4 kérdés - 4 válasz: Vass Dóra

2006.10.10. 01:06
Címkék
Moszkvában rendezték a junior ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságot. Hazánkat két fiatal képviselte a versenyen. Dóra remekül szerepelt, hiszen mindkét szerén (karika és szalag) bejutott a nyolcas fináléba, és ott pontszerző helyen végzett. Karikagyakorlata 5., szalaggyakorlata 6. helyet ért az orosz fővárosban.
– Milyen céllal, milyen reményekkel utaztál Moszkvába?
– Mindenképpen a legjobb nyolcban szerettem volna végezni az egyik szerrel. Hogy mindkettővel sikerült, nagy boldogságot szerzett számomra.

– Felkeltetted a szakma érdeklődését. A nemzetközi szakemberek elismerően nyilatkoznak a teljesítményedről, néhányan a jövő egyik legnagyobb tehetségének kiáltottak ki.
– Boldog vagyok, hogy ekkora szakmai elismerést kaptam.

– Mit gondolsz, a juniorok mezőnyében nyújtott teljesítményed mire lehet elég jövőre, a felnőttek között?
– Ezt még magam sem tudom. 2007-ben kvalifikációs világbajnokság lesz, nagyon szeretnék olyan helyen végezni, amely olimpiai kvótát ér. De nem szomorkodom majd akkor sem, ha ez most még nem sikerül. Reálisan nézve nagyobb az esélyem a 2012-es londoni olimpiai részvételre.

– Mi vár rád még az idén?
– A tanulás mindenképpen. Nappali tagozaton végzem a középiskolát, s ez a felkészülés időszakában igen megerőltető. Ami pedig a sportot illeti, ebben az évben már csak egy nemzetközi versenyre utazom, Japánba.
Legfrissebb hírek

Elismerés elismerés után: Szoboszlai bekerült a hét csapatába az UEFA-nál

Bajnokok Ligája
5 perce

Adrian Newey lemond csapatfőnöki posztjáról az Aston Martinnál – sajtóhír

F1
50 perce

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
1 órája

Az irániak készülnek a labdarúgó-világbajnokságra

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026: szerződést hosszabbított az írek szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
1 órája

Milánó 2026: Jack Hughes nem kapja meg a korongot, amellyel a győztes gólt szerezte

Téli olimpia 2026
1 órája

„Szinte bepasszolta a labdát a kapuba” – Ten Hag kielemezte Szoboszlai Galatasaray elleni játékát

Bajnokok Ligája
1 órája

Megnyílt a SPIRIT Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik