Kosárlabda: rajt az Európai Ifjúsági Ligában

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
2017.09.21. 17:50
Címkék
A hét végén már három tornát is rendeznek az Európai Ifjúsági Kosárlabda Ligában (EYBL), amelynek öt korosztályában húsz magyar fiúcsapat szerepel a következő évadban. Idehaza is lesz megméretés, Debrecenben az U16-os együttesek kezdik meg szereplésüket.

L. G. Húsz magyar korosztályos fiúcsapat részvételével kezdődik meg az Európai Ifjúsági Kosárlabda Liga (EYBL) 2017/18-as évada. Az U14-es, U15-ös és U16-os mezőnyben öt-öt, az U17-esek között egy magyar együttes indul, míg a juniorok küzdelmében hárman állnak rajthoz. A Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI négy, a Szolnoki Sportcentrum három, a Soproni Sportiskola, a Zsíros Akadémia, a BDSE-Graphax és az Alba Fehérvár két, míg az Atomerőmű SE, a Soproni Tigrisek SE, a Rátgéber Akadémia, a MAFC és a Megyeri Tigrisek egy korosztályban indul.L. G. Húsz magyar korosztályos fiúcsapat részvételével kezdődik meg az Európai Ifjúsági Kosárlabda Liga (EYBL) 2017/18-as évada. Az U14-es, U15-ös és U16-os mezőnyben öt-öt, az U17-esek között egy magyar együttes indul, míg a juniorok küzdelmében hárman állnak rajthoz. A Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI négy, a Szolnoki Sportcentrum három, a Soproni Sportiskola, a Zsíros Akadémia, a BDSE-Graphax és az Alba Fehérvár két, míg az Atomerőmű SE, a Soproni Tigrisek SE, a Rátgéber Akadémia, a MAFC és a Megyeri Tigrisek egy korosztályban indul.

U14 EYBL Debrecen-Bayern
U14 EYBL Debrecen-Bayern

A debreceniek hazai pályán szerepelhetnek

A hét végén Debrecenben az U16-os fiúk A csoportjában szereplő együttesek lépnek parkettára. A házigazda Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI mellett az Alba Fehérvár lesz a másik magyar résztvevő, rajtuk kívül a német TS Jahn München, a román CS U-BT Cluj-Napoca, az olasz Lido di Roma Basket, a cseh BK NH Ostrava, a macedón KK Feniksz és a finn Tapiolan Honka alkotja a torna mezőnyét.

Az U15-ös fiúk B csoportjának tagjai a csehországi Ostravában szerepelnek, a magyar színeket a BDSE-Graphax, a Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI és a Rátgéber Akadémia képviseli. A házigazda BK NH Ostrava mellett az olasz Lido di Roma Basket, a szerb KK Flash, a román CS U-BT Cluj-Napoca és a szlovák SBK Junior Levice teszi teljessé a mezőnyt.

Az U14-es fiúk C csoportjának tagjai – itt annyian jelentkeztek, hogy három csoportot kellett indítani – a lengyelországi Radomban játszanak, ott a Soproni Tigrisek és a Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI alkotja a magyar kontingenst. A házigazda ROSA Radom Piotrowka, a román Bihor CSM Oradea, a cseh TJ Sokol Prazsky, a szerb KK Div Basket, az olasz Oxygen Orange1Basket, a német Porsche Basketball Akademie és a lengyel MKK Basket Koszalin szerepel még a tornán.

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Az EYBL magyar résztvevői
U14: Soproni Sportiskola, Szolnoki Sportcentrum, Zsíros Akadémia, Soproni Tigrisek SE, Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI
U15: Atomerőmű SE, Szolnoki Sportcentrum, BDSE-Graphax, Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI, Rátgéber Akadémia
U16: Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI, Alba Fehérvár, Zsíros Akadémia, Szolnoki Sportcentrum, Soproni Sportiskola, MAFC
U17: Megyeri Tigrisek
Junior: Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI, Alba Fehérvár, BDSE-Graphax

Legfrissebb hírek

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
12 perce

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
20 perce

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
32 perce

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyese elég volt a francia győzelemhez

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyesből törte meg a jeget Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyesével vezet Franciaország!

Foci vb 2026
1 órája

Gól még mindig nincs a Paraguay–Franciaország meccsen, így mutatjuk az előző mérkőzés legérdekesebb statisztikáit!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik