Birkózás: a leánycsapat érmekért utazik a kadét Eb-re

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.01. 09:23
Címkék
Svédországban edzőtáborozik a kadét leány birkózóválogatott, s gőzerővel készül az áprilisi, kijevi korosztályos Európa-bajnokságra. Ritter Diletta, a leányok vezetőedzője szerint akár három érmet is hazahozhat a csapat.

Krasznai Bence –utanpotlassport.huA leány birkózó-kadétválogatott jelenleg Svédországban edzőtáborozik, s alig négy hete maradt a kijevi korosztályos Európa-bajnokságig. Az edző, Ritter Diletta szerint jól halad a csapat felkészülése:
„A munka nagy részét már elvégeztük, s csak apró technikai simítások maradtak. Bátran állíthatom; akár három éremmel is hazatérhet az alakulat Kijevből. A hatvanöt kilogrammos Szabados Noémi és az ötvenhét kilós Szél Anna a junior- és a felnőttválogatottal a jövő héten Párizsba utazik, s addig mi Budapesten folytatjuk a felkészülést a többiekkel. Április közepén, amikor már újra együtt leszünk, jön az olasz válogatott, amellyel öt napot edzünk közösen, s azután utazunk Ukrajnába.”Krasznai Bence –utanpotlassport.huA leány birkózó-kadétválogatott jelenleg Svédországban edzőtáborozik, s alig négy hete maradt a kijevi korosztályos Európa-bajnokságig. Az edző, Ritter Diletta szerint jól halad a csapat felkészülése:
„A munka nagy részét már elvégeztük, s csak apró technikai simítások maradtak. Bátran állíthatom; akár három éremmel is hazatérhet az alakulat Kijevből. A hatvanöt kilogrammos Szabados Noémi és az ötvenhét kilós Szél Anna a junior- és a felnőttválogatottal a jövő héten Párizsba utazik, s addig mi Budapesten folytatjuk a felkészülést a többiekkel. Április közepén, amikor már újra együtt leszünk, jön az olasz válogatott, amellyel öt napot edzünk közösen, s azután utazunk Ukrajnába.”

Ritter elmondta, hogy már csak a személyre szabott, technikai javítások maradtak hátra:

 

Szél Anna (pirosban) felfűzte ellenfele karját, hogy aztán négy pontért eldobja
Szél Anna (pirosban) felfűzte ellenfele karját, hogy aztán négy pontért eldobja

Szél Anna (pirosban) felfűzte ellenfele karját, hogy aztán négy pontért eldobja

 

„Az Európa-bajnokság előtti két hétben leginkább a versenyzők gyorsítására és a finomabb mozzanatok kooperálására helyezzük a hangsúlyt. A negyvenkilenc kilogrammos Szenttamási Rózával például az előkészítését igyekszünk tökéletes összhangba hozni a támadásával. Szél Annával pedig azon dolgozunk, hogy lábra támadásai közben semmilyen esetben se térdeljen le, tudniillik, akkor megszakad az akció dinamikája.”

A leányok vezetőedzője egyébként Széltől egyértelműen aranyérmet vár.

„Három medált szeretnénk hazahozni Kijevből. Szenttamásitól és Szabadostól egyaránt dobogós helyezést várok, s némi szerencsével akárők is odaérhetnek az Európa-bajnoki dobogó legfelső fokára. Szél Annát viszont egyértelmű favoritnak tartom, hiszen már elsőévesként is megnyerte az Eb-t. Minden megvan benne, aminek a jó birkózóban lennie kell. Kitartó, dinamikus, akaratos, erős, gyors és okos is. Mindösszesen három kilót kell fogynia, így a súlyával sem lesz probléma.”

A kadét leányválogatott április 24-én utazik Kijevbe, s 25-én már szőnyegre is lép mindhárom magyar reménység.

Egyéb korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Littler tanári játékkal jutott a negyeddöntőbe a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
4 órája

Pénteki sportműsor: jön az első magyar derbi az osztrák hokiligában

Minden más foci
4 órája

Győztünk, de a pótselejtezőért is küzdeni kell; Horváth Dávid: Magamat adom!

E-újság
4 órája

Szalai Attila: Miért ne szerezhetnénk meg a csoport első helyét?

Magyar válogatott
4 órája

Willi Orbán volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
4 órája

Nyertünk, de maradt tét – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Visszatérők – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

MLS: bejelentették, hogy 2027-től jön az ősz-tavaszi rendszer

Minden más foci
5 órája
Ezek is érdekelhetik