Kosár: rajt előtt a tallinni fiú U18-as, B divíziós Európa-bajnokság

2017.07.27. 12:18
Címkék
A fiú U18-as kosárlabda-válogatott péntektől jövő vasárnapig Tallinnban szerepel a B divíziós Európa-bajnokságon. Ferenczi Tamás szövetségi kapitány együttese halálcsoportba került, de a szakvezető bízik benne, hogy a fiúk a szebbik arcukat mutatják.

L. G. Pénteken kezdődik Tallinnban a fiú U18-as B divíziós kosárlabda Európa-bajnokság a magyar csapat részvételével. Ferenczi Tamás szövetségi kapitány végig Székesfehérváron készült csapatával a megméretésre.L. G. Pénteken kezdődik Tallinnban a fiú U18-as B divíziós kosárlabda Európa-bajnokság a magyar csapat részvételével. Ferenczi Tamás szövetségi kapitány végig Székesfehérváron készült csapatával a megméretésre.

„Hat hetet dolgozhattunk együtt, de nem teljesen azzal a kerettel készültünk, amelyiket terveztük. Betegség, sérülés és a válogatottság lemondása miatt hatan hiányoztak. Volt, amit jól elsajátítottak a fiúk, volt, amin még kellett volna picit dolgozni, de többi időnk nem volt, hiszen pénteken már kezdődik az Eb.”

A magyar válogatott kerete
Tóth Bence (Debrecen), Dancsecs András (Szombathely), Mucza Tamás (Budapesti Honvéd), Werner Viktor (Sopron), Rátvay Balázs (Sopron), Mokánszki Máté (Nyíregyháza), Polgárdy Ádám (Sopron), Katona Bence (Vasas), Somogyi Ádám (Real Betis), Papp Barna (Sopron), Oroszi Bence (Körmend), Kucsora Dániel (Kecskemét)

U18 vál
U18 vál

A csapat a reptéren  •  Fotó: Farkas Dávid

A magyar válogatott a B csoportban kapott helyet a horvátok, az izlandiak, a bolgárok, a fehéroroszok és a grúzok társaságában. A mezőnyt elzéve ennél csak könnyebb hatosba lehetett volna kerülni.

„Nehéz csoportba kerültük, amire nem túlzás rásütni a halálcsoport jelzőt. Bízom a minél jobb szereplésben, és hogy a csapat a szebbik arcát mutatja a tornán. Ez a társaság két éve tizenharmadik lett a tizenhat éven aluliak Európa-bajnokságán, az akkori helyezést mindenképpen szeretnénk túlszárnyalni. Jó lenne, ha az elsőtől a nyolcadik helyért játszanánk a csoportkör után, ehhez az első két hely valamelyikét kell megszerezni. Meglátjuk, sikerül-e, én bízom a srácokban.”

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

A magyar válogatott csoportmérkőzései
Péntek, 15 óra: Magyarország–Horvátország
Szombat, 12.45: Magyarország–Izland
Vasárnap, 19.30: Magyarország–Bulgária
Kedd, 15: Magyarország–Fehéroroszország
Szerda, 15: Magyarország–Grúzia

Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
1 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
1 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
1 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
1 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
1 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik