Kosár: fiatal szolnoki játékosok vendégeskedtek a Stellazzurra-akadémián

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.19. 19:12
Címkék
Nemrég a Stellazzurra Roma akadémiáján járt a Szolnoki Sportcentrum négy ifjú játékosa, hogy edzéseken, illetve egyéni képzésben vegyen részt. A két csapat tavaly nyáron állapodott meg az együttműködésről, azóta a Tisza-partiak már többször is jártak az olasz fővárosban.

UP-info ‒ utanpotlassport.hu Nem csak névleges volt az a megállapodás, amelyet tavaly kötött egymással a Stellazzurra Roma és a Szolnoki Sportcentrum. Nemrég négy fiatal magyar tölthetett el néhány napot Európa egyik legjobb utánpótlás-nevelő akadémiáján. A Tisza-partiak különböző korosztályos játékosai nem először utaznak Olaszországba, Pór Péter szakmai igazgató elmondása szerint idén negyedszer járnak az itáliai fővárosban.UP-info ‒ utanpotlassport.hu Nem csak névleges volt az a megállapodás, amelyet tavaly kötött egymással a Stellazzurra Roma és a Szolnoki Sportcentrum. Nemrég négy fiatal magyar tölthetett el néhány napot Európa egyik legjobb utánpótlás-nevelő akadémiáján. A Tisza-partiak különböző korosztályos játékosai nem először utaznak Olaszországba, Pór Péter szakmai igazgató elmondása szerint idén negyedszer járnak az itáliai fővárosban.

Nem először jártak Rómában szolnoki tehetségek Forrás: hunbasket.hu
Nem először jártak Rómában szolnoki tehetségek Forrás: hunbasket.hu

Nem először jártak Rómában szolnoki tehetségek  •  Forrás: hunbasket.hu

A mostani látogatás alkalmával csapatedzések mellett egyéni foglalkozásokon is felmérték a gyerekek képességeit, ráadásul saját edzéstervet is készítettek a fiataloknak, amelyet itthon követnek.

„A játékosaink koncentráltságát javította, hogy az edzéseken az angol volt a kommunikáció nyelve. Így ugyanis maximálisan figyelniük kellett, hogy megértsék a feladatokat és pontosan végre tudják hajtani. Hiszek abban, hogy a környezetváltozás segíti a fejlődésüket, hiszen láthatták, hogy a különbségnek csak egy része rejlik a tehetségben. A kemény munka, a koncentráció és a fegyelem tanulható” ‒ idézi Pór Pétert az hunbasket.hu.

A fiatalok ezúttal a szakmai igazgatóval utaztak Rómába, aki óriási lehetőségeket lát az együttműködésben.

„A legjobbjaink egy-egy szezonban akár többször is megfordulhatnak a római akadémián, s olyan kapuk nyílhatnak meg előttük, amilyenekről csak álmodhat a legtöbb ifjú magyar kosaras” ‒ fogalmazott.

A Szolnoki Sportiskola U16-os csapata egyébként a hétvégén a székesfehérvári EYBL-rájátszásban is érdekelt volt, arról bővebben ITT.

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
1 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
2 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
2 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
3 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
3 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
3 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik