Tollaslabda: Pápai Balázs karnyújtásra az ifjúsági olimpiai kvótától

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.23. 11:39
Címkék
Az ifjúsági olimpiai kvótáért folyó, hosszú küzdelemről a tollaslabdában elviszi a show-t Sándorházi Vivien és Madarász Réka éles és izgalmas párharca. Pedig a másik nem, a fiúké is érdekelt a dologban, mi több: Pápai Balázsnak, a Tisza TSE 18 éves játékosának jól áll a szénája; a tervezett pontszámnak már több mint a kilencven százaléka megvan.

Kis Norbert – utanpotlassport.hu Ifjúsági olimpián magyar tollaslabdázó még nem indult. Erre a magyar sportágtörténeti tettre készül a két, egymással vetélkedő leány, Sándorházi Vivien és Mészáros Réka mellett Pápai Balázs is. Ő – ahogyan arról mi is beszámoltunk – a februári pécsi olimpiai kvalifikációs versenyen felállhatott a dobogó harmadik fokára, alaposan belehúzva ezzel a pontgyűjtésbe. Azóta megjárta Izraelt és Németországot is, inkább kevesebb mint több sikerrel, hiszen Izraelben már az első fordulóban, míg Németországban a második körben búcsúzott. A pontszáma azonban ettől függetlenül is 8200, ami annyit jelent, hogy nagyon közel áll az olimpiai részvételhez, ahhoz ugyanis hogy utazhasson Dél-Amerikába – a számítások szerint – 8500 és 9000 pont közé kell érnie.Kis Norbert – utanpotlassport.hu Ifjúsági olimpián magyar tollaslabdázó még nem indult. Erre a magyar sportágtörténeti tettre készül a két, egymással vetélkedő leány, Sándorházi Vivien és Mészáros Réka mellett Pápai Balázs is. Ő – ahogyan arról mi is beszámoltunk – a februári pécsi olimpiai kvalifikációs versenyen felállhatott a dobogó harmadik fokára, alaposan belehúzva ezzel a pontgyűjtésbe. Azóta megjárta Izraelt és Németországot is, inkább kevesebb mint több sikerrel, hiszen Izraelben már az első fordulóban, míg Németországban a második körben búcsúzott. A pontszáma azonban ettől függetlenül is 8200, ami annyit jelent, hogy nagyon közel áll az olimpiai részvételhez, ahhoz ugyanis hogy utazhasson Dél-Amerikába – a számítások szerint – 8500 és 9000 pont közé kell érnie.

papai_balazs (002)
papai_balazs (002)

Pápai Balázs

„Az ifjúsági olimpiát ugyanúgy kell elképzelni, mint a felnőttet. Az egyik barátom mesélte, hogy ott is van olimpiai falu, ugyanazokban a sportágakban mérik össze erejüket az ifjú sportolók, mint példaképeik, csak itt a legidősebb sportoló tizennyolc éves” – mondta lelkesen Balázs, aki igazi sportcsaládból jön, hiszen édesapja Pápai Miklós, a korábbi sokszoros válogatott jégkorongozó.

Majd így folytatta:

Magyarországon kevés a profi szinten tollaslabdázók száma. Lelkes amatőrök persze vannak, de akik komolyan is veszik, jóval kevesebben. Ázsiában népszerűbb a sportág, illetve Európa más országaiban, például Németországban. De egy-egy siker akár pozitívan is befolyásolhatná ezt a mutatót.

És való igaz, amelyik sportágban a gyerekek és szülők sikereket látnak, oda szeretnek csatlakozni. A tollaslabda éppen ilyen. Pápai Balázs remek szereplése viszont utat nyithat azok előtt, akik még gondolkoznak, hová is írassák be ősztől a sportolni vágyó gyermeküket.

És ha már a jövő, Balázs az olimpia után szeretne részt venni az Európa- és a világbajnokságon is, melyre először persze el kell jutnia, de ha ez sikerül, akkor – ha már lúd, legyen kövér alapon – érmet is hazahozna. Ám ne szaladjunk ennyire előre, május 3-án zárul ugyanis az olimpiai kvalifikációs időszak, ha pedig Balázs pontszámai alapján akkor is a mostanihoz hasonló előkelő helyen áll, októberben neki is szurkolhatunk.

Egyéb korosztályos hírek TOLLASLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
8 perce

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
1 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
1 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
1 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
2 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
2 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik