben a legmagasabbra az idei korosztályos Európa-bajnok, Bernáth Attila, illetve az Eb-harmadik Hámori Luca juthat.

A társrendezők nevében Szántó Éva és Balogh Sándor, a tavalyi budapesti vizes vb-vel már bizonyított Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezetője, illetve gazdasági igazgatója egybehangzóan azt emelte ki: 2017-es tapasztalataikat is hasznosítva szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy az AIBA is tökéletesen elégedett legyen a Duna Arénában tető alá - avagy a konkrét esetben a víz fölé - hozott világbajnoksággal.

A medencéből a vizet nem eresztik le, ez – a feltöltéssel együtt– egy hetet venne igénybe, s 15 millióba kerülne, így viszont egyetlen nap alatt állni fog a víz feletti ringpáros, amelynek mérkőzéseit 5300-an tekinthetik meg a helyszínen.

A sajtótájékoztatón bemutatták a vb kabalafiguráit: egy magyar szürkemarhapárt. Ötletet is kértek, tegyük hát mi meg ehelyütt a magunk javaslatát, s hívjuk őket Boxinak és Baxinak. S hogy a nemükkel se adódjék gond, még ki is bővíthetjük az „ökröcskekeresztelőt”: legyen a nevük Boxi Bika és Baxi Boci.

 

Legfrissebb hírek

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
15 perce

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
34 perce

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
39 perce

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
1 órája

Jogosulatlan játék miatt elvettek egy pontot a Sepsitől

Minden más foci
1 órája

Csatlakozott a „doppingolimpia” mezőnyéhez a britek olimpiai ezüstérmes úszója

Úszás
1 órája

Érden játssza hazai meccseit a Ferencváros a férfi kézi El-ben

Kézilabda
1 órája

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik