Vízilabda: Vincze Balázs szakmai igazgató pezsgést vitt a sportágba Szombathelyen

Vágólapra másolva!
2017.07.17. 13:15
Címkék
Öt ország tizennyolc csapatával, két korosztályban rendezték meg első alkalommal az Ifjúsági Vízilabda Karnevál elnevezésű tornát Szombathelyen. A rendezvény nagyon jól sikerült. Egyébként kétszer is spanyol győztest avattak.

Bruckner Vince Nagy dolgok kezdődnek a szombathelyi vízilabda utánpótlás-nevelésében: a már régóta a vasi megyeszékhelyhez kötődő Vincze Balázst nevezték ki szakmai igazgatónak, aki természetesen a felnőttegyüttes mellett szívügyének tekinti a fiatalok fejlődésének kérdését. Amellett pedig háromnapos, világszínvonalú utánpótlástornát rendeztek Ifjúsági Vízilabda Karnevál néven a Tófürdőben.Bruckner Vince Nagy dolgok kezdődnek a szombathelyi vízilabda utánpótlás-nevelésében: a már régóta a vasi megyeszékhelyhez kötődő Vincze Balázst nevezték ki szakmai igazgatónak, aki természetesen a felnőttegyüttes mellett szívügyének tekinti a fiatalok fejlődésének kérdését. Amellett pedig háromnapos, világszínvonalú utánpótlástornát rendeztek Ifjúsági Vízilabda Karnevál néven a Tófürdőben.

 

Színvonalas vízilabdatornát rendeztek Szombathelyen a Tófürdő utcában Forrás: Youth Waterpolo Carneval
Színvonalas vízilabdatornát rendeztek Szombathelyen a Tófürdő utcában Forrás: Youth Waterpolo Carneval

Színvonalas vízilabdatornát rendeztek Szombathelyen a Tófürdőben • Forrás: Youth Waterpolo Carneval

 

A szervezőket kizárólag dicséret illetheti. Kitűnő körítést biztosítottak a gyerekeknek, akik tényleg úgy érezhették, hogy világszínvonalú, a felnőttekéhez hasonló viadalon vehettek részt. Ráadásul a nagy számú közönséget is szokhatták, mivel például a szombathelyiek mérkőzésein csordultig megtelt a lelátó, fantasztikus hangulatban zajlottak a találkozók.

A hagyományteremtő rendezvényen a magyar együttesek mellé spanyol, francia, ausztrál, amerikai csapatok érkeztek, az idősebb, az U17-es korosztályban tíz, az U13-asok mezőnyében pedig nyolc induló volt. Mindkét versenyben a spanyol BWMF gárdája örülhetett a végén, mindkétszer a Ferencváros fiataljait verték a döntőben. A hazai pályán szereplő AVUS is kitűnően szerepelt, a kicsik között bronzérmet szerzett, míg az idősebbek mezőnyében a negyedik helyre futott be.

Illusztris vendégek is megjelentek a tornán: a háromszoros olimpiai bajnok kapus, Szécsi Zoltán és az egyszeres aranyérmes Varga Dániel is tiszteletét tette.

Szécsi elismeréssel nyilatkozott honlapunknak a viadalról:
„Nagyon tetszik a rendezvény, fontosnak tartom, hogy a fiatalok ilyen magas színvonalú körülmények között versenyezhetnek. Jó látni, hogy vannak ilyen remek kezdeményezésnek a hazai vízilabdában.”

Vincze Balázs az esemény főszervezője is elégedetten értékelte a háromnapos rendezvényt:
„Egy év nagyon kemény munkája van a torna mögött, külön örülök, hogy ilyen sok külföldi csapatot vendégül láthattunk. Kedvező visszajelzéseket kaptunk, mindenki jól érzi magát. Mindenképpen profi körülmények között akartuk megrendezni a viadalt, azt szerettük volna elérni, hogy a gyerekek úgy érezzék magukat, mintha felnőtt világversenyre érkeztek volna.”

A visszajelzések és a rendezvény színvonala alapján minden adott a sikeres folytatáshoz, garantáltnak tűnik, hogy a torna csakugyan hagyományossá válik.

További korosztályos híreink VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
50 perce

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
51 perce

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
51 perce

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
1 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
1 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
1 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
1 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik