Kosár: a koszovóiakat is legyőzte az U20-as válogatott a B divíziós Eb-n

Vágólapra másolva!
2017.07.18. 16:05
Címkék
A moldovaiak legyőzése után a koszovóiakat is fölényesen verte a magyar férfi kosárlabda-válogatott a Romániában zajló U20-as B divíziós Európa-bajnokságon. Ötvenszázalékosra javította a mérlegét.

L. G. A két vereséggel rajtolt férfi-kosárlabdaválogatottra újabb kötelező győzelem várt a Romániában zajló U20-as B divíziós Európa-bajnokságon, hiszen a Moldova ellen vasárnapi sikert követően kedden Koszovó volt az ellenfél.L. G. A két vereséggel rajtolt férfi-kosárlabdaválogatottra újabb kötelező győzelem várt a Romániában zajló U20-as B divíziós Európa-bajnokságon, hiszen a Moldova ellen vasárnapi sikert követően kedden Koszovó volt az ellenfél.

Krnjajski Boris
Krnjajski Boris

Krnjajski Boris 18 pontot dobott  •  Forrás: FIBA

Forray Gábor együttese esélyeshez méltóan kezdett, és már az első negyed végére tizenhárom pontos előnyt harcolt ki. A második szakasz is úgy alakult, ahogy azt előzetesen elképzeltük, a különbség egyre nőtt, már elérte a harmincnégyet is, amelyből a nagyszünetre huszonnyolc egység maradt (50-22).

A térfélcsere után azonban váratlanul megtört a lendület, és a küzdelmet a tetemes hátrány ellenére egy pillanatig sem feladó koszovóiak elkezdtek felzárkózni. Forray Gábor jó ütemű időkérése aztán rendet tett a fejekben, és az utolsó negyedet megnyugtató, harmincpontos előnyből kezdte a magyar válogatott.

Az utolsó szakaszban megint kiengedett kicsit a társaság, de a biztos győzelmet már nem fenyegette veszély. A záró tíz perc így hullámzó játékot hozott, a koszovóiaknak annyi örömük volt, hogy végül harminc ponton belülre kerültek. Válogatottunk huszonöt ponttal, 80-55-re győzött, és összességében magabiztosan húzta be a második kötelező győzelmet is.

Az együttes szerdán, magyar idő szerint 15.15-kor, az írek ellen fejezi be a csoportkört.

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

FÉRFI U20-AS B DIVÍZIÓS EURÓPA-BAJNOKSÁG, NAGYVÁRAD
D csoport, 4. forduló
Magyarország–Koszovó 80-55 (24-11, 26-11, 19-17, 11-16)
Magyarország: Kerpel-Fronius 3/3, Kucsora 7/3, Németh 13/9, Demeter 13/6, Pápai 2. Cs.: Buzás 3/3, Fülöp 6, Buzsáki 3/3, Márton 10/3, Filipovic 2, Krnjajski 18/6. Szövetségi edző: Forray Gábor

Legfrissebb hírek

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
5 perce

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
9 perce

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
11 perce

Piros Zsombor nagyszerű játékkal a selejtező harmadik fordulójába jutott a US Openen

Tenisz
37 perce

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
48 perce

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
1 órája

Csatárral erősít a Milan; nagy bejelentések a Leverkusennél – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

„Korábban is lenyűgöztek a magyarok olimpiai tervei és kreatív ötletei” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik