Kosárlabda: női U20-as válogatottunk kétszer is legyőzte Szlovéniát

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.16. 19:29
Címkék
Kevesebb, mint egy hónap van hátra a női U20-as A divíziós kosárlabda Európa-bajnokságig, amelyet Sopronban rendeznek. Cziczás László, a magyar válogatott vezetőedzője és csapata Szlovéniában kezdte meg a felkészülési meccseit, két nap alatt kétszer legyőzve a házigazda együttest.

Sz. M.utanpotlassport.hu Megkezdte felkészülését a női U20-as kosárlabda-válogatott a kevesebb, mint egy hónap múlva, Sopronban kezdődő A divíziós Európa-bajnokságra. A magyarok együttesétől mindenki kiemelkedő teljesítményt vár, viszont az igazság az, hogy valójában ez a csapat – szerencsétlen okok miatt – soha nem jutott még el az elődöntőig a korábbi korosztályos kontinensviadalokon. A jó szereplés érdekében Cziczás László tanítványai Szlovéniába utaztak, ahol kétszer is megmérkőztek a szomszédos országbeli válogatottal.Sz. M.utanpotlassport.hu Megkezdte felkészülését a női U20-as kosárlabda-válogatott a kevesebb, mint egy hónap múlva, Sopronban kezdődő A divíziós Európa-bajnokságra. A magyarok együttesétől mindenki kiemelkedő teljesítményt vár, viszont az igazság az, hogy valójában ez a csapat – szerencsétlen okok miatt – soha nem jutott még el az elődöntőig a korábbi korosztályos kontinensviadalokon. A jó szereplés érdekében Cziczás László tanítványai Szlovéniába utaztak, ahol kétszer is megmérkőztek a szomszédos országbeli válogatottal.

Szlovénia a 2017-es franciaországi Európa-bajnokság egyik üde színfoltja volt, ezüstérmet szerzett a házigazdák mögött. Ráadásul a csoportmeccseken viszonylag simán legyőzte a magyar együttest is, így aztán jó erőfelmérőnek ígérkezett a szlovéniai túra.

Szlovénia ellen mindkét meccsen főszereplő volt a 18 éves Gereben Lívia
Szlovénia ellen mindkét meccsen főszereplő volt a 18 éves Gereben Lívia

Szlovénia ellen mindkét meccsen főszereplő volt a 18 éves Gereben Lívia

A pénteki, első mérkőzésen a házigazdák kezdtek valamivel jobban, de nem sokáig örülhettek a vezetésnek, ugyanis Cziczás László játékosai nagyon gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést, s megfordították a meccset. A párharc ezután nem tartogatott fordulatokat: a magyar alakulat magabiztosan, udvariatlan vendégként végig vezetve 69‒59-re megverte a tavalyi U20-as Eb ezüstérmesét.

A pihentető alvás után szombaton ismét megmérkőztek a felek. Ezúttal is a szlovénok kezdtek jobban, ami nem is meglepő, hiszen a visszavágás reménye fűtötte a játékosokat. A mérkőzés eleji lendület azonban egy negyedig tartott (16‒16), ugyanis a második játékrészben egyre jobban sikerült feltörnie a hazai védelmet a Czukor Dalma, Kiss Virág és Gereben Líviavezérelte magyar válogatottnak (14‒19). A félidei pihenő után aztán teljesen felbillent a pálya egyensúlya: az előbb említett Kiss sorra nyerte a lepattanóért zajló párharcokat, Gereben és Czukor pedig alig tudott hibázni mezőnyből, s ezzel a lendülettel a magyar csapat egyre inkább állva hagyta ellenfelét (11‒22). Az utolsó felvonás sem tartogatott fordulatot, nyolc ponttal bizonyultak jobbnak a mieink, s végül 75‒51-re megnyerték a találkozót.

A folytatásban a magyar válogatott visszatér a székesfehérvári edzőtáborba, majd jövőhét csütörtökön utazik Spanyolországba, ahol egy felkészülési tornán vesz részt.

A magyar női U20-as válogatott felkészülési mérkőzéseinek eredménye
Péntek: Szlovénia‒Magyarország 59-69 (11-14, 14-21, 10-15, 24-19)
Szombat: Szlovénia‒Magyarország 51‒75 (16-16, 14‒19, 11-22, 10-18)

További korosztályos híreink KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

 

 

Legfrissebb hírek

Guardiola angol válogatott tízessel pótolná De Bruynét – sajtóhír

Angol labdarúgás
6 perce

F1: távozott az Alpine csapatfőnöke, ideiglenesen Briatore veszi át a helyét

F1
40 perce

Moldovában futballoztak kollégáink

Minden más foci
1 órája

Kanada nagy falat volt, hat kapott gólra nem volt válasza a mieinknek

Jégkorong
1 órája

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
1 órája

Már egy pont is elég ahhoz, hogy kijussunk az Eb-re

Kézilabda
1 órája

Kiesett a Barcelona a férfi kosárlabda Euroligából

Kosárlabda
1 órája

BL-elődöntő: Internazionale–FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik