Krasznai Bence –utanpotlassport.huAmint arról már szombaton ITT beszámoltunk, a serdülő birkózó leányválogatott remekelt a győri Olimpiai Sportparkban, a korosztályos Európa-bajnokságon. Egy ezüst- és négy bronzérmet nyertek a fiatalok, s ezzel az ötödik helyen zártak a csapatok pontversenyében.Krasznai Bence –utanpotlassport.huAmint arról már szombaton ITT beszámoltunk, a serdülő birkózó leányválogatott remekelt a győri Olimpiai Sportparkban, a korosztályos Európa-bajnokságon. Egy ezüst- és négy bronzérmet nyertek a fiatalok, s ezzel az ötödik helyen zártak a csapatok pontversenyében.
„Azért van, amit sajnálok. Az eredményekkel természetesen maximálisan elégedett vagyok, de vannak olyan versenyzők, akik remekül fel voltak készülve, s mégsem sikerült érmet szerezniük.A csapat erejét és tehetségét bizonyítja, hogy öten álltak dobogóra, s két hetedik helyezettünk lett. Az pedig, hogy ötödikek lettünk a ranglistán, magáért beszél” – vélekedik Péteri András, a serdülő leányválogatott vezetőedzője.
Az Olimpiai Sportparkban érmet szerzett serdülő leányok (Balról: Szenttamási Róza, Vizi Flóra, Fáth Laura, Matyi Vivien, Borsos Viktória)
A szakember kifejtette, mi kellett ehhez a remek szerepléshez:
„Ezek a sikerek leginkább a felkészítő egyesületeknek köszönhetők. Nagyszerűmunkát végeztek a klubok. Mi Bócsán készültünk két hetet a versenyzőkkel, ahol remek körülmények között dolgozhattunk, így tökéletes formába tudtak lendülni.”
Külön kiemelte a mindössze 13 esztendős Fáth Laurát, aki a 33 kilogrammosok között menetelt egészen a fináléig, s végül ezüstérmet szerzett:
„Nagyon fiatalon verekedte be magát a döntőbe, kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A sorsolása ideális volt, és ő élt a lehetőséggel; mindkét ellenfelét könnyedén, tussal múlta felül. A döntőre már picit elfáradt, s látszódott a rutintalansága, hiszen ez volt élete első világversenye. Szerintem ezen múlott az arany. Még két évig ennek a korosztálynak a válogatottja lesz, bízom benne, hogy bepótolja, ami most nem sikerült.”
A mestert megkérdeztük a kadét Európa-bajnoki ezüstérmes Szenttamási Róza szerepléséről is, aki némi meglepetésre „csak” a bronzéremig jutott serdülők között.
„Edzőtáborból edzőtáborba menetelt. Végig csinálta a kadétok felkészülését is, leterhelt volt. Nem erőnlétben, sokkal inkább mentálisan. Nehéz ágra került, s az elődöntőben jobbnak bizonyult nála az orosz ellenfele. Szerencsére a bronzmérkőzésre összeszedte magát, és magabiztosan nyert.”
A verseny után mind a hat éremcsatás leányt megkértük, hogy értékelje a teljesítményét, valamint szóljon arról is, milyen volt hazai közönség előtt birkózni.
Fáth Laura:
„Remek napot fogtam ki, jó formában voltam. Csütörtökön volt a születésnapom, így igazi ajándékként élem meg ezt az ezüstöt. Még akkor is, ha nyerni szerettem volna. Az ellenfelem talán egy kicsit erősebb volt, s jól kontrázta meg a támadásaim, ezen múlott az aranyérem.”
Szenttamási Róza:
„Hihetetlen érzés volt hazai közönség előtt küzdeni. Rengetegen lelkesítettek és szurkoltak. Sajnáltam, hogy elúszott az elődöntő, elrontottam. Valamelyest kárpótol, hogy össze tudtam szedni magam a harmadik helyért, s felállhattam végül a dobogóra.”
Borsos Viktória
Akárcsak Róza, ő is az 50 kilogrammosok között lett harmadik. A két lány egyébként hihetetlen pillanatokkal ajándékozta meg a hazai közönséget.
Részlet a szombati tudósításunkból:
„Az 50 kilogrammosok között fantasztikus szituáció állt elő. Két magyarnak is esélye nyílt a bronzra, s – szerencsére – nem egymás ellen kellett birkózniuk. Szenttamási az ukrán Timofij, Borsos pedig a szlovák Kocsicsova ellen lépett szőnyegre. A két meccs egyidőben zajlott. Az igazán parádés helyzet akkor alakult ki, amikor a két magyar gyakorlatilag egyszerre kezdte el tusolni ellenfelét 55 másodperc után. Borsosnál végül 0:59 percnél, Szenttamásinál pedig 1:29 percnél ütötte le a bíró a győzelmet. Az egész aréna őrjöngött, pedig alig százan maradtak szurkolni. Nem mindennapi pillanatokat láthattak az Olimpiai Sportparkba kilátogatók.”
Viktória így összegzett a megméretés után:
„Nagyon szomorú voltam, hogy kikaptam első meccsemen a román lánytól. Azt hittem, hogy kiesek. Sajnos, csak a második menetben éledtem fel, s ez nem volt elég a győzelemhez. A bronzcsata előtt nagyon izgultam, de szerencsére össze tudtam szedni magam. Egyik oldalról elégedett vagyok, a másikról pedig nem. Képes lettem volna bejutni a döntőbe. Ez most így sikerült, talán legközelebb.”
Matyi Vivien
A 46 kilósok között bronzérmet szerzett. Ő így látta a szombati versenynapot:
„Többet vártam magamtól, be szerettem volna jutni a fináléba. Túlizgultam az orosz Perevozkina elleni meccset, és egy kicsit féltem is, hogy kikapok. Többet ez nem fordulhat elő. Ettől függetlenül kárpótolt a harmadik hely, sírtam örömömben.”
Vizi Flóra
Az 54 kilogrammos súlycsoportban lett bronzérmes, s rendkívül elégedett volt az eredményével:
„Nagyon boldog vagyok. Kiemelném az egész csapatot, hiszen végig egymás mellett álltunk, buzdítottuk a másikat, s ez rengeteg erőt adott. Jobban odatehettem volna magam a fehérorosz ellen, akitől kikaptam, de így sem lehetek elégedetlen. A harmadik helyért zajló meccsen, úgy éreztem, hogy sokkal jobban izgult nálam az ellenfelem, s én akartam jobban a medált. Ez vezetett a sikerhez.”
Egyéb korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.