Bruckner Vince – utanpotlassport.huKét hét sincs hátra a női junior kézilabda-világbajnokság rajtjáig, dübörög a magyar válogatott felkészülése. Az együttes éppen csak túl van a debreceni Négy Nemzet-tornán, és már tényleg a célegyenesbe érkezett.Bruckner Vince – utanpotlassport.huKét hét sincs hátra a női junior kézilabda-világbajnokság rajtjáig, dübörög a magyar válogatott felkészülése. Az együttes éppen csak túl van a debreceni Négy Nemzet-tornán, és már tényleg a célegyenesbe érkezett.
A Négy Nemzet-tornán bizonyította a válogatott, hogy tud küzdeni • Forrás: MKSZ
A világbajnokság helyszínén, a Főnix Csarnokban rendezett háromnapos viadalon a magyar csapat a franciák és a hollandok mögött az ukránokat megelőzve a harmadik helyen zárt. A látottakról az együttes szövetségi edzője, Golovin Vlagyimir derűlátóan nyilatkozott:
„Nagyon hasznos napokon vagyunk túl, felmértük, hol tartunk éppen, mi az, ami megy, és mi működik esetleg kevésbé. A célnak tökéletesen megfelelt, erős csapatok ellen játszottunk. Az eredményekből persze, mivel felkészülési torna volt semmire nem lehet következtetni.”
Egy győzelem, egy döntetlen, egy vereség volt tehát a mérleg Debrecenben, a csapat ráadásul mindezt úgy érte el, hogy egyik legjobbját, Háfra Noémit pihentette a szakmai stáb. Ettől a héttől viszont már százszázalékos erőbedobással a csapattal készül. Golovin azt mondja, Noéminek, ahogyan az egész csapatnak, az összecsiszolódás lesz a legfontosabb feladata a hátralévő felkészülési időszakban.
„Idáig többnyire az erőnléti munka volt előtérben, mostantól azonban már a labdás gyakorlatokon, támadáson, védekezésen, speciális, emberelőnyös, emberhátrányos szituációkon lesz a hangsúly. Időhiánnyal küzdünk, keveset töltött együtt a csapat, körülbelül egyéves tervet kellett négy hétbe sűrítenünk. Más-más csapatokban, más-más tempóban játszanak a lányok, a legfontosabb az efféle összehangolásuk lesz, hogy igazi csapatként küzdjünk a világbajnokság első percétől az utolsóig.”
Az MTK női NB I-es alakulatát is irányító tréner elmondta, sok változtatásra nem volt idő, de a válogatott védekezését kissé átszervezte, felkeményítette. Azt mondja, a modern kézilabdában ez feltétlenül szükséges ahhoz, hogy versenyképesek legyenek.
Azzal, hogy hazai pályán szerepelhet a társaság, nem szeretne foglalkozni, inkább a produkcióra koncentrál. Azt mondja, biztos lesz, akit feldob, és lesz, akit nyomni fog a környezet. Ugyanakkor sok szurkolót várnak Debrecenbe, akik kulcsszituációkba sokat lendíthetnek a csapaton.
A válogatott július 1-jén Brazília ellen kezdi a vébét. A szakvezető azt mondja, bár addig sem várnak rájuk könnyű csaták, a legfontosabb mérkőzés, a hetedik lehet, amely négy közé jutásról dönt. Amennyiben azon sikerrel járnak, felszabadultan harcolhatnak tovább az érmekért.
Egyébként válogatott egyik legnagyobb erőssége Golovin szerint is az egység lehet.
„Kitűnő a lányok hozzáállása, és ezt bizonyították a mostani három mérkőzésen is. Hatvan percen keresztül koncentráltak, küzdöttek. Fontos, hogy higgyenek magukban, és harcoljanak, mert akkor, ahogyan a franciák elleni találkozón is, a szerencse is mellénk áll majd. Ennek szellemében készülünk a világbajnokságra is.”
A magyar csapat eredményei a Négy Nemzet-tornán:
Magyarország–Ukrajna 32–20,
Magyarország–Hollandia 37–38,
Magyarország–Franciaország 29–29
További korosztályos híreink KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.