Kézi: Fazekas Nándor és fiai; talán egyszer egy csapatban?

Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huKözel húsz év alatt 237-szer védte a magyar kézilabda-válogatott kapuját Fazekas Nándor. A hazai és külföldi élvonalbeli klubcsapatokban eltöltött évei pedig lassanelérik a huszonötöt is. A 41 éves játékosnak azonban esze ágában sincs visszavonulni. S bár a nemzeti együttesben már nem, a Balatonfüred elsőosztályú együttesében továbbra is nagy örömmel véd. Pedig a trónkövetelők már javában dörömbölnek az ajtaján. Ráadásul nem másokról, mint saját fiairól van szó. A tizennégy esztendős Gergő, a tizenegy éves Máté és a legkisebb, a hetedik évében járó Áron egyaránt a kézilabdát választotta. Igaz, a kapu őrzése csak a legkisebbnek tetszett meg, így posztján egy ideig még nem kell családon belüli konkurenciával számolnia. A legidősebb, Gergő, azonban néhány éven belül talán éppen saját édesapjának lőheti majd a gólokat. A gyerekek ugyanis nem Balatonfüreden játszanak, hanem az Éles Kézilabda Iskola ígéretei, ahol Fazekas Nándor a fiatal hálóőrök képzésében segédkezik.Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huKözel húsz év alatt 237-szer védte a magyar kézilabda-válogatott kapuját Fazekas Nándor. A hazai és külföldi élvonalbeli klubcsapatokban eltöltött évei pedig lassanelérik a huszonötöt is. A 41 éves játékosnak azonban esze ágában sincs visszavonulni. S bár a nemzeti együttesben már nem, a Balatonfüred elsőosztályú együttesében továbbra is nagy örömmel véd. Pedig a trónkövetelők már javában dörömbölnek az ajtaján. Ráadásul nem másokról, mint saját fiairól van szó. A tizennégy esztendős Gergő, a tizenegy éves Máté és a legkisebb, a hetedik évében járó Áron egyaránt a kézilabdát választotta. Igaz, a kapu őrzése csak a legkisebbnek tetszett meg, így posztján egy ideig még nem kell családon belüli konkurenciával számolnia. A legidősebb, Gergő, azonban néhány éven belül talán éppen saját édesapjának lőheti majd a gólokat. A gyerekek ugyanis nem Balatonfüreden játszanak, hanem az Éles Kézilabda Iskola ígéretei, ahol Fazekas Nándor a fiatal hálóőrök képzésében segédkezik.

Ritka pillanat: négy Fazekas egy kapuban. .

„Nagy álmom, hogy egyszer ugyanabban a csapatban, talán éppen a válogatottban, együtt szerepelhessenek a fiúk. De bármilyen ügyesek is a saját korosztályukban, ez most még elég távolinak tűnik. A felnőttcsapatig vezető út mindenkinek nehéz. Ha úgy tizenhét éves korukig a mostanihoz hasonlóan fejlődnének, akkor talán valóra válhatna ez az álmom, és jó kézilabdázókká válnának” – mondja Fazekas Nándor, amikor gyermekeiről kérdezzük. Magától értetődő a kérdés: vajon az elnyűhetetlen kapus megéri-e, hogy egy napon akár ő is együtt játszhasson fiaival ?

„Ehhez jó sokáig kellene még kitartanom, az biztos – nyugtázza nagy mosollyal Nándi a felvetést. – De komolyra fordítva a szót, magamnak tartom túl soknak azt a négy évet. Gergő most tizennégy esztendős, tizenhét és tizennyolc körül már be lehet kerülni az elsőosztályú csapatokba. Nagyon jól érzem magam pillanatnyilag a kapuban, bírom a tempót, de ki tudja, mit hoz a sors néhány év múlva? Valamelyik fiammal egy csapatban vagy akár egymás ellen is játszani, ez olyan álom, amely még az elsőnél is nagyobb és hihetetlenebb.”

A sors döntött úgy, hogy mindhárom fiú az apja nyomdokaiba lépett, sohasem volt rajtuk szülői nyomás. A legidősebb, Gergő esetében ugyan nem volt kérdés, hogy más sportágat válasszon, de Máté, a középső, a bátyjától eltérően indított:
„Kiskoromban fociztam, azután mégis váltottam. Persze számított apa példája, s amikor Geri elkezdte, én is úgy döntöttem, hogy inkább kézilabdázom. Mindenki azt mondta, hogy jobb vagyok benne, mint a fociban, így most már csak ez az egy sportág érdekel. Mindegy, melyik csapatban fogok játszani, a lényeg, hogy jó kézilabdázó legyek.”

Az apuka szerint Máté sokáig űzte mindkét sportágat, ám amikor iskolás lett, válaszút elé kellett állítaniuk. A szülők úgy gondolták, a tanulás mellett sok lesz a kettős elfoglaltság. Döntésében azonban nem befolyásolták gyermeküket, aki gondolkodás nélkül vágta rá: a kézilabda marad. Persze mindhárom fiú életében születése óta jelen volt a sportág, meccsre jártak, imádták a hangulatot, az édesapjukra pedig nagyon büszkék.

„Apa világklasszis, ezért az ő tanácsaira hallgatok a leginkább – mondja Máté, majd mosolyogva hozzáfűzi... – Nagyon szeretem hallani, amikor a többiek arról beszélnek, milyen jól véd, meg hogy ő nyerte meg a meccset a csapatnak.” De azt a középső Fazekas fiú is elismeri, hogy a heti négyszeri edzés és a hétvégi mérkőzések mellett ma már nem megy ki édesapja valamennyi mérkőzésére. Ha kiscsapat ellen játszanak vagy tévés a meccs, inkább otthon marad. Akárcsak Áron, a legkisebb, aki nem tagadja, azért választotta a posztot, mert az apukája is kapus. A hétévesek bölcsességével és határozottságával jelenti ki: pillanatnyilag ugyan Geri a legjobb közöttük, de Máté az, aki egyszer mindhármuknál jobb lehet.

Gergő, a rangidős, a testvéreihez hasonlóan büszke édesapjára, ám a helyzeténél és koránál fogva több kritikát kap, mint öccsei.

„Ha jól játszom, ha nem, minden meccs után elmondja, hogy mit kellett volna másképp csinálnom – meséli Gergő. – Ilyenkor gyakran mérges vagyok, aztán rájövök, hogy jót akar, és az én érdekemet szolgálja, ha a technikai vagy a taktikai hibáim kijavítására törekszem. Ez azért is fontos, mert nagy álmaim vannak, szeretnék profijátékos lenni, s egyszer a válogatott mezt is magamra húzni. Nagyon jól érzem magam Veszprémben, Éles Józsefnél jó kezekben vagyok, mindenben segít, kiáll mellettem, így komolyan bízom benne, hogy az álmok egy nap valóra válhatnak. Persze szeretnék egyszer apával játszani, de mire a felnőttek közé kerülhetek, addigra talán kiöregszik. De majd meglátjuk.”

Fazekas Nándor fiaira a pályán elsősorban edzőként és nem apaként tekint. S bár tudja, hogy a dicséret milyen fontos ebben a korban, azt is elismeri, többnyire a hibákra hívja fel a figyelmüket. Szerinte mindhárman tudják, amiről nem beszél, azt tökéletesen csinálják. Egyébként sem szeretné, ha fiai elbíznák magukat, hiszen számára a sikeres játékos legfontosabb tulajdonsága az alázat és a szorgalom. Igazából csak a sérülésektől félti őket. S bár szerencsésnek érzi magát, hogy őt elkerülték pályafutása során a balesetek, sok fiatalt látott, akinek egyetlen rossz mozdulat törte derékba karrierjét.

„A kézilabda az életem, s bár minden gyereknek azt a sportágat kell választania, amelyiket a legjobban szereti, jó érzés, hogy a fiaim az én példámat követik. Bárcsak ugyanannyi örömöt lelnének benne, mint én” – kívánja Fazekas Nándor. Erre pedig csak annyival lehet rálicitálni, hogy az elnyűhetetlenségben is kövessék édesapjukat.

További korosztályos hírekKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.